-Ne csináld már, Dam! Nem lehetsz ilyen!

-De igen! Nem beszélek, és kész!

-Te ezt nem teheted velünk! A barátaid vagyunk!

-Igen, de ez még nem jelenti azt, hogy beavatlak titeket a magánéletem minden egyes mozzanatába.

-Ugyan már! Ha nem szólod el magad, mi talán soha nem tudjuk meg, hogy Cilla és közted már megtörtént a „nagy dolog”… és azt is titkoltad, hogy eljegyeztétek egymást! Pedig muszáj, hogy én legyek az esküvői tanúd!

-Nem! ÉN leszek Dam esküvői tanúja! – figyelmeztette Greg Philt.

-Dehogyis! Damnek egy belevaló tanúra van szüksége, egy vagány csávóra!

-Én is belevaló vagyok és vagány!

-Na persze…

-Jaj, srácok hagyjátok már abba! Majd még eldöntöm, ki legyen a tanúm.

-De hamar szólj ám, ne egy hónap múlva, hogy már meg is volt az esküvő!

-Időben szólok, ígérem.

Már egy hónap telt el azóta, hogy Cilla és Damien Velencében eljegyezték egymást. Cilla nagyon bánatos volt az ellopott gyűrű miatt, de Damien megnyugtatta, hogy vissza fogják szerezni.

-Meséld már el, milyen volt! Légyszi, légyszi, légyszi!!! – kérlelték a fiúk Damet.

-Miért mesélném el?

-Mert mi is mindig elmeséltük neked az aznap éjszakai akcióinkat.

-De ez más. Ti ezt nem érthetitek.

-Igen, igazad van. Mi tényleg nem érthetjük. Mi csak amolyan „pórnép” vagyunk. Te meg a király – mondta sértődötten Phil.

-Igen, a hercegből király lett… - replikázott Greg is.

-Tudjátok, hogy nem így értettem. Kérlek, ne legyetek már ilyenek!

-Mi igazán nem akartunk megsérteni.

-Na jó, ha nem akartok békülni… Greg, pedig még bátorítottalak is, amikor a tetkódat csinálták. És ez a hála?

-Jó, de akkor szükség is volt bátorításra. Amikor elkezdett a pacák közelíteni felém azzal a hatalmas tűvel… te tudtad, hogy tűvel csinálják? – nézett ijedten Damre.

-Nem, az enyémet kiscicák nyalták fel…

-Jól van, na. De akkor is… ja, visszatérve az előző témánkhoz: nem békülök.

-Jó. Akkor ma este egyedül megyek a Hippolytba…

-Ööö… hm… biztos, hogy nem akarunk békülni, Phil? – súgta oda Greg a srácnak.

-Nem is tudom… lehet, hogy itt lenne az ideje… - súgta vissza Phil. –Figyu, Dam! – szólt a két srác kórusban. –Lehet, hogy mégsem olyan nagy dolog ez a titkolózás, és… öhm… lehetne szó arról, hogy… mi is veled menjünk? – néztek könyörögve Damre.

-Oké, ti széltolók, de rendesen viselkedni!

-Igenis, uram! – kiáltotta a két srác, és nevetve haptákba vágták magukat.

-Na, gyertek és lehet, hogy egy-két „lightosabb” részt elmesélek. De nem továbbadni!

-Persze, ez csak természetes… - mondta Greg és Phil, majd egymásra vigyorogtak.

-Cilla! Hol vagy, kicsim?! Cilla!

-Itt vagyok, Adelaine. Miért hívsz?

-Édesanyád keres. Valamit szeretne megbeszélni veled.

-Oh, csak ennyi? Gondolom, megint valami ostobaságról van szó.

-Én nem tudom, elég izgatottnak tűnt.

-Jó, oké, megnézem, mit akar.

Azzal Cilla felment szülei szobájába, hogy aztán onnan tíz perc múlva, nagy kiabálás kíséretében, hamuszürke arccal jöjjön ki.

-Mi történt? – kérdezte Adelaine aggódó arccal.

-Az, hogy megint nem csalódtam anyuékban.

-De hát…

-Kitalálták, hogy szombat este vendégségbe kéne menni Gautier-ékhez, hogy megismerkedhessek az elkényeztetett fiacskájukkal. Persze, arra figyeltek, hogy lehetőleg olyan valakihez menjünk, akinek a bőre alatt is pénz van.

-Figyelj, Cilla! Semmi gond nincs! Elmész, ott egy kicsit jópofizol, aztán meg szépen hazajöttök. Ennyi. Nem lesz semmi baj.

-Csak tudod, anyuék nem ennyire formálisra tervezik a dolgot… Ők azt szeretnék, ha én összejönnék azzal a… hogy is hívják? Ja, Benjamin.

-Majd megoldjuk ketten a helyzetet. Ne félj, segíteni fogok!

-Köszönöm.

Damienra gondolt, aki éppen Greggel és Phillel nevetett, szórakozott, de közben csak egy valaki járt a fejében: Cilla.