Cilla rettegett. Még soha nem félt ennyire a Fantomtól. Tudta, hogy ez az ember bármire képes. Őt is magánál fogja tartani, mint Christine-t. De hát iránta nem érezheti ugyanazt, mint a fiatal kórista iránt! Valamit tennie kell, hogy kiszabaduljon. De innen nem tud jelezni senkinek! Úgy tűnik, tényleg örökre itt marad.

Visszafeküdt az ágyára, és a függöny csipkéin át nézte a Fantomot, ahogy fel-alá járkál. Az orgonához ült, és egy kellemes, de mégis borzongató dallamot kezdett el játszani. Cilla érezte, kirázza a hideg, ahogy hallgatja ezt a különös zenét.

„Milyen furcsa ember ez a Fantom.”- gondolta. „Itt él már ki tudja, mióta, és még mindig csak a bosszú hajtja. De miért pont én kellek neki? Hiszen annyi más lány él Párizsban! Vajon engem tényleg itt akar tartani? Christine-t is elengedte! Bárcsak értem is eljönne Damien!”

Átfordult a másik oldalára, hogy ne lássa a Fantomot. A zene csontjáig hatolt, és nem tudott elmenekülni előle. Keserves, szívbemarkoló muzsika volt.

„Drága, drága Damien! Vajon hogy érzed most magad? És hogy érezted magad akkor, amikor megláttad az üres koporsót? Mire gondoltál először? Most még biztosan fájó seb, de egy idő után el fog múlni. Hiszen a sebeket csak az idő gyógyítja be. És akkor már biztosan másért fog dobogni a szíved, és elfelejtesz engem. Gyönyörű volt ez a szerelem, lángoló, édes; de most, érzem, ki fog hunyni. Már soha többé nem fogjuk látni egymást, csak a fájó emlékek maradnak. De ne haragudj rám, hiszen nem én akartam, hogy így legyen!”

Érezte, hogy szemeibe könnyek gyűlnek. Csendesen sírni kezdett. Hiányzott neki minden, ami az otthonához kötötte. A szülei, Adelaine, Grégori, Tom, Phil, a barátai… még a gyűlölt matektanár is! De legfőképpen Damien hiányzott neki. Ha csak rágondolt, reszketett. Itt minden hideg volt, nyirkos, és úgy érezte magát, mint egy kriptában. Tudta, hogy nemrég igazi kriptában volt, de akkor nem érzett semmit. Szörnyű volt belegondolnia, hogy mostantól ez lesz az otthona!

„Istenem, mit meg nem adnék, ha most újra a szüleimmel lehetnék! Tudom, hogy az utóbbi időben nagyon utáltam őket, de még Benjamin-ra is jobban vágyom, mint hogy itt éljek! Ez elég meglepő gondolat tőlem, de amint a mellékelt ábra mutatja, itt aztán pláne nem számíthatok fényes jövőre!

Adelaine… szeretett Adelaine-em! Bárcsak a végsőkig kitartottál volna mellettünk! Akkor nem kellett volna álméreghez folyamodnom, és akkor nem lennék itt! De nem szeretnélek hibáztatni, hiszen ebben a történetben nem csak te vagy hibás.

Anya, apa… szeretlek titeket, és mindig is szeretni foglak! Csak… de mindegy, hagyjuk! Benjamin nem tehet róla, és mondjátok meg neki, hogy nem haragszom rá! Vajon megmondjátok majd neki…?

Laurent atya… köszönöm a segítségét! Az Úr bizonyára meg fogja bocsátani magának.

Kedves barátaim, akik mindig mellettem álltatok! Sajnálom, hogy az utóbbi időben elhanyagoltalak titeket, csak Damien minden gondolatomat kitöltötte. Delphine… téged utállak, de te is utálsz engem. Na, most már boldog lehetsz, nem fogom többé zavarni a köreidet! Légy boldog!

Tom, Phil… tőletek már ezerszer elbúcsúztam, de soha nem lesz olyan nap, hogy ne gondolnék rátok. Phil, köszönöm a segítséget, a jótanácsokat, hogy szinte testvéredként szerettél! Tom, neked köszönöm az együtt töltött varázslatos gyerekkort, a sok csínytevést, amit együtt ötlöttünk ki, és együtt is valósítottunk meg. Most búcsúzom tőletek, és kívánom, hogy leljetek békére, és ne gyűlölködjetek ott fent!

Grégori… mit is mondhatnék neked? Csak megköszönni tudom azt a sok jót, amit értem, értünk tettél. Igaz barátom lettél, és megmutattad nekem, hogyan élhetem én is a saját életem! Köszönöm, hogy befogadtál volna, ha a szüleim kidobnak. Jó, hogy itt voltál nekem akkor is, amikor Phil és Tom már nem éltek, és Damien is börtönben volt.

Drága kisbabám, ki még meg sem születtél! Szerettem volna egy kellemes, szép otthont neked, de a helyzet nem úgy alakult, ahogy kívántam. Remélem, neked sikerül majd kijutnod innen, és egy szebb jövő vár rád!”

Ekkor hirtelen meglátta a Fantomot, ahogy közeledik felé. Gyorsan letörölte a könnyeit.

-Szia, szépségem! Hogy vagy?

-Hol érdekel az téged? Tűnj innét.

-Nézz rám, ha hozzád beszélek!

Cilla dühösen fordult a férfi felé. Legszívesebben leköpte volna.

-Na, így máris jobb – mosolyodott el a Fantom. Cilla érezte, hogy a hideg futkározik a hátán ettől a vigyortól. –Beszélni szeretnék veled.

-Nekem semmi beszélnivalóm veled.

-Pedig ideje lenne megbeszélnünk a közös életünket.

-Közös életünket? Mondd, te mit képzelsz magadról?

-Tudod, hogy soha nem engedlek el.

-Hagyj békén. Gyűlöllek – Cilla felállt az ágyról, és elindult a tó felé. A Fantom azonban elkapta a karját, és magához húzta.

-Engedj el! – Cilla kétségbeesetten próbált kiszabadulni, de a Fantom teljesen magához szorította. Érezte, ahogy a Fantom keze egyre lejjebb csúszik…

-Rohadt szemétláda! – kiáltott fel Cilla.

-Úgyis az enyém leszel! Nem jutsz ki innen soha!

-Nem érdekelsz! A szívem már másé!

-Tartogasd csak a szíved. Nekem a tested is elég… - suttogta a férfi, és Cilla érezte a Fantom forró ajkait a nyakán. Ezt már nem tudta elviselni. Zokogni kezdett, és csak most tudatosult benne, hogy nem tud elmenekülni. Teljesen elgyengülve, reszketve próbálta kiszabadítani magát a Fantom kezei közül, de a férfi erősebb volt nála. Maga felé fordította, és megcsókolta a rémült lányt. Cilla könnyei csak folytak végig az arcán, végül már nem bírta tovább, és elájult…