-Egyes?- édesanyja hitetlenkedve nézett Cillára. –Azt mondtad, jól sikerült! Istenem, hiszen te mindig is jó tanuló voltál! És egyáltalán hol kószáltál ennyi ideig? Uramisten, ha ezt apád megtudja…

-Azt hittem, jól sikerült… - hazudta Cilla lesütött szemmel.

-Persze! És még egyszer kérdezem: hol voltál ennyi ideig? Már rég itthon kéne lenned!

-Az Operaházban voltam. A Fantommal.

-Na ez azért mégis túlzás, nem gondolod? Még hogy a Fantommal! Megáll az eszem!

-De hiszen ez igaz!

-Túl élénk a fantáziád, kislányom.

-Nem is! Tényleg ott voltam! És ültem a csónakban is, és énekelt is nekem, és…

-És te meg hősiesen levetted az álarcát, igaz? Na jó, Cécilia, kímélj meg a további vad fantáziálgatásaidtól!

-Nem vettem le a maszkját… és igenis nem csak kitaláltam!

-Na jó, nekem ehhez nincs türelmem. Menjél fürödni, aztán fekvés, mert már késő van.

„Így elszaladt az idő? Vajon mennyi időt tölthettem a Fantomnál?”

Hálóingbe bújt, majd lefeküdt. Sokáig nem jött álom a szemére. Valamikor tíz felé hallotta, hogy apja hazaért, és feleségével beszélget. Cilla csak forgolódott az ágyban, és sehogy se tudta kiverni a fejéből azt a szép dallamot: „Kábít, csábít, vonzó édes mámor… ízlelj, álmodj földöntúli álmot…” Lassan álom ereszkedett a lány pilláira.

Ismét a Fantom birodalmában volt. A mécseslángokkal körbevett tó partján állt, mellette a csónak himbálózott a vízen. De a Fantomot nem látta sehol. Odasétált a zongorához, és felhajtotta a tetejét. A billentyűkön egy levelet pillantott meg. Kibontotta.

                                      „Tíz óránál…”

Odapillantott abba az irányba, amerre a levél utasította. A szíve boldogan kalapált, amikor megpillantotta Damien-t! Odarohant a fiúhoz, és szorosan átölelték egymást.

-Valamit el kell mondanom neked… - a fiú szomorúan nézett rá.

-Mit? Ugye nem azt, hogy… (ó, kimondani is szörnyű!) elhagysz?

-El kell mennem egy időre… de téged nem vihetlek magammal…

-Nem engedlek el! Soha!

-Pedig muszáj lesz…

-Nem!

-Kérlek, ne nehezítsd meg a helyzetet…

-De Dam, nem hagyhatsz itt csak így! És visszajössz még egyáltalán? Vagy ez az „egy időre” azt jelenti, hogy végleg?

-Nem mondhatok ennél többet. Nem szabad!

-De miért? Ki tiltotta meg?

-Én – lépett elő a Fantom a sötétségből.

-Ezt egyszerűen nem hiszem el… nem…

-Engedd el őt! Nem lehet a tiéd, értsd már meg! – a Fantom egyre csak közeledett feléjük.

-Ugyanolyan vagy, mint az apám! Gyűlöllek! – kiáltotta Cilla a Fantom felé.

-Gyere velem! Nem szabad látnod Damient!

Elrántotta a lányt Damien-tól, de Cilla hirtelen meglátta, hogy a fiú eltűnik a tóban.

-Mi ez? Mi történik? Mit csináltál vele? Azonnal engedj el! Eressz már! – sikoltotta Cilla. Kitépte magát a férfi kezéből, és a tó felé rohant. A Fantom azonban megállította. Cilla zokogva térdelt a tó előtt. Ekkor Damien kiemelkedett a tóból, de már nem volt olyan, mint azelőtt…

-Damien… te meghaltál?

-Igen, Cilla, Damien meghalt – közölte a Fantom szárazan.

-Ez egyszerűen nem lehet igaz… Damien! – azzal a lány beleugrott a vízbe.

Még hallotta a Fantom kiáltását, és a szíve kétségbeesett dobogását, de ekkor hirtelen minden elsötétült körülötte.

-Nem! – Cilla könnyek közt sikoltott fel álmában. Zokogva, és megkönnyebbülve vette észre, hogy mindez csak egy rossz álom volt. De vajon mit üzenhet ez az egész?