-Doktor úr… nagy a baj? – kérdezte Greg félve.

-A műtét sikeres volt. Igazán nem akartam megijeszteni magukat a bánatos arckifejezésemmel, csak nagyon lefárasztott a műtét. A barátjuk néhány napon belül meggyógyul, de egy ideig még nem szabad megerőltetnie magát a varratok miatt.

-Hála istennek! – sóhajtott fel egyszerre mindenki.

-És mikor kerül ki az intenzívről?

-Még ma este ott tartjuk, de ha nem lép fel komplikáció, akkor kiengedjük, és utána már látogathatják. Nagyon erős szervezete van a srácnak.

-Köszönjük, doktor úr!

-Igazán nincs mit.

Megkönnyebbültek. Tehát nem lesz nagyobb baj. Phil nem áll a halál küszöbén. Ez megnyugtató.

Néhány nap múlva már bemehettek hozzá. Phil már elemében volt. Éppen Patriciával beszélgetett, amikor Greg, Damien és Cilla bementek hozzá.

-Sziasztok! – köszönt vidáman.

-Hello, Phil. Hogy vagy? – kérdezte Greg, miközben egy tábla fehér csokit rakott le az éjjeliszekrényre.

-Soha jobban. Hűha, tudtátok, hogy a fehér csoki a kedvencem?

-Igen, mivel mindig mondogatod nekünk, mikor valami ünnep közeledik. Finom célzás.

-Á, tényleg. Csak ennyien jöttetek? – nézett szét a kórteremben.

-Igen, sajnos Esther nem tudott eljönni, mert el kellett utaznia.

-És Tom haverunk? Ezek után igazán meglátogathatna.

-De hát majdnem megölt! Miért látogatna meg?

-Mit tudom én. Csak úgy.

-Ugyan már, Phil! Ez itt nem egy szappanopera, ahol a bűnösök megtérnek!

-Nem, a szappanopera az, amiben kiderül, hogy mindenkinek más az anyja, mint akit annak hitt.

-Még mindig fáj a sebed?

-Igen, eléggé. Jól meglékelt az a barom. De ha a kezeim közé kerül… majd én is kilyukasztom!

-Phil, erre semmi szükség. Legyél te az okosabb.

-Én tudom magamról, hogy nagyon okos vagyok. És szerény… és enyém a világ legjobb csaja! – nézett büszkén Patriciára.

Sajnos nem maradhattak tovább, mert Damiennak ki kellett mennie édesanyja elé a reptérre, Cillának pedig haza kellett mennie. Greg még maradt, de ő se sokáig. Hogy miért, azt nem kötötte senkinek az orrára… J

-Szóval melyik barátnődnél aludtál te szombaton? – szegezte a kérdést Cillának az apja. Ugyanis a lánynak mindig sikerült kikerülnie a szüleit, így eddig nem került terítékre ez a téma.

-Nem ismered.

-Azért csak mondd el.

-Delphine-nél… - nyögte ki végre Cilla. „Milyen szerencse, hogy apa nem tudja, hogy ez a csaj a legnagyobb ellendrukkerem a suliban!”

-Hm, tényleg nem tudom, ki az. És mégis meddig buliztatok?

-Hajnal egyig. „Milyen jó, hogy ez legalább igaz!”

-És hol voltatok, melyik diszkóban?

-A Hippolytban. „Jé, ez is igaz!”

-Az nem tizennyolc éven felüli hely?

-Nem… hiszem… „De hát kit érdekel?”

-Na, mindegy. Anyád merre császkál?

-Fogalmam sincs. Nem meséli el minden programját.

-Egyszer majd csak haza kerül.

-Aha.

-Suliban minden rendben?

-Igen.

-Akkor jó.

-Még valami?

-Nincs semmi.

-Akkor elmentem tanulni.

Felment a szobájába, és lefeküdt az ágyára. Eszébe jutott az az éjszaka, amikor Damien és ő… Azóta még soha nem gondolt azokra a csodás pillanatokra… Még mindig a bőrén érezte Damien kezét és forró ajkát, és arra gondolt, mi lett volna, ha Greg nem telefonál? Vajon mi történt volna? Nővé vált volna, vagy talán elutasította volna Damien közeledését egy egyszerű, és ostoba kifogással? Vajon mi lett volna, ha…

-Á, utálom ezeket a buta találgatásokat! Hülyeség az egész! Úgy tűnik, még nem ért meg rá az idő, hogy ez az egész megtörténjen.

Semmi kedve nem volt tanulni. Inkább feküdt az ágyán, és Damienról álmodozott. Ekkor azonban hirtelen ötlettől vezérelve leszaladt az előszobába, és minden magyarázat nélkül elrohant a kórházba. Meg akarta látogatni Philt.

-Szia Phil. Bejöhetek? – lépett be óvatosan a kórterembe.

-Hali. Persze, bejöhetsz. Hogyhogy itt?

-Gondoltam, meglátogatlak.

-Ez szép ötlet volt. Hogy vagy?

-Jól, köszi. Nagyon megijesztettél ám szombat este, amikor ájultan és véresen feküdtél a földön!

-Igen, hallottam hírét, hogy meg voltál rémülve, hogy mi lesz, ha meghalok. Ja, meg azt is mesélték, hogy tiszta vér lett a szoknyád.

-Hát igen.

-Egy kis szuvenír tőlem… - mondta vigyorogva a srác.

-Nagyon szép kis ajándék volt, mondhatom.

-De sikerült rendbetenni, nem?

-Igen, Dam kimosta.

-És iiiigen, végre elérkeztünk A Témához…

-A Témához???

-Igen, nagybetűvel. Szóval, hogy vagytok Dammel? Dúl a lamúr?

-Igen, szeretjük egymást.

-Greg valami olyat mesélt, hogy szombat este, amikor én kórházba kerültem, te ott aludtál Damnél…

-Igen. De nem úgy, ahogy te gondolod.

-Miért, szerinted én hogy gondolom?

-Hát… „úgy”.

-Nem olyan piszkos a fantáziám… csak hallottam egy s mást…

-Mit?

-Hát hogy te meg Dam… egy kissé összegabalyodtatok…

-Jó, megadom magam. Nyertél. Tényleg volt valami. De „az” nem történt meg.

-Miért nem?

-Mert Greg telefonált, hogy téged meg kell műteni.

-Ajjaj, már megint keresztbetettem a barátomnak! De most a tudtomon kívül!

-Semmi baj. Igazán.

-Nem kell az udvariaskodás. Nyugodtan elküldhetsz a francba.

-De tényleg nem gond. Majd máskor.

-Hát te tudod. Na, mindjárt jön az az incsi-fincsi kórházi koszt! Itt maradsz, hogy megnézd, milyen jó a kaja?

-Kösz, inkább nem. Van róla egy-két emlékem. Szerintem elindulok lassan hazafelé. Majd még benézek.

-Oké. Hellóbeló!

Cilla elindult haza, Phil pedig még sokáig gondolkodott azon, hogy tehetné jóvá a baklövést, amit tudtán kívül okozott.