Cilla rettenetesen boldog volt. Annyira jól érezte magát ezen a délutánon, hogy teljesen elfelejtette, mit fognak szólni a szülei a kései hazaérkezéshez. Aggodalma feleslegesnek bizonyult. Szülei nem voltak otthon, csak Adelaine tett-vett a konyhában.

-Szervusz, kincsem! – köszönt mosolyogva Cillának. –Na, hogy telt a délután?

-Jaj, nagyon jól! – lelkendezett a lány. –Képzeld, később csatlakozott hozzánk Phil és Greg is, és aztán…

-Jaj, jaj, jaj, ne hadarj, csillagom, mert nem tudom követni! Szóval, kik csatlakoztak hozzátok?

-Dam haverjai, Phil és Greg. Ők pedig egy csomó állatira vicces sztorikat meséltek a sulis éveikről!

-Örülök, hogy jól telt a délutánod. Anyáéknak nem is kell róla tudniuk, hogy elmentél itthonról. Legyen ez a mi titkunk – mosolygott rá a csillogó szemű Cillára.

-Benne vagyok… - mondta nevetve a lány.

-Figyelj csak, kicsim. Én most elmegyek itthonról. Te pedig szépen foglald el magad. Nem sokáig maradok el. Talán nemsokára anyáék is hazaérnek.

-Oké. Szia.

Azzal Adelaine kiment a konyhából, Cilla pedig becsukta utána a kaput.

-Hát, egyedül vagyok. Legalább tudok egy kicsit ábrándozni…

Felment a szobájába, és leült az ágyra. Úgy gondolta, jobb lesz, ha nem az ujján hordja a gyűrűjét, mert a szüleinek egy idő után fel fog tűnni, hogy van egy új gyűrűje. Ráadásul látszik rajta, hogy nem holmi bizsu…

Gyorsan beletúrt az ékszeres fiókjába, és diadalmasan előhúzott egy láncot. Leszedte róla a medált, és annak helyébe felhúzta a gyűrűt. Nyakába akasztotta, és elégedetten nézte meg magát a tükörben.

-Na, így máris jobb. Remélem, anyuék tényleg nem veszik észre.

-Gondolod?- hallott hirtelen egy hangot a háta mögött.

Cilla nagyon megijedt. Félve nézett a tükörbe, és a Fantom alakját látta kibontakozni a félhomályból.

-A Fantom… - suttogta remegő hangon.

-Igen, én vagyok. Hiányoztam?

-Nem! – mondta Cilla, és bátran szembefordult a férfival. –Nem, nem hiányoztál! És tudod, miért? Mert egy bajkeverő vagy! Nagyon szép húzás volt ez az átok dolog, de nem elég kifinomult!

-Igazán? Akkor legközelebb kifinomultabb leszek!

-Kösz, de inkább szállj le rólam. Szeretném, ha többé nem zaklatnál.

-Ez sajnos nem fog menni, babóca. Tudod, én kötelességemnek érzem, hogy törődjek veled. És ez az egész „átok dolog”, ahogy te hívod, igaz. Nem én találtam ki.

-Nem érdekel, és kész. Menj el.

-Nem megyek. Még nem végeztem.

-De én igen. Hello – azzal a lány az ajtó felé mutatott.

-Nahát, nahát, milyen határozott lettél. Régebben nem voltál ennyire biztos a dolgodban.

-Hagyjál már! Nem tud érdekelni semmi, amit mondasz.

-Persze, hiszen már biztonságban érzed magad.

-Én…?

-Igen. Vagy ez a különleges nyaklánc nem ennek a bizonyítéka? – kérdezte a Fantom, kényelmesen odasétált a lány mellé, és ujjaival finoman megfogta a lánc végén lógó gyűrűt.

-Semmi közöd hozzá. Hagyj békén – mondta kissé bizonytalanul, és elfordult a férfitól.

-Értem. De azt még elmondanám… - suttogta a egész közel hajolva a lányhoz. -… hogy nem ez az utolsó találkozásunk. Ezt vésd jól az eszedbe. Még hallani fogsz rólam, azt garantálom – azzal ujjaival gyengéden végigsimította a lány vállát. Mikor Cilla aranyló tincseit kezdte simogatni, a lány elhúzódott tőle. A Fantom azonban nem hagyta, és maga felé fordította a megszeppent lányt.

-Tőlem nem szabadulsz! Végigkísérem az életed! – figyelmeztette Cillát, és letépte a nyakából a láncot! A szoba másik végébe rohant, és köpenyét megsuhintva, vörös füstfelhőben eltűnt.

Cilla nem tudta mire vélni a dolgot. Könnyes szemmel nyúlt a nyakához, és fájó szívvel érezte, hogy a Fantom tényleg elvitte a jegygyűrűjét. Nem tudta visszatartani könnyeit, és sírva roskadt az ágyra. Most mit tegyen?