-Nocsak, kicsim, már itthon is vagy? – kérdezte Louise a hazaérkező Cillától.

-Igen. Úgy érzem, ennyi idő elég volt ahhoz, hogy rájöjjek, Istennek tetsző dolgot kell tennem.

-Vagyis?

-Hozzámegyek Benjamin-hoz. A lelkem mélyén mindig is éreztem, hogy ő az az ember, aki mellett biztos jövő vár rám.

-Na, látod! Tudtam én, hogy a templom jó hatással lesz rád! Gyere, mondjuk el a jó hírt apádnak is!

Mikor beléptek az irodába, Claude mosolyogva nézett föl.

-No lám! A kisasszony bemerészkedett hozzám?

-Igen, Claude, és valamit szeretne mondani – mondta Louise férjének.

-Halljuk!

-Szóval, apa… én… úgy döntöttem, hogy hozzámegyek Benjamin-hoz. Nem tudom, miért álltam ellen. Olyan buta voltam. De belátom, hogy nektek volt igazatok. Nem ragaszkodhatok egy… egy senkihez… - ekkor elcsuklott a hangja. Beleremegett, ahogy kimondta ezt a szót, hiszen a szerelméről beszélt. –Egy Pernaud-hoz… - fejezte be suttogva.

-Látom, tényleg megbántad a bűnödet. Rendben van. Holnap megtartjuk az esküvőt. Remélem, nagyon boldog leszel.

-Köszönöm – felelte csendesen a lány, és kiment a szobából.

-Hát, ez furcsa – tűnődött Claude. –Neked nem tűnt fel, hogy milyen hirtelen változtatta meg a véleményét? – kérdezte feleségétől.

-Elküldtem a templomba. Talán jó hatással volt rá.

-Á, így már érthető! Biztosan beszélgetett egy pappal, aki elmagyarázta neki, hogy az Úr nem nézné jó szemmel, ha szembeszegülne a saját szüleivel.

-Bizonyára. Na, jó, megyek, és még utoljára ellenőrzöm a rendezvényszervezőnél, hogy minden rendben van-e.

-Jó. Én meg telefonálok Gautier-éknek.

Louise kiment, Claude pedig rátapadt a telefonra. Eközben Cilla izgatottan nézegette a kis fiolát, amiben az altató volt. Hirtelen kinyílt az ajtó, és Adelaine lépett be. Cilának alig volt ideje, hogy az üveget bedobja a párnája alá.

-Jaj, Adelaine, annyira megijesztettél!

-Bocsáss meg. Kopoghattam volna.

-Most már mindegy. Mizújs?

-Csak gondoltam, megnézlek még egyszer utoljára így, hajadonként. Holnap ilyenkor már… - mosolygott a nő.

-Ja, hogy holnap lesz az esküvő – mondta Cilla érdeklődést színlelve. De közben elfordította a fejét, mintha valami különösen érdekfeszítő dolgot fedezett volna fel az ágy sarkában.

-Igen. Csak nem elfelejtetted?

-Ó, nem, dehogy.

-Remélem, beleegyeztél már, és nem fogsz újabb hisztiket rendezni.

Cilla ránézett Adelaine-re. Szemében ördögi fény csillant. De aztán egy pillanat alatt észhez tért, és nyugodtnak szánt hangon válaszolt.

-Igen, rájöttem, hogy buta voltam. Már fel is bontottam az eljegyzésem Dam-mel. Megmondtam neki, hogy Benjamin mellett biztos jövő vár rám, míg vele… De ne beszéljünk erről. Inkább azt mondd meg, hogy mit fogsz holnap felvenni? Remélem, nagyon csinos leszel!

-Ó, bogaram, nem nekem kell csinosnak lennem! Hanem az örömszülőknek, és főleg neked, kicsim!

-Hát, persze! De azért te is csípd ki magad!

-Rendben van, tündérem! – mondta Adelaine mosolyogva, és megpuszilta Cillát. Mikor kiment a szobából, Cilla nyelvet öltött a becsukódó ajtóra.

-Vén boszorkány! Majd megmutatom én, hogy ki az igazi nekem! Még hogy holnap ilyenkor…! Holnap ilyenkor már Damien karjaiban leszek, és remélem, jó messze innen!

Ekkor előkereste a telefonját, és tárcsázta Gregori számát.

-Halló, Greg?

-Igen, én vagyok, szia!

-Hogy vagy?

-Kösz jól. De most mondok neked valamit, amitől te is jobban leszel. Dam-et ideiglenesen szabadlábra helyezték.

Cilla majdnem felsikoltott örömében.

-Ez komoly? Uramisten… és eljön hozzám? – kérdezte megfeledkezve az altatóról. Hiszen akkor lehet, hogy nem is lesz rá szüksége. Damien egyszerűen megszökteti! Ennél jobban nem is lehetne megrendezni!

-Hát, csak holnap jön ki, de igen, elmegy hozzád.

-Figyu, Greg. Most valami nagyon fontos dolgot mondok neked. Nem szabad hibáznunk. Voltam ma a templomban, és kaptam egy olyan italt, amitől olyan mély álomba merülök, hogy azt fogják hinni, meghaltam. De Damien-nak el kell jönnie értem a kriptába. Kérlek, szólj neki! Csak azért, hogy nehogy úgy járjunk, mint Rómeó és Júlia.

-Oké, meglesz. Jó, hogy beszéltünk! Minden oké amúgy?

-Aha, leszámítva, hogy holnap akarnak hozzáadni a Gautier fiúcskához. Ezért kell ez az altatós akció.

-Értem. Akkor majd szólok Damnek. Hello.

Mikor letették a telefont, Cillát valami különös nyugalom járta át. Tudta, hogy sikerülni fog!

Este nem aludt el. Hajnali egy körül vette elő az italt, de nem merte meginni.

„Mi van, ha Laurent atya igazi mérget adott nekem? Azért, hogy ne keveredjen bajba? Lehet, hogy meg fogok halni ettől.”

Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok kergették egymást Cilla fejében. Végül erőt vett magán, és lecsavarta a kupakot.

Mikor megitta, érezte, ahogy a jéghideg folyadék lefelé halad a torkán. Alig telt el pár perc, és szemei lassan lecsukódtak. Úgy érezte, minden ereje elhagyta, nem tudott már mozdulni.

„Ez a vég!” – gondolta. „Nincs tovább! Tényleg meghalok!”

Végül már gondolkodni se volt ereje, feje lehanyatlott a párnára, az üvegcse kiesett a kezéből, ő pedig mély álomba merült.