-Mi lehet ez? – Cilla kíváncsian vette fel ágyáról a különös borítékot. Éppen lefekvéshez készülődött, amikor észrevette a levelet az ágya közepén.

-Milyen furcsa boríték… - tűnődött a levelet forgatva. –Vajon felbontsam? De olyan ijesztő ezzel a halálfejes, vörös pecséttel. Mégis inkább felbontom! Tudni akarom, mi van benne!

Óvatosan feltörte a pecsétet, és kerekre nyílt szemmel nézte a borítékból kihulló vörös rózsát és a gyönyörű, ódon írással írt levelet.

„Mademoiselle Cécilia Chabot!

Úgy gondolom, nem voltam elég udvarias a búcsúzásnál, ezúton szeretném elnézését kérni. Amit mondtam, nem másítom meg, mert így van megírva a sors könyvében, és a végzet ellen nem lehet harcolni! De szeretném kérni, hogy soha többé ne említse Christine Daaé-t, mert ezzel feltépi a régi sebeket, és erre semmi szükség, azt ugye Ön is érzi.

Sajnos nem áll módomban segíteni, és ne is kérjen ilyesmire!

Még jelentkezem!

Maradok alázatos szolgája:

O. F.”

Ekkor Cilla halk sikkantást hallott a földszintről, és apja felindult hangját.

-Mi a fene ez?! Az istenit neki! Még hogy az én lányom meg az a senki!

„Ezek szerint ők is kaptak levelet. De vajon miért csinálja ezt ez a titokzatos valaki?”

Eközben a Pernaud házban is nagy volt a felfordulás.

-Damien!!! – Madame Pernaud lélekszakadva rohant fia szobája felé. –Damien! Mi ez az egész?! – rázta a halálfejes pecsétes borítékot Damien felé.

-Mi történt, anya? De hát ez a levél… te is kaptál?

-Igen, és mondd, hogy nem igaz, ami benne áll! Ugye nem?

-Miért mi áll benne?

-Ugye nem igaz, hogy te meg az a Chabot lány még mindig találkozgattok?

-Ezt írja a levél…?

-Igen, és le ne tagadd, mert akkor nagyon mérges leszek!

-Olvasd fel, kérlek.

-Hát, jó! Tessék:

„Madame Pernaud!

Nem szeretném, hogy feleslegesen izgassa magát, de most nem egy semmiségről van szó, hanem a fiáról. Figyeljen oda rá, mert a vesztébe rohan! És ha nem vigyáz rá, a halála az Ön lelkén szárad. Sem Ön, sem a Chabot család nem tudott eddig a titkos találkákról, de most már tájékoztattam Önt a veszélyes játékról, amelyben esély sincs a győzelemre.

Maradok alázatos szolgája:

O. F.”

-Szóval…? –nézett fiára kérdőn.

-Szóval… igen, igaz. – mondta Damien csendesen.

-Ezt egyszerűen nem tudom elhinni! Nem megmondtam, hogy ez a lány tiltott gyümölcs? Akárki, csak ne Cécilia Chabot! Szegény apád, ha ezt látná! Ne hozz rá szégyent, nagyon kérlek!

-Nem hozok rá szégyent! Az ég szerelmére, anya! Csak a szívemet követem!

-De a szíved rossz útra visz.

Azzal kiment a szobából. Damien pedig csendesen elővette párnája alól a saját levelét. Abban a levélben is az állt, mint a Cilláéban.

„Még hogy ne találkozzunk, bla bla bla! Utálom, ha megszabnak nekem mindent! Felnőtt vagyok!”

Ekkor Grégori rontott be a szobába.

-Damien! – lihegte a fiú, ugyanis úgy kifulladt a nagy rohanásban, hogy alig kapott levegőt.

-Szia Greg!

-Damien… nézd, mit kaptam! – nyújtott a srác felé egy jól ismert pecséttel ellátott borítékot.

-Uramisten…

-Hát, én is ezt mondtam, amikor elolvastam! Nem tudom, ki lehet ez a rejtélyes fazon, aki „O. F.” néven írta alá a levelet, de ritka kattant manus lehet!

-Én is kaptam… és anyám is…

-Meg én is, meg Phil is!

-Phil is? De hát… tőletek mit akarhat?

-Fogalmam sincs. De ez az egész, amit írt olyan hihetetlen! Tudom, hogy találkozgattok Cillával, de szerintem semmi kivetnivaló nincs benne!

-Szerintem se, de ez az egész annyira abszurd! Tiszta olyan, mint a Rómeó és Júliában!

-Ja, ja. De ha az érzésem nem csal, akkor a Chabot családban is éppen áll a bál. Ugyanis ez a rejtélyes jóakaró nem hagyhatta ki a másik felet sem…

-De mire jó ez az egész? Kinek állhat érdekében minket eltávolítani egymástól? Ki az ördög lehet ez az „O. F.”?

-Nem tudom, mindenesetre nagyon vigyázzatok. Lehet, hogy Tom haverunk próbál beleköpni a levesbe. Vagy Cilla apja.

-Á, nem hiszem. Ők egyenes emberek, nem ilyen alantas módszerrel kavarnak.

-Nem ilyennel, csak sokkal ilyenebbel.

-Nem, itt valami más lesz a háttérben… az Operaház Fantomja! – kiáltott fel egy kis csönd után, halálra rémisztve Greget.

-A francba, de rám hoztad a frászt! Micsoda? A Fantom? Ugyan már!

-Minden egybevág! „O.F.”, vagyis Operaház Fantomja! És ez az ember tényleg létezhet! Hiszen hogy is kérdőjelezhettem meg Cilla állítását! Miért képzelődött volna? Olvastad Gaston Leroux regényét?

-Nem, de miért…

-A Fantom rettegésben tartott mindenkit a színházban, és leveleket küldözgetett, amikben közölte a követeléseit. Úgy látszik, nem mondott le erről a jó szokásáról! De ha sikerülne rávenni, hogy ne ártson nekünk… hiszen ő is ember!

-Hát, haver, sok sikert ehhez a halálra ítélt vállalkozáshoz.

-El is fog kélni a szerencse. Ugyanis ha a Fantom leszáll rólunk, nagyon boldog jövő elé nézünk. Cilla még nem is tudja, hogy ha megkapom az örökségem, feleségül veszem.

-Aszta mindenit! Nem lesz ez még korai?

-Miért? Hiszen szeretjük egymást! És ráadásul apám nem kis vagyont hagyott rám. Egy házat Dél-Olaszországban, a vagyona háromnegyed részét, plusz a cég felét.

-Ez igen.

-De nyugi, rád is hagyott a vagyonából. Pontosan nem tudom, mennyit, de téged is fiaként tart számon a végrendeletében.

-És anyukád?

-Ő megkapta a cég másik felét, meg apa vagyonából is járt neki.

-Értem. Akkor én lépek, és még egyszer sok szerencsét!

-Köszi!

Greg otthagyta Damien-t zavaros gondolataival, aki már elkezdte tervezgetni jövőjét Cillával.

„Szóval az Operaház Fantomja! Nem baj, pajti, most elkapunk! A szövetségesünk leszel!”

Azzal darabokra tépte a levelet.