-Ugyan már, Dam! Tudod, hogy ez lehetetlen! – próbálta Cilla Damient lehűteni, hogy nem kellene odarohanniuk a Fantomhoz, és mindenféle kérésekkel bombázni.

-De miért? Miért lenne lehetetlen?

-Mert én már próbáltam… és határozottan nemet mondott! Sőt, a levélben is ezt írta nekem.

-Én akkor is megpróbálom!

-Oké, de aztán egy darabban gyere vissza!

-Figyelj, kicsim! – Damien tenyerébe fogta a lány arcát. –Nem eshet nagy bajom, tudok vigyázni magamra.

-Jó, csak féltelek. Tudod, mit? Inkább én is veled megyek!

-Nem! Ne gyere velem! Ezt most egyedül intézem.

-Vagy írhatnánk mondjuk mi is levelet…

-Ez nem is rossz ötlet… de nem! Ezt személyesen kell megbeszélni!

-De ha levelet írnánk… szívhez szóló szavakkal… belevinnénk egy csipetnyi észt, egy csipetnyi szívet… megérintenénk a lelkét…

-Ez mind szép és jó, de elmegyek hozzá, és punktum! Ne is próbálj visszatartani!

-Jó, de én is ott leszek! Az Operaház előtt. Ott foglak várni.

-Rendben.

Az akcióra három nap múlva kerítettek sort. Cilla már teljesen extázisban volt. Damien nyugodtabban várta a „nagy találkozást”, de azért ő is izgult egy kicsit.

Cilla elmagyarázta neki az utat a Fantom „szentélye” felé, majd dobogó szívvel az épület falának dőlve várta Damient. A srác izgatottan haladt egyre lejjebb, és lejjebb az épület alagsorában. Nagyon vigyázva kellett lépnie mindenhová, ugyanis minden tiszta víz és sár volt. Amikor elért a Cilla által említett helyre, nem hitt a szemének! Minden teljesen olyan volt, mint a regényben! Bátortalanul nézett körül, és ekkor megpillantotta a Fantomot az orgona mellett. A Fantom megérezhette, hogy nézik, ugyanis hirtelen Damien felé fordult.

-Üdvözlöm, ifjú Pernaud.

-Én is üdvözlöm, Fantom úr.

-Fantom úr?! – kiáltott fel nevetve a Fantom. –Tudom, hogy sokan nem tudják az igazi nevem, de így még senki nem hívott. A nevem Erik. De ez szép volt, Monsieur Pernaud.

-Örülök, hogy elnyerte tetszését. Igazából nem ezért jöttem.

-Ó, azt valahogy sejtettem. És megtudhatnám, mi szél hozta?

-A levelek miatt jöttem. Amiket küldött a családom minden tagjának.

-Levelek… levelek… igen, igen, emlékszem már. A Chabot családnak is küldtem, ha jól tudom.

-Igen. Megtudhatnám, mi célja volt ezzel?

-Célom? Csak figyelmeztetés jellegű dolog volt.

-De mégis miért kellett figyelmeztetnie a családunkat? Nem lett volna elég, ha csak Cillának meg nekem küld levelet?

-Nem, ugyanis maguk nagyon könnyelműen veszik a dolgokat.

-De a szüleink meg túl komolyan veszik! Nem maga hallgatta meg a szentbeszédet a végzet sötét árnyékáról!

-Látja, ez a baj magával és Cillával! Azt hiszik, hogy ez az egész csak kitaláció, és mindenki csak viccből mondogatja maguknak, hogy ne tegyék!

-Én ezt nem mondtam, de tény, hogy így gondoljuk…

-Igen, én ezt tudom. Szóval, akkor végre elárulja, mi a látogatásának a valódi célja?

-Legyen a szövetségesünk!

-Nem mondta a kis barátnője, hogy nem foglalkozok ilyesmivel? Ne is kérjen ilyet tőlem!

-De kérem…

-Nem, és nem! Ezzel a témát lezártnak tekintem, és ha még egyszer előfordul, hogy vagy maga, vagy Cilla kér ilyesmit tőlem, nagyon meg fogják keserülni!

-Na jó, akkor így állunk! Szóval maga is ellenünk fordul! Pedig nem hittem volna, hogy a szüleinkkel egy követ fúj.

-Nézze, Monsieur Pernaud! Én nem vagyok senki szövetségese, se a szüleié, se a maguké! Úgyhogy hálás lennék, ha soha többé nem tenné be ide a lábát ilyen kéréssel!

-Értem. Akkor én most elmegyek, de azt garantálom, hogy még hallani fog rólam!

-Állok elébe, Monsieur!

Damien kirohant a csatornából, de a fülében még sokáig visszhangzott a Fantom rémisztő nevetése.

-Na, hogy ment? – fordult Damien felé Cilla.

-Rosszul. Nagyon rosszul.

-Mit mondott?

-Semmi érdemlegeset. Nem hajlandó segíteni. Ennyi volt a lényeg. Ja, és megfenyegetett, hogy nagyon megkeserüljük, ha zaklatni merjük ilyen kérésekkel. Én meg mondtam neki, hogy még hallani fog rólam.

-És akkor most mi lesz?

-Ne aggódj. Ugyanúgy találkozgatni fogunk, és nem hagyjuk, hogy elválasszanak minket egymástól. Akkor szombat este el tudsz jönni a Hippolytba?

-Bulizni?

-Aha. Phillel, Greggel, meg velem.

-Ott leszek.

Közben megérkeztek Cilláék háza elé. Egy gyors búcsúcsók, és Cilla már el is tűnt a kapu mögött. Damien még sokáig nézte a lányt, ahogy elért a ház ajtajáig, és becsukja azt maga mögött; majd elmosolyodott, és tudta, hogy harcolni fog ezért a szerelemért. Harcolnia kell!