Cilla késve érkezett az iskolába. Az volt a szerencséje, hogy a tanár még nem ért be a terembe. Az osztályon se látszott nagyon, hogy már becsengettek, mindenki beszélgetett, nevetett. Simon is ott ült a többiek között.

-Sziasztok! Marha nagy szerencsém, hogy a matek tanár mindig késik. Ha nem így lenne, én már itt feküdnék holtan, úgy leszúrna a késésért, az biztos! – mondta Cilla, miközben leült Simon mellé, aki egyből átkarolta a derekát.

-Így igaz, cicám. Egyébként hol voltál ilyen sokáig? – kérdezte Simon.

-… Elaludtam… - hazudta Cilla.

-Értem. Bárkivel megeshet… vigyázzatok, jön! – figyelmeztette társait Simon, mikor meglátta közeledni a matek tanárt.

A tanár jókedvűen lépett a terembe (már előre örült, hogy írathat egy jó kis szaftos dolgozatot).

-Örülök, hogy mindenki itt van, mert így legalább megírhatjuk a dolgozatot hiányzók nélkül! Nem jobb így, mint később pótolni? – kérdezte mosolyogva.

Morajlás futott végig az osztályon. De nem volt menekvés, kikapták a feladatlapokat, és az óra kegyetlenül elindult.

Cilla érezte, hogy nem fog a feje, hiába készült rendesen. Gondolatai minduntalan elkalandoztak Damien felé, és folyamatosan csengett a fülében: „Brava… brava… bravissima…”

Próbált a feladatra összpontosítani. Az nagyon nehéznek tűnt számára, pedig egyszerű alappélda volt.

„Egy kétjegyű szám 45-tel nagyobb a jegyei felcserélésével nyert számnál. Ha a számot 12, 5%-kal megnöveljük, és ezután elosztjuk az eredeti szám jegyeinek összegével, hányadosul 9-et kapunk. Melyik ez a szám?” – szólt a példa.

„Felőlem aztán fel is fordulhat az egész matematika.” – gondolta Cilla. „Hülyeség az egész.”

Ám amikor elővette volna a számológépét, észrevette, hogy az nincs meg.

„Ajjaj…biztosan elvesztettem, amikor elszakadt a táskám. Remélem, meglesz. Majd mikor megyek haza, megkeresem. De addig is mit csináljak? Ezt a példát nem tudom kiszámolni számológép nélkül!”

-Simon! – suttogta. –Kölcsön tudnád adni a számológépedet? Az enyém nincs itt.

-Valami baj van, kisasszony? – kérdezte a tanár.

-Nem, semmi, tanár úr.

-Remélem is, mert még egy ilyen, és elveszem a dolgozatát.

-Csak számológépet kértem.

-Tessék otthonról hozni!

„Pukkadj meg!” – gondolta Cilla.

Ugyanarra ment haza, amerre jött reggel. De a számológépet nem találta.

Otthon egyedül volt egész délután. Próbált tanulni, de gondolatai megint máshol jártak…

Nem örült túlságosan szülei hazaérkezésének, mert így már nem tudott ábrándozni. De még mindig fülében csengett az „angyali hang”… és maga előtt látta Damien arcát…

-Kicsim, jól érzed magad? – lépett be hozzá édesanyja.

-Ja, igen, persze.

-Csak mert olyan furcsa vagy.

-Nem, teljesen jól vagyok.

-Értem. Akkor majd vacsoránál elmesélheted, milyen napod volt, és hogy hogyan sikerült a matek dolgozatod.

Cilla nyelt egyet. Már meg is fogalmazódott benne a válasz: „Pocsékul.” De ezt ugye nem mondhatta, ezért majd eszközöl némi változtatást a sztorin…

A vacsoránál egész jól adta elő, hogy milyen jól sikerült a dolgozata, ezért legnagyobb megkönnyebbülésére szülei nem faggatták tovább. Sőt, előrukkoltak egy örömhírrel!

-Képzeld, Cilla, a családunk meghívást kapott az Operaházban rendezendő bálra!

Cilla felsikoltott örömében.

-Tényleg? Ugye ez nem vicc? Abban az Operaházban rendezik?

-Igen. Szombat este.

-Ezt nem hiszem el! Annyira szeretlek titeket!

Azzal boldogan felszaladt a szobájába. „Végre jobban szétnézhetek az Operában! És talán találok néhány jelet, ami a Fantom létezésére utal!”

Pedig nem csak a Fantom várta a bálon…