-Menjetek… - mondta csendesen a Fantom, és elhúzódott a lánytól. –Menjetek el!

-Mi…? Micsoda? – Cilla semmit nem értett. Hiszen azt mondta… -De hát azt mondtad, hogy soha nem engedsz el… hogy örökre itt tartasz…

-Nem… nem akarom, hogy szenvedj! Menjetek el!

-Damien… - fordult a lány csodálkozva szerelme felé. –Damien… gyerünk! – kiáltotta boldogan, és odarohant a fiúhoz. Kioldotta a köteleket, és megkönnyebbülve ölelték át egymást.

De közben kiáltásokat, és lépteket hallottak.

-Erre! Erre kell jönni! Most végre visszavághatunk ennek a rémnek!

Cilla rémülten nézett a Fantomra. Már nem gyűlölte, csak az járt a fejében, hogy valahogy ki kéne juttatnia innen a férfit is. Damien még mindig a karjaiban tartotta a lányt, és mintha megérezte volna Cilla aggodalmát, ő is ránézett a Fantomra.

-Jöjjön velünk!

-Nem. Én nem megyek el veletek. Csak menjetek, ne törődjetek velem! Vigyétek a csónakot is! Menjetek már!

Cilla és Damien még habozott, de már egyre biztosabbak voltak abban, hogy az utolsó lehetőséget szalasztanák el, ha most nem mennének el.

-Menjetek! Felejtsétek el, amit itt láttatok! Ne mondjatok mesét a rémangyalról, aki a pokolban élt!

Cilla ránézett Damienra.

-Mit állsz?! Mit álltok még itt?! – ordította a Fantom. –Tűnjetek el!

A szerelmesek még egyszer, utoljára ránéztek a Fantomra, és szemükben végtelen hála tükröződött. Aztán kiszaladtak a felgördülő vasrács alatt, és bemásztak a csónakba.

A Fantom nagyot sóhajtott, és leült a zenélődoboza mellé. Némán hallgatta a halk zenét, és közben a múlt árnyait érezte kísérteni a hűvös csatornában. Christine-re gondolt, és arra, ahogy Raoul elvitte tőle. Most ugyanaz történt, és ugyanolyan szörnyű kín volt elengednie Cillát. Már nem hallotta a tömeg hangját, csak a zenélődobozt.

Ekkor oldalra nézett, és teljesen elámult attól, amit látott. Cilla állt mellette. Nem tudta, hogy ez való-e, vagy csak egy álom. A lány, mint egy tünemény, odalépett hozzá, és kinyitotta a tenyerét. Belehelyezte a jegygyűrűjét, és összecsukta a Fantom ujjait. Majd lehajolt hozzá, és megcsókolta az arcát.

-Szia… - köszönt el csendesen. –Soha nem foglak elfelejteni…

A Fantom csak nézett, és érezte, hogy szemeibe könnyek gyűlnek. Cilla elment, és visszaült a csónakba. Még látta, ahogy a lány és Damien eltávolodnak tőle, de még sokszor visszanéztek rá.

Kinyitotta a tenyerét, és megnézte a gyűrűt. Mintha a múlt hangjait hallotta volna.

-Amíg élsz, a hangom elkísér… Rám nem vár más, csak szótlan, néma éj! – kiáltotta, és felvette az egyik gyertyatartót. Belenézett a tükörbe, és egyenesen belevágta az üvegbe a nehéz fémet. A tükör keserves csörömpöléssel tört apró darabokra. A Fantom ledobta a gyertyatartót, és otthagyta a csatornát. Most már véglegesen.

-Cilla! Kicsim! – Louise a boldogság könnyei közt ölelte magához lányát. –Olyan jó, hogy épségben vagy!

-Én is annyira örülök, hogy végre itt lehetek veletek!

Tudta, hogy most már minden rendben lesz. Véget ért a rémálom…