A repülőút hihetetlenül szép volt. Cilla próbált magyarázkodni, de Damien megnyugtatta, hogy nem haragszik rá, és úgy érzi, soha nem volt még ilyen boldog, mint most, hogy a lány itt van vele. Egy idő után már nem is beszélgettek, inkább csókokkal halmozták el egymást.

Mikor megérkeztek Velencébe, úgy tűnt, Damien már nagyon készült erre az utazásra. A szállás már le volt foglalva, mégpedig az egyik legjobb szállodában. Hiába volt nagyon szomorú a szállásfoglalás idején, azért figyelt a kényelemre. J

-A mindenit, micsoda szoba! – kiáltott fel Cilla, mikor beléptek a tágas, franciaágyas (!), erkélyes szobába, amiről olyan kilátás nyílt a városra, mint egy álom.

-Tetszik? – kérdezte Damien, miközben lerakta a táskáját az ágy végébe.

-Mi az hogy! Ez valami gyönyörűséges! Kíváncsi vagyok, vajon nappal milyen lehet.

Ekkor megcsörrent Cilla telefonja. Mikor megpillantotta apja nevét a kijelzőn, összerezzent. Teljesen megfeledkezett a szüleiről.

-Igen? – szólt bele félénken a telefonba.

-Kislányom, hol a fenében vagy?

-De hát hagytam cetlit, hogy…

-Igen, de már letelt az az idő, amit megadtál a papíron. Szóval, hol vagy?

-Szegény Sophie-t kidobta a barátja… ééés… én pedig most itt vagyok nála. Meg kell vigasztalnom. – rögtönzött.

-És azt eddig nem tudtad volna?

-Nem. Itt aludhatok nála? Lehet, hogy egész éjjel sírni fog, hagy ne hagyjam már egyedül ilyen állapotban!

-Nem, és nem! Azonnal hazajössz, megértetted?!

Cilla megijedt. De hát ő innen nem tud most hazamenni! Most mit csináljon?

-Kérlek, apa… - könyörgött apjának esdeklő hangon. –Szegény nagyon le van törve.

-Na, jó. Idefigyelj, Cécilia. Most éjjel ott alhatsz, de holnap jó lenne, ha hazajönnél.

-Oké, köszi, köszi, apa! Imádlak!

-De tényleg legyél itthon holnap reggel!

„Reggel?”

-Nem lehetne inkább délután? Vagy este?

-Na jó. Legyen legkésőbb este hat. De egy perccel sem később!

-Jaj, nagyon szeretlek apa! Köszi! Szia!

Azzal kinyomta a telefont.

-Akkor meddig maradhatsz? – kérdezte Dam szerelmétől.

-Holnap délután hatig legkésőbb.

-Az jó. Addig szétnézünk Velencében, veszünk egy pár ruhát neked, gondolázunk…

-Jaj, annyira jó lesz!

Az éjszaka nagyon érdekesen telt… Mivel franciaágyas volt a szoba, ezért úgy döntöttek, hogy ezúttal nem fúrják ki egymást az ágyból. Persze, arra ügyeltek, hogy egyetlen mozdulatukat se értse félre a másik. Egymást átölelve aludtak el, de az éjszaka közepén Cilla felébredt. Nem tudta, miért. Ekkor Dam is felébredt. Mikor egymás szemébe néztek, tudták, hogy ez az éjjel csak az övék. A fiú lágyan átölelte Cillát, és finoman végigcsókolta a testét. A lány érezte, hogy felgyorsul a szívverése, és ő is átkarolta Damient. Cilláról lassan lecsúszott a finom csipkés fehérnemű, és mikor Dam a nyakát kezdte csókolgatni, tudta, hogy igen, ennek itt kell megtörténnie, ezen a csodálatos helyen, ebben a romantikus Olaszországban! Itt, Velencében, ahol minden a szerelemről szól! Damien lágyan simogatta a lány testét, és Cilla érezte, hogy már nem tud ellenállni ennek a varázsnak, a szerelem teljesen magával ragadta. Már csak Damien ajkát érezte a testén, majd mikor a fiú lágyan szétnyitotta combjait, behunyta a szemét, és átadta magát a szenvedélynek…

Reggel Damien ébredt hamarabb. Csak nézte, nézte a lányt, és nem tudott betelni vele. Annyira szép volt, annyira bájos. „Kis hófehér galamb…”, jutott eszébe egy idézet a Rómeó és Júliából. Cilla aranyszőke haja kibontva, selymesen omlott vállaira. A takaró finoman emelkedett, ahogy a lány lélegzett. Damien nem tudta elhinni, hogy ez az éjszaka való volt, nem álom. Olyan gyorsan történt minden az elmúlt egy hétben. Először szakítottak, aztán kibékültek, és most itt vannak Velencében ketten, és az éjszaka…

-Jó reggelt… - köszönt Cilla a fiúnak, mikor kinyitotta zöld szemeit.

-Jó reggelt – súgta Damien, és megcsókolta a lányt.

-Az éjjel… tényleg…

-Igen…

-Nem csak álmodtam?

-Nem. Annyira szeretlek, Cilla!

A lány hozzábújt a fiúhoz, és belefúrta arcát Damien hosszú hajába.

Délelőtt a városban sétáltak, és vettek pár ruhát Cillának. Mikor éppen nem vásároltak, a Szent Márk téren fagyiztak, délután pedig gondoláztak. A város hangulata teljesen magával ragadta őket. Damien egész nap töprengett, hogy megtegye-e azt, amire már régóta készül. Az éjszaka rájött, hogy ők ketten egyek, és nem szabad elengednie a lányt.

-Cilla… - szólt végül, mikor a gondolába ültek.

-Igen? – mosolygott rá a lány.

-Már régóta szeretnék kérdezni valamit, de eddig még nem volt rá alkalom.

-Mondd. Most itt az alkalom.

-Azt ugye tudod, hogy nagyon szeretlek. Amikor nem válaszoltál nekem, majd meghasadt a szívem, de még akkor se tudtam lemondani rólad. Ez a kérdés, amit felteszek most neked, nem kötelez téged semmire, nem fontos most azonnal válaszolnod, de nem bírom tovább… Cilla… hozzám jössz feleségül?

-Uramisten… - lány nem akart hinni a fülének. Mélyen a fiú szemébe nézett, és már tudta a választ.

-Mondom, ne fontos most azonnal…

-De én most mondom… igen, Damien, hozzád megyek…

Azzal megcsókolta a fiút. A gondola csak úszott a vízen, ők pedig tudták, ezúttal senki és semmi nem állhat a boldogságuk útjába!