-Adelaine! Merre vagy?! – kiabált Cilla. Hangja visszhangot vert a hatalmas házban.

-Jövök már, jövök, aranyom! – sietett a keleti szárnyból a főlépcső felé Adelaine. –Na, mondd, mi baj van?

-Csak szeretnélek megkérni valamire.

-Csupa fül vagyok.

-Szóval. Ma délután szeretnék találkozni Damiennal, és…

-Azt szeretnéd, ha falaznék nektek, igaz?

-Igen.

-No, jól van, menj nyugodtan. Majd én elintézem a többit.

-Jaj, annyira aranyos vagy! – mondta a lány, és megpuszilta Adelaine-t. Mikor Cilla kirohant a házból, Adelaine mosolyogva megcsóválta a fejét, és visszament a szobájába rendet rakni.

Cilla rettenetesen izgatott volt. Már az idejét se tudta, mikor találkozott utoljára Damiennal. De mikor meglátta a fiút, futva tette meg az utolsó pár métert, és boldogan omlott szerelme karjaiba. Damien finoman megcsókolta, és magához szorította.

-Annyira hiányoztál… - suttogta.

-Te is nekem… - válaszolta a lány.

-Mesélj el mindent, erről az Adelaine-ről.

-Annyi mindent nem tudok róla. Csak azt tudom, hogy nagymaminak a testvére, és anyut még ő dajkálta anno. És most idejött, mert anyu meg apu idehívták, hogy nézzen a körmömre. De ő is butaságnak tartja ezt az átok dolgot, és szívesen segít nekünk.

-Az jó. Itt volt már az ideje, hogy valaki végre megértsen bennünket.

Kézenfogva sétáltak egész délután, és nem törődtek semmivel és senkivel. Közben találkoztak Phillel és Greggel, így ezután velük sétáltak tovább. A két fiú kifogyhatatlannak bizonyult a vicces emlékek terén.

-Arra emlékeztek, srácok, amikor Sophie ellopta az összes cuccom, és ott hagyott női bugyiban az étterem klotyójában? – kérdezte nevetve Greg.

-Ja, ja. Az volt az, amikor mi is bementünk hozzád Dammel, és a WC fülke tetején lestünk be hozzád?

-Igen, és az a csávó meg azt hitte, hogy akciózunk! Kicsit forrónak érezte a levegőt… - nyögte ki a hasát fogva Greg. Szegény srác már alig kapott levegőt a sok nevetéstől.

-És végül mi történt? – kérdezte Cilla, miközben alig tudta visszafojtani a nevetését.

-Hát, a pacák kicsit nagyon fura képet vágott, és kiment egy szó nélkül. Aztán Dam és Phil visszamentek kajálni, én meg a budiajtót magam mellett tartva kiosontam az éteremből. Csak száz ember bámult meg…

-Ez valami eszméletlen! Hogy micsoda sztorijaitok vannak!

-Várj! Arra emlékeztek, amikor másodikos gimisek voltunk, és én a pad tetején fejhangon énekeltem a Lion Sleeps Tonight-ot? – kérdezte vigyorogva Phil.

-Igen, és a tanár pont akkor jött be, amikor kivágtad a magas cét! – röhögött fel Greg.

-Na ja. Persze, mondanom se kell, azon az órán én feleltem.

-De tök jó! – Cilla nagyon jól érezte magát. –És te Dam? Te mit tudsz mesélni? – fordult Damien-hoz.

-Semmi érdekeset. Gondolom, a gatyás sztorit már elmesélték.

-Amikor az igazgatónőtől kaptad vissza a gatyádat? Igen, azt már mondták.

-Várj, én tudok még mesélni Dam-ről! – kiáltott fel Phil. –Éppen magyardolgozatra készültünk. Másik osztálytól megszereztük a dogakérdéseket, és mindenki leírta. Dam betette a könyvébe, és szépen ottfelejtette. A tanár meg közölte a doga után, hogy mivel hamar kész lettünk, ezért vegyünk új anyagot! Természetesen Dam-től kérte el a könyvet, aki kétségbeesetten próbálta eltávolítani a kérdéseket és válaszokat tartalmazó papírt a könyvből, de a tanár gyorsabb volt, és megszerezte. Az egész osztály újraírta a dogát, sokkal nehezebb kérdéseket kapva…

-Hú, ez nem semmi! Ilyenek nálunk nem is történnek! Ez tök jó!

-Hát igen… mi voltunk a suli sztárjai. Természetesen mi voltunk azok, akik betörték az egyetlen táblát, ami üvegből készült; mi öntöttünk össze kétes dolgokat kémia órán, ami akkorát robbant, hogy kitört az ablak; mi kaptuk szét a zongorát; mi törtük össze az egyetlen floorball készletet; mi öntöttük le kávéval a könyvtár legszebb könyvét; és mi itattuk le az igazgatót. Ja, és egyszer betörtünk a büfébe, és elloptuk az összes csokit, amit találtunk. Volt még más is, de inkább nem folytatjuk…

-Igen, tényleg jobb lesz, ha megkíméltek a piszkos részletektől… - csóválta a fejét Cilla. –De most már lassan mennem kell. Nehogy gyanút fogjanak anyuék. Ezután szerintem gyakrabban fogunk találkozni, hála Adelaine-nek.

-Akkor háromszoros hurrá Adelaine-nek! – nevetett föl Phil.

Azzal mind a négyen elindultak haza. Damien még elkísérte Cillát, de mikor meglátták a Chabot villa sarkát, fájó szívvel elbúcsúztak, de tudták, még csak most kezdődik igazán a közös életük…