-Adelaine, kérlek!

-Tudod, hogy lebukhatunk.

-De nem! Kérlek! Nekem Phil nagyon jó barátom volt. Muszáj ott lennem a temetésén.

Cilla Tom és Phil halála óta vigasztalhatatlan volt. Az első napokban csak sírt, és mikor megtudta, hogy Damien is börtönbe került az apja közbenjárására, már ki sem jött a szobájából. Csak Adelaine-nel állt szóba, szüleiről hallani sem akart.

-Na, jó, kisasszony! De Tom temetésén is ott kell lenned!

-Igen, ott leszek, ígérem! De…

-Tudom, közben szöktesselek meg.

-Igen.

-De feltűnés nélkül jössz velem! És meg ne próbálj egyedül menni!

-Oké.

Cilla nagyon izgult. Tudta, hogy pengeélen táncol, de vállalta a kockázatot. Úgy tett, mintha minden rendben lenne, szüleinek nem szólt, hogy Phil temetése is most van.

Mikor kiértek a temetőbe, Cilla kellően frusztrált állapotba került. Szabályosan kezdett rosszul lenni, és csak nehezen tudta visszatartani a könnyeit. Most ébredt csak rá igazán, hogy Tomot is örökre elvesztette. Nagyon hiányzott neki az unokabátyja, akivel olyan jókat játszottak, mikor még kicsi volt; aki mindig megvédte, ha valaki bántotta; akivel mindig gyümölcsöt loptak a szomszéd kertjéből… És tudta, hogy már soha többé nem fogja hallani: „Cilla Cica”. Nagyot sóhajtott, és szüleitől elszakadva indult a sírhoz. Kezében nagy csokor virág volt. Miközben a sír felé ment, eszébe jutott Damien. A fiú még jobban hiányzott neki, mint Tom vagy Phil. Tudta, hogy a börtön nem végleges, de neki olyan volt, mintha egy életre elszakították volna őket egymástól. A Fantom megtalálta hát a gyenge pontjukat! Már most kikészítette őket, vajon mit tartogathat még?

A temetés rendben lezajlott. Mikor kiértek, Cilla észrevette, hogy a sír mellett egy gyönyörű csokor virág van. Nem tudta, ki tehette oda. Sírt, mikor a koporsót leeresztették a sírba. Remegő kézzel dobta bele a fehér rózsát. Adelaine próbálta vigasztalni a lányt, de nem sikerült. Szerette volna meggyőzni, hogy ne menjenek el a másik temetésre, hiszen már most sincs jó állapotban, de Cilla hajthatatlan volt. Sikerült feltűnés nélkül eltűnniük, és elmenni Phil temetésére.

Cilla rögtön meglátta Phil szüleit, akik Grégori mellett álltak. Greg meglátta a lányt, és intett neki, hogy menjen oda hozzájuk, de Cilla megrázta a fejét, hogy inkább nem, majd próbálta szavak nélkül jelezni neki, hogy nem is szabadna itt lennie. Greg szomorúan bólintott, hogy érti, és átkarolta Phil anyukáját, aki megállás nélkül sírt. Cilla kicsit beljebb állt, és meglepetten vette észre, hogy nem is olyan sok ember van itt a temetésen. Ez elszomorította. De hisz Philnek annyi barátja volt! Nem igaz, hogy egyiküket sem érdekli, hogy meghalt!

Meglátta Patriciát is. Igen! Rajta látszik, hogy szerette Philt. Még most sem tért magához igazán. De végül is, ha jobban belegondolunk, aki számít, az mind itt van. A szülei, Patricia, Greg, Patricia szülei, én… csak Dam hiányzik. Ha nem lenne börtönben, biztosan eljött volna. Cilla elgondolkozva nézett a távolba. A horizont szürke volt, sötét felhők gyülekeztek. Még az időjárás is szomorú volt. Nem illett volna, hogy Philt szép időben temessék. Hiszen ő olyan jó és nemes volt egész életében! Nem illett volna, hogy az idő szép legyen, és úgy tűnjön, mintha ünnepelne. De ekkor hirtelen valami kizökkentette révedezéséből. A gyászoló tömeg túloldalán ismerős arcot látott. De hisz ez nem lehet… hogy lehet Ő itt? Damien állt a túloldalon két őr kíséretében. Cilla majdnem felsikoltott örömében. Rettenetes vágyat érzett, hogy odarohanjon a fiúhoz, és hozzábújjon. De csak lesütötte a szemét, és próbált másfelé nézni. Ám a szíve úgy kalapált, mintha ki akarna ugrani a helyéről. Minduntalan oda kellett néznie a fiú felé, és Damien is észrevette. Mondott valamit az őröknek, akik mogorván bólintottak. Damien intett a lánynak, aki remegő lábakkal indult szerelme felé.

Szorosan átölelte a lányt, és az őrök rosszalló pillantásától kísérve csókolták meg egymást. A temetés hátralévő részében Cilla Damiennal maradt, és a fiú vállán zokogva beszélt neki az utóbbi napok viszontagságairól.

-Annyira hiányoztál…

-Te is nekem! A börtön szörnyű… nem bírom elviselni…

-Már nem fog sokáig tartani… esküszöm, kihozlak onnan valahogy.

-Nem tudsz. Ugyanúgy, ahogy én sem tehettem semmit Phil érdekében…

-Ő is annyira hiányzik… - mondta halkan. –Mérhetetlenül messze mindnyájunktól és mindnyájunk felett. Akár a földön van még, akár az égben, lelke Istenben nyugszik már! – mondta megigézve.

-Ez gyönyörű volt.

-Tudom. Az Üvöltő Szelek-ből van.

-Voltam Tom sírjánál is.

-Akkor te tetted rá a virágot?

-Igen, én.

-Annyira szeretlek. Nem sokáig bírom már nélküled. És most Tom és Phil is itthagyott…

-Ne sírj! Nemsokára veled leszek. Ígérem.

-Cilla… kicsim… - lépett oda hozzájuk Adelaine. –Most már mennünk kell. Gyere szépen.

-Ne, még ne, kérlek!

-De muszáj. Gyere.

-Dam… - szorította a fiú kezét. –Még látjuk egymást. Ne felejts el.

-Nem felejtelek. De most már menj, nehogy baj legyen.

Cilla és Adelaine elindultak vissza a lány szüleihez. Szerencsére Louise és Claude túlságosan elfoglaltak voltak a saját gyászukkal, így nem kérdeztek semmit a lányuktól. Cilla arca könnyes volt, de főleg azért, mert nagyon hiányzott neki Damien. Nem tudta, mitévő legyen.

Phil már nem élt, ezért tőle sem tudott segítséget kérni. Már túl késő volt…