Néhány nap múlva erőt vett magán, és úgy döntött, elmondja a nagy titkot Grégorinak. Tudta, hogy a srác nem fogja továbbadni senkinek. Teljes mértékig megbízott benne. Talán még tanácsot is tud adni.

A szülei még mindig nem tudtak a dologról. Azt mondta, hogy valami vírusszerűség, és nemsokára elmúlik. Úgy tűnik, elhitték. Nem kérdezősködtek, és hősiesen ápolták a lányt. De Cilla is úgy érezte, kitüntetést érdemelne az utóbbi idők viszontagságainak átélése végett. A reggeli hányingerek, a szédelgések, és egyéb nem túl kellemes tünetek mindennapos vendégek lettek a lány életében.

Egyik nap úgy döntött, aznap megy át Greghez. Csinosan felöltözött, hiszen nemsokára úgyse fog beleférni a szűk topokba, miniszoknyákba. Sokáig nézegette magát a tükörben, nézte, vajon mekkora lesz a hasa.

Egy játszótéren át vezetett az útja. Megállt, és leült egy padra. Most más szemmel nézett a kisbabáikat babakocsiban toló anyukákra, a homokozó, csúszdázó kisgyerekekre. Mosolyogva nézte, ahogy egy három év körüli kisfiú próbál bemászni a hintába. Végül az anyukája odaszaladt, és segített neki beszállni. A kisfiú boldogan nevetve lóbálta a lábát, ahogy anyukája meglökte a hintát. Egy maszatos kislány szaladt el mellette. Az arca piszkos volt, és durcásan fordult el anyukájától, mikor az meg akarta mosdatni.

„Vajon én milyen anya leszek? És Damien milyen apa? Egyáltalán: itt lesz velem, amikor megszületik a kicsi? És vajon kisfiú vagy kislány lesz? Akárhogy is, biztosan gyönyörű lesz!”

Felállt, és elindult Greg lakása felé. Mikor megpillantotta az épületet, valami különös nyugalom szállta meg. Elmosolyodott, és belépett a kapun.

-Szia, Cilla! Hát te? – fogadta mosolyogva Greg.

-Hát én… - próbált vidámnak tűnni, de már nyoma sem volt a nyugalomnak, ami a kapu előtt szállta meg. –Én… terhes vagyok! – fakadt sírva. Már nem gondolt arra, milyen jó lesz, ha majd megszületik a baba. Csak arra tudott gondolni, hogy teljesen elveszett.

-Hogy… micsoda? – nézett rá Greg hitetlenkedve. –De hát… te… hogyan?

-Azon az estén… amikor Damien elment… Marseille-be… - zokogta. –Még csak most tudtam meg… nemrég… mit tegyek? Egy hét múlva… leszek 17… anyu és apu… kivágnak otthonról, ha ezt megtudják…

-Nyugodj meg… nyugodj meg… kitalálunk valamit… ide bármikor jöhetsz. Itt mindig nyitva áll az ajtó.

-Köszi… - kezdett megnyugodni. Már legalább azt tudta, hova fog menni, ha kiteszik otthonról.

-Oké. Akkor most… szépen bejössz, és elmesélsz mindent.

-Mindent? Mi mindent?

-Hát… hogy jöttél rá? Például…

-Nem volt egy nagy agymunka. Az orvos mondta meg. Mikor mentem a kisérettségimre, elájultam a parkban, anyuék meg kihívták az orvost. Ő meg berendelt vizsgálatra, és a hasi ultrahang világosan kimutatta. Ennyi. De már előtte egy héttel észleltem magamon a tüneteket. Tudod, émelygés, hányinger, szédülés…

-Aha. Figyelj! Hozok neked egy teát, és aztán…

-Nem, ne teát! Mióta „beteg” vagyok, mindenki teát önt belém. Inkább egy pohár vizet.

-Oké. Egy perc, és itt vagyok.

-És te hogy vagy? – kérdezte Cilla kikiabálva a konyhába. –Már rég nem beszéltünk.

-Én megvagyok. Ja, és ami a legfontosabb: én nem vagyok terhes… - jött vissza vigyorogva.

-Még szerencse – mosolygott a lány is.

Ezután órákig beszélgettek. Rengeteg megbeszélnivalójuk volt. Greg mesélt Damien-ról, és arról, mennyire szenved a fiú bent a börtönben. Cilla csak a szülei zsarnokságáról tudott beszélni, de Greg megnyugtatta, hogy ő bármikor kimenekíti a karmaikból. Csak egy szavába kerül.

Mikor elindult haza, hirtelen megcsörrent Greg telefonja.

-Várj. Egy perc… igen, tessék? – szólt bele. –Esther… honnan hívsz? … Hogy honnan…? Mit keresel te… uramisten… oké, ott leszek. Sietek. Hello.

-Mi történt?

-Esther édesapjának szívrohama volt. Amíg Esthy a turkálóban volt…

-Jó ég! Akkor gondolom, nagyon sietsz. Nem is tartalak fel. Már megyek is.

-Ne bomolj! Elviszlek kocsival. Amúgy is, nem szívlelem annyira az öreget. Állandóan frocliz. Majd azt mondom, beteg vagyok, és nem megyek be hozzá a kórterembe.

-Nahát, Greg… - mondta Cilla szemrehányóan.

-Ja, nincs is eszméleténél! Nahát, már nem is vagyok beteg! Jól megleszek vele…

-Micsoda srác vagy te! – mondta nevetve Cilla.

Greg hazavitte a lányt, és miután puszival váltak el, már biztosak voltak benne, hogy egy nagyon erős barátság alakult ki köztük. És Cilla úgy érezte, igazi kincs egy ilyen barát…