Cilla nem törődött szülei akaratával, továbbra is találkozgatott Damiennal. Tudta, hogy ha ez kiderül, abból óriási botrány lesz, de nem érdekelte. Remélte, hogy elküldik otthonról ezért, és akkor végre békében élhet azzal, akit szeret. Ez az egész házasság, amit szülei terveztek Benjamin és az ő számára, annyira abszurd volt, hogy Cilla egyszerűen nem tudta ésszel felfogni, hogy lehet ilyen kocka családja. „Tiszta középkor!”- gondolta. A Fantom már régóta nem jelentkezett, és Cilla kezdte azt hinni, hogy végre leszáll róla. Csak a gyűrűjét sajnálta. Kerek perec megmondta Damiennak, hogy igazán visszaszerezhetnék már.

Szinte minden délutánt együtt töltöttek, Adelaine segítségével. Cilla sehogy se tudott rájönni, hogy csinálja a nő, de mindig elintézte, hogy találkozhassanak.

Ezen a délutánon is együtt sétáltak. Már esteledett, de még nem akartak hazamenni. A park, ahol voltak, annyira szép és békés volt, hogy teljesen ott ragadtak. Hallgatták a madarakat, és nézték, hogy megy le a Nap. Nagyon romantikus volt így itt ülni, egymás kezét fogva, és Cilla azt kívánta, bárcsak örökké tartana ez a délután.

Mikor besötétedett, hazaindultak. De alig álltak föl a padról, Cilla meghallotta azt a gyönyörű zenét, amit akkor hallott, mikor Damiennal először találkozott, az Operaház előtt. Behunyta a szemét, és megigézve hallgatta a muzsikát.

-Mi baj van, Cilla? Mi történt? – kérdezte Damien. De a lány nem válaszolt. A zene teljesen a hatalmába kerítette, már semmi mást nem hallott azon kívül.

De ekkor Damien is meghallotta a zenét, és egy semmihez sem fogható, földöntúli hangot, amely szinte béklyóba kötötte a lányt.

-Feledni tudtad az angyalt? – énekelte a hang. –Elrabolt tőlem a világ… fullasztó börtönbe zárt…  

-Bárhogy is tiltotta elmém… - válaszolt Cilla.

-Bárhogy volt… lelked nálam járt!

-Lelkem nálad járt! Angyali hang, oly’ hűtlen voltam! Vissza kell térjek hozzád!

-Angyali hang, oly’ hűtlen voltál! Vissza kell térned hozzám!

-Angyali hang, légy újra múzsám! Jöjj elém, szép angyal!

-Angyali hang, légy újra múzsám! Jöjj velem, szép angyal!

Damien értetlenül nézett a lányra, aki megigézve indult a park legsötétebb része felé.

-Cilla! Hová mész? Gyere vissza! Kérlek, gyere már!

-Itt van az angyal, kit vártál! Angyali hang, indulj hozzám!

Már Damien is hallotta a hívogató hangot, amely ugyanolyan igéző volt, mint az a zene az imént.

-Cilla! Hallgass rám! Ez az ember… ez a lény, nem angyal! – próbálta Damien észhez téríteni a lányt, de az nem hallgatott rá. Ekkor Damien a hang irányába fordult, és bátran belenézett az egyre erősödő narancsszínű fénybe. Tudta már, ki a rejtélyes „angyal”…

-Cilla! Az isten szerelmére, kérem, engedje el! Engedje el, kérem! Cilla!

-Damien! – ocsúdott fel a lány, és megkönnyebbülten omlott a fiú karjaiba.

-Bravo, monsieur! Méltán hősies! – kiáltott a hang, és előugrott a fényből.

-Újabb trükkök, monsieur?

-Lássuk, monsieur, meddig merészkedik!

-Újabb szemfényvesztés? Újabb erőszak?

-Damien, ne… - próbálta csitítani szerelmét Cilla.

-Ez az, monsieur, csak így tovább!

Cilla rémülten figyelte a Fantom és Damien szócsatáját, és nem tudta, mit tegyen.

-Soha nem szerzi meg! Soha nem választhat szét minket!

-Jöjjön csak, monsieur, csak jöjjön, ne álljon meg! Itt vagyok! Itt a halál angyala!

-Cilla! Gyerünk! – mondta Damien, és kézenfogva Cillát elrohantak a parkból.

A Fantom egyedül maradt, és fröcsögött a dühtől.

-Hát legyen! Háborút akartok?! Hát megkapjátok mindketten! – kiáltotta, és hatalmas lángok között eltűnt.