Cilla csak nehezen tudott kikeveredni a Latin Negyed színes forgatagából. Leült egy hangulatos kis kávézó teraszán, és forró csokit rendelt tejszínhabbal és egy kis fahéjjal. Ez volt a kedvence. A kedve is kezdett kicsit javulni, és már csillogó szemmel kezdte szemlélni az őt körülvevő embereket. Hirtelen észrevett két srácot, akiket már látott az esti bálon. Már akkor szimpatikusnak tűntek neki, mert Damien-nal beszélgettek. Gondolta, hogy a barátai, mert nagyon közvetlenül társalogtak, nem olyan felszínesen, mint mindenki más a bálon. Ekkor a két srác hirtelen észrevette, hogy Cilla őket nézi. A kopasz fiú súgott valamit szőke haverjának, majd mindketten felöltötték legcsábosabb mosolyukat, és elindultak a lány felé.

-Szia! Leülhetünk? Köszi! – azzal, meg se várva a lány válaszát, leültek.

-Sziasztok!

-Én Philippe Malbret vagyok – mutatkozott be a kopasz srác.

-Én pedig Grégori Delsol – nyújtott kezet a szőke.

-Örvendek. Az én nevem…

-Tudjuk, Cécilia Chabot.

-Igen. Honnan ismertek?

-A bálról. Meg hát mindenki ismeri Claude Chabot lányát.

-Aha, biztos. Ti Damien barátai vagytok, ugye?

-Igen. Reméljük, még azok vagyunk… - azzal mindketten elkezdtek nevetni. Még Cilla is elmosolyodott. Ezek a srácok tényleg jófejek!

-És ti nem akartok minket távol tartani egymástól? Mert, gondolom, titeket is beoltottak ezzel az ostoba ellenségeskedéssel.

-Nem, nem akarunk elválasztani titeket. Damien már nagyfiú, tudja, mi a jó neki. Nem szólunk bele az életébe. Meg amúgy is, szerintünk ez csak egy buta legenda, ami a kisgyerekek ijesztgetésére való. Hülyeség.

-Szerintem is. De a szüleim nagyon komolyan veszik. Na, mindegy, hagyjuk. Inkább meséljétek el, hogy barátkoztatok össze Dam-mel!

-Ó, nem olyan nagy szám a sztori. Legalábbis az enyém. Kezdje Greg, neki érdekesebb! – mondta Phil.

-Na jó. De nem akarlak untatni.

-Nem fogsz. Érdekel.

-Oké. Szóval. Apám francia zenész volt, anyám pedig orosz balett táncosnő. Apám beleszeretett az egyik előadáson, majd egy fellépés után megszöktek. Disszidáltak Franciaországba. Én már itt születtem meg. Tesóm nincs, mert mindketten nagyon elfoglaltak voltak, és rám is mindig bébiszitter vigyázott. Aztán 5 éves koromban elárvultam, mert a szüleimnek balesetük volt, és csak engem tudtak kivágni a roncsokból.

-Ó! Részvétem…

-Kösz. Szóval, mivel nem volt senki, aki befogadott volna, bedugtak egy nyomorúságos nevelőintézetbe. Esküszöm, annál lepukkantabb hely a világon nincs! Utáltam ott lenni. Minden nap sírtam, amiért néha jól elkalapáltak a nevelőtanárok. Szörnyű volt ott minden. Egyik nap kaptunk valami ehetetlen kotyvalékot, amit a nevelők vidáman pörköltnek neveztek. Egy tál zsíros lében néhány porcogó és húscafat úszkált. Nem bírtam megenni.

-Greg! Azt meséld el, a fagyott krumplit!

-Ja, igen! Másnap fagyott sült krumplit kaptunk előző napi párizsival. Tiszta kínzás volt minden ott töltött nap! Nagyon megviselt a szüleim halála, ezért néha éjjel nem jutottam el a WC-re… szóval érted… és reggel nekem kellett mindig kimosni a lepedőt, vagy különben a fejemre borították. De egyik nap véget ért a lidércnyomás! 8 éves lehettem, vagy talán még nem is voltam annyi. Valahonnan előmászott apám régi haverja, Patrick Pernaud, és közölte, hogy örökbe fogad! Attól kezdve Damien-éknál éltem, és így lettünk haverok. Ezért én is Pernaud-nak vallom magam. Damien pedig olyan, mintha a testvérem lenne.

-Ez nagyon jó történet, csak az eleje szomorú. Nagyon sajnálom, hogy ilyeneken mentél keresztül – Cilla együtt érzően nézett Greg-re.

-Á, azért túl lehetett élni! – legyintett a srác.

-És veled mi a helyzet, Phil? – fordult Cilla a kopasz fiú felé, aki éppen teljesen belefeledkezett a szomszéd asztalnál ülő vörös hajú lányba.

-Hogy mi? Én? Ja, a sztorim! Nem egy nagy ász. Dam és Greg az osztálytársaim voltak a suliban. Onnan ismerem őket. Aztán hárman elválaszthatatlan jó barátok lettünk.

-Ez nagyon szép.

-Igen, és milyen meghatóóó… - tette színpadiasan a kezét a szívére Phil. Mindhárman nevettek, és egyre jobban összebarátkoztak. A két srác még jópofa sztorikat is mesélt Cillának Damien-ról.

-Arra emlékszel, Greg, amikor osztálykiránduláson voltunk, és Dam elhagyta a gatyáját?

-Ja, ja, és az igazgatónőtől kapta vissza!

-Igen, és mindenki azt terjesztette, hogy azzal a rozzant tyúkkal kavar!

-Tényleg? – Cilla nevetett, és nem tudta elhinni, hogy szerelme ilyen botrányokba keveredett.

-Persze! Meg az is jó volt, amikor a kosármeccsen voltunk, és emiatt elkéstünk az anyja ünnepi vacsorájáról. Aztán meg azt hazudtuk, hogy elromlott a metró! De Damien kezén még ott volt az a hatalmas mutatóujj a meccsről!

-Nem, Phil. Az a te kezeden volt…

-Ja, tényleg. Ja, persze, Dam-nek csak leszakítottuk az ingzsebét, hogy úgy tűnjön, mintha kirabolták volna, és ezért késtünk.

-Ja, ja. De Cilla mi igazán nem akarunk untatni.

-Nem untattok! Ellenkezőleg!

-Oké, akkor jó. Akkor mesélünk még!

És még rengeteg vicces történetet elmeséltek a régi szép időkről. Észre se vették, hogy elrepült az idő. Greg és Phil hazakísérték a lányt. De mikor befordultak az utcába, Tom jött velük szembe. Phil szeme hirtelen összeszűkűlt, és mereven nézte Cilla unokabátyját. Tom is észrevette Philt. Szeme villámokat szórt.

-Adjon isten, Philippe Malbret.

-Adjon isten, Tom Chabot.

-Azonnal tűnj el az unokahúgom közeléből, Malbret!

-És miért? Hiszen inkább te fertőzöd szegény lányt a jelenléteddel!

-Fogd be, Malbret! Mindig is túl sokat járt a szád.

-Csak mint neked,  te féreg Chabot.

-Mit mondtál?

-Az igazat.

-Ostoba vagy, látom, semmit se változtál.

-Az az ostoba, aki ostobának tartja azt, aki sose volt ostoba.

-Froclizol, Malbret?

-Hogy én?

-Látom, nem tudunk értelmesen beszélgetni. De veled nem is lehet. Mindenesetre mondd meg annak a nyavalyás Pernaud-nak, aki az unokahúgomra ácsingózik, hogy takarodjon Cilla közeléből, mert ha nem, kitekerem a nyakát! És ez úgy igaz, mint hogy itt állok!

-Tom, kérlek ne… - Cilla próbálta csitítani unokabátyját, de az nem hallgatott rá.

-Gyere, Greg, hagyjuk itt ezt a jó macskakirályt, akinek kilenc életéből egyet még egyszer el fogok venni… és ez úgy igaz, mint hogy itt vagyok!

-Te…

-Gyere, Tom… - azzal Cilla elhúzta Tom-ot Phil és Greg közeléből. –Sziasztok! És köszi a kellemes délutánt! – kiáltott Damien barátai után.

-Szia, Cilla! Majd még találkozunk! – a két srác elsietett a másik irányba.

-Hagyj, Cilla! – Tom ingerülten kihúzta karját Cilla szorításából. –Esküszöm, megfojtom Malbret-t!

-Nyugodj meg, Tom!

-Te csak ne szólj egy szót se! Egy Pernaud-val csókolózol, aztán egy ilyen Malbret-féle senki kísér haza! Delsol-ról már nem is beszélve…

-Hagyd abba!

-Ez a Delsol is csak egy Pernaud. Ők nevelték fel, és közben őt is olyanná tették, mint ők maguk.

-Na jó, itt hagyjuk abba! Nem fogom elviselni, hogy bántod őket! És tudod mit? Azért is fogok velük találkozni, és nem fog érdekelni, mit mondasz! Nem vagy az apám! És nem tudom, mi bajod lehet Phil-lel, de ő igenis egy nagyon rendes srác, akármit is mondasz!

Azzal Cilla felvetett fejjel hazasietett. Tom dühösen nézett utána.