Párizs, napjainkban

Szokásos, unalmas napnak indult. Cilla álmosan fordult a fal felé az ablakon besütő napsugarak elől. Takaróját megpróbálta a fejére húzni, de ezzel a mozdulattal csak az éjjeliszekrényén álló poharat sikerült levernie. A víz kiborult, a pohár pedig begurult az ágy alá.

-Nem lehet igaz…-morogta álmosan. Nem kísérletezett tovább azzal, hogy esetleg még visszaaludjon; inkább kimászott az ágyból, és belepillantott a tükörbe.

-Olyan vagyok, mint egy bányarém. Csoda, hogy Simon még velem van.

Azzal nyelvet öltött saját tükörképére, és bement a fürdőszobájába. Rendbe szedte magát, majd visszament a szobájába. Fekete, pánt nélküli topot vett fel farmerszoknyával, megfésülködött, és feldobott egy könnyed sminket.

-Na, ez már én vagyok! - szólt elégedetten, és alaposan megszemlélte magát.

Tudta magáról, hogy szép. Hosszú, hullámos, aranyszőke haja derekáig ért; dús szempillákkal keretezett égő zöld szeme mindenkit megbabonázott; arcát hamvas pír tette különlegesen széppé; formás keblei, feneke, és csípője a fiúk netovábbja volt. Mindig tudta, hogyan hangsúlyozza ki karcsú, kívánatos formáit, és hogyan csavarja el a fiúk fejét. 16 éves volt, és már önállóságra vágyott. Kitalált magának egy nevet, amit keresztneve, a Cécilia végződéséből kreált: Cilla. Dúsgazdag szülei egyszem gyermekeként mindent megkapott, amire vágyott. A gimiben ő volt a társaság középpontja, rengeteg barátja volt. A suli legmenőbb srácával, Simonnal járt, amiért az összes lány irigykedett rá. A tanulásban nem tartozott az éltanulók közé, de még így is a 4-es, 5-ös tanulók táborát gazdagította; művészi tehetségével pedig kitűnt a többiek közül. Úgy gondolta, mindene megvan.

-Oké, kész is vagyok! Lemegyek, kicsit megmutatom magam az anyuéknak, aztán rohanok az én drága Simonomhoz!

Leszaladt a lépcsőn, és belépett az étkezőbe.

-Jó reggelt!  - köszönt jókedvűen. Egy-egy puszit nyomott szülei arcára. Ivott egy bögre kakaót, és már indult is.

-Na, én léptem! Este találkozunk! Sziasztok!

-Ennyi volt a reggelid? – szólt édesanyja megrökönyödve. Majdnem olyan szép volt ő is, mint a lánya. Karcsú, csinos, fiatalos, mindig kínosan ügyelt a megjelenésére.

-Igen, ennyi. Kívánjatok sok szerencsét a mai matek dogámhoz!

-Sok szerencsét!

Azzal már csapódott is az ajtó, s Cilla az iskola felé loholt. Nem gondolta, hogy ez a nap más lesz, mint a többi…