Cilla izgatottan pattant ki az ágyból. Odarohant a tükörhöz, és alaposan megnézte magát. Úgy találta, hogy tökéletes mindene. Nagyot sóhajtott, és megkönnyebbülten dőlt vissza az ágyára. Rápillantott az órára. „Még csak fél hat? Ez nem lehet igaz! Úgy szeretnék már Damien felesége lenni, de addig még olyan sok idő van hátra!” Durcásan forgolódott tovább az ágyban, és végül már nem bírt tovább magával. Felkelt, és nem törődött vele, hogy még csak hat óra van. Lement az étkezőbe, és a nagy csendben álmosan ülve elmélkedett.

Fél óra telhetett el, amikor lépteket hallott. Édesanyja lépett az étkezőbe.

-Te mit csinálsz itt ilyen korán, kislányom?

-Leginkább semmit. Gondolkodom.

-Az sosem árt. Nem tudtál aludni, igaz?

-Hát, nem nagyon. Izgulok…

-Meg tudom érteni. Nagy nap ez az életedben. Hm, fél hét van… - nézett az órára Louise. –Hányra is mész a fodrászhoz és a kozmetikushoz?

-Tízre. De aztán még el kell hoznunk a ruhát is. Aztán Dammel megyünk fényképezkedni, és azután…

-Jól van, kicsim, nyugodj meg, minden rendben lesz. Majd mi elintézünk mindent apáddal meg Viviane-nal. Te csak készülődj, és élvezd ki hajadonságod utolsó perceit.

Cilla elmosolyodott, és először érezte, hogy minden rendben lesz az esküvővel.

-Esthy, siess már!!!

-Jól van, jól van. De nem tudom, mit vegyek föl!

-Akármit, csak gyere már!

-Nem, nem lehet akármit! Csinosnak kell lennem. Szerinted mit visel egy esküvői tanú barátnője?

-Nem tudom – Greg egyre ingerültebb volt. Percenként az óráját nézte, nyakkendőjét igazgatta, és a haját babrálta, hogy a zselétől minél több tüske legyen a fején. –Istenem, mit lehet ennyit tötyörészni egy átkozott ruhán?!

-Te ezt nem értheted. Férfi vagy – jött ki Esther a szobából. Még mindig törölközőben volt, és kezében két ruhát tartott. –Szerinted melyik lenne jobb? Ez a krémszínű, ami karcsúsított? Vagy ez a halványkék, ami kiemeli a szemem színét? De várj! Van olyan is, amiben szebb a dekoltázsom! – vett elő egy újabb ruhát. –Na? Melyik legyen?

-Édesem, nekem tök mindegy, mit veszel föl, csak haladjunk már!

-De, mondj már valamit!

-Jó… legyen, mondjuk a kék.

-Jaj, ne! Abban olyan öregnek tűnök!

-Akkor legyen a push-up dekoltázsos! A piros…

-De ahhoz nincs megfelelő ékszerem! És a hajam is vörös, tehát…

-Hát, úgy látom, már csak egy maradt. A vajszínű. Vedd föl, aztán nyomás!

-Nem…

Greg hitetlenkedve nézett Estherre.

-Azért, mert…

-Jó, ha tudni akarod, azért, mert a fenekem nagyobbnak tűnik benne. Nem esztétikus.

-Na, jó. Ebből elég. Majd keresek neked én egy ruhát! – azzal Greg bement a szobába, és széttúrta a ruhásszekrényt. –Tessék! Itt egy ciklámen színű ruha. Nekem tetszik. Ezt veszed föl.

-Jaj, Greg, ne már! Utoljára a nagyanyám korában hordtak ilyet! Inkább ezt! – mondta Esther, és felemelt egy halványrózsaszín, könnyű, selyembetétes, gyöngyökkel kivarrt ruhát.

-Ó, el se hiszem, hogy végre sikerült választani! – mondta gúnyosan Greg. –Akkor most már mehetünk?

-Nem, mert cipő is kell.

-Jó, nem fogsz belőlem bolondot csinálni. Itt van ez a cipő. Vedd föl, én addig megkeresem a kocsikulcsot.

-Nem látod, hogy ez a cipő nem megy ehhez a ruhához? A ruha halványrózsaszín.

-És???

-És ez a cipő meg fekete. Keresek egy másikat.

-De gyorsan, kérlek!

-Jó.

Esther már tíz perce eltűnt a cipőszekrényben, amikor Greg megelégelte, és félretolta a lányt. Kivett egy pár körömcipőt.

-Ezt veszed föl! És nem érdekel, hogy a vádlidat, a fenekedet, vagy akár a fülcimpádat kövéríti! Csak vedd föl, és indulás!

-Most miért vagy ilyen ideges?

-Hogy miért??? Esthy, drágám, ezt még kérdezed? Már órák óta itt szórakozunk, hogy mit vegyél föl, holott annyi ruhád van, mint a tenger! Nekem pedig nem szabad késnem, mert én vagyok Dam tanúja! Esküszöm, Cilla nem hülyéskedik ennyit a ruhájával, pedig ő a menyasszony!

Végül sikerült Esthert elrángatni otthonról, és igazán csinos lett. Az a cipő, amit Greg választott neki, pont illett a ruhához, így a lány nem haragudott meg szerelmére. Szerencsére időben odaértek, és Greg sajátos vezetési stílusa ellenére épségben megérkeztek.

-Ó, istenem, milyen szép az én kislányom! – csapta össze a kezét Louise. Adelaine is meghatódva állt a lány mellett, és az utolsó simításokat végezte a ruhán. Eligazgatta a fodrokat, és a fátylat, majd megpörgette a lányt.

-Gyönyörű… - suttogta a nő.

Cilla nem akart hinni a szemének. Sokkal szebb volt, mint azt gondolta. A fátyol földig ért; aranyló tincsei lágy hullámokban omlottak vállára. A ruha álomszép volt: hófehér selyem; gyöngyökkel kirakva a felsőrésze; az alja batikolt csipke; az ujja szintén csipkéből készült, és még a vállánál kettévált, úgy, hogy az is szinte fátyolként omlott a lány karjára. A fehér magas sarkú cipő se nyomta a lábát (Cilla legnagyobb örömére), és a sminkje is gyönyörű volt.

-Indulhatunk? – kérdezte a szobába lépő Claude.

-Igen, apa, máris, csak… - mondta Cilla halkan, és körülnézett a szobájában. Mennyi emlék, mennyi szép emlék… Szeme megtelt könnyel, de próbálta visszafojtani, mert nem szerette volna, ha tönkremegy a sminkje. Férjhez megy… Itt kell hagynia a szülői házat…

-Mi baj van, kicsim? – ölelte át Louise.

-Semmi, csak olyan furcsa érzés elszakadni ettől a háztól.

-Igen, megértjük. De szerintem lassan indulnunk kéne, mert lekésed a saját esküvődet.

-Jó, menjünk.

Cilla még egyszer visszanézett az ajtóból, és nagyot sóhajtott.

„Viszlát, kedves szobám! Köszönöm a sok szép emléket, amit őrzöl, és kérlek, őrizd tovább, hogy ha majd egyszer újra bejövök, vissza tudj adni valamit a régi időkből!”

-Na, Dam, nagyon megszívod, ha Cilla nem jön! Az is lehet, hogy már lelépett…

-De hülye vagy, Greg! Ilyet még viccből se mondj!

-Jól van, na! Ne vedd már ennyire a szívedre. Csak gondoltam, ideje lenne már, hogy megjelenjen az arád…

-Meg fog jelenni, ne félj! Biztos sokáig készülődik.

-Hm, akkor addig felhajtok egy sört. Ebben a melegben tökre megszomjaztam.

-Ne igyál. Majd a lagzin. Nem akarom, hogy az esküvői tanúm bűzölögjön a piától.

-Már nincs is időm. Ott jön a leendő hitvesed.

Mindenki hátrafordult, ahogy megszólalt a zene. A lélegzetük is elállt, ahogy Cilla apja karján az oltárhoz vonult. A könnyű selyem suhogott, ahogy a lány elhaladt a székek mellett. Louise Adelaine mellett ült, és egymás után vette elő a zsebkendőket a táskájából. Claude büszkén vezette lányát a kert végében álló oltárhoz, ahol már Damien, Laurent atya, és a két tanú (Grégori és Patricia) várták. Cilla egy csókot nyomott apja arcára, amikor megálltak Damien előtt. Grégori büszkén feszített Damien mellett a fehér rózsa „kapu” alatt, míg Patricia kedvesen rámosolygott Cillára.

Cilla végig dobogó szívvel hallgatta Laurent atya beszédét, és a meghatottságtól csak fátyolos hangon tudta kimondani az igent. Mikor végre megcsókolhatták egymást, boldogan fonódtak össze. Alighogy elengedték egymást, mindenki sietett oda hozzájuk gratulálni. Ők pedig csak boldogan álltak egymást átölelve, és tudták, hogy ezentúl minden más lesz. Végignéztek a meghatódott vendégeken, és egymásra mosolyogtak.

Ez a nap fordulópont volt az életükben. Hirtelen felcsendült egy gyönyörű zene, amit még nem hallottak, de tudták, hogy ez az ő daluk. Ők is meg tudták változtatni a holnapot…

„Nézd a fényt, ami csillan a jövő kapuján
Mennyi terv, mennyi ötlet, mennyi új tudomány
S ez a holnap már minden egyes emberé, nincs lánc, nincs éhhalál
 Itt a hídon a holnap s kitárul a láthatár

Új világ, ami épül, új idők új csodák
Gépmadár száll az égen, nincs több fal, barrikád
Tudjuk majd mikor fenyeget a földrengés, hol támad szökőár
Mikor eljön a holnap, majd széles lesz a láthatár

Mikor eljön a holnap
Lépj e hídra fel
Megelőzzük a múltat
Új visszhang felel
Veled együtt a holnap
Tennünk kell
Végre nem csak álmainkban szép
S az élet nem csak álmainkban szép
Ez a híd ez a holnap
Nincs több félelem
Mutass új utat, nincs távol már
Jöjj hát az úton velem
Mikor eljön a holnap, igazi nagy élet vár
Gyere hát, sose félj, csak álmodj bátran

Közös cél, közös érték,
Közös sors, közös út
Soha már puska, gránát
Soha több háborút
És a fény egyre árad mint az óceán
És száz határt átlép
Mikor eljön a holnap,
Otthon lehet minden nép

Ez a híd ez a holnap
Nézz az ég felé
Megelőzzük a múltat
Szállj felhők fölé
Mikor eljön a holnap
Hidd el már
Bennünk él majd minden szép szavad
Hogy fényben élni neked is szabad
Ez a híd ez a holnap
Nincs több félelem
Mutass új utat, nincs távol már
Jöjj hát a fénybe velem
Mikor eljön a holnap
Gyere hát, sose félj
Igazi nagy élet vár
Csak álmodj bátran

Legyen jobb ez a század, ami most közeleg
A jövő kapujához ez a híd ez vezet
Legyen nálunk az ember végre oly szabad
Mint eddig még nem volt

Mikor eljön a holnap
Megnyílik minden út
Mikor eljön a holnap
Hát tűnjön el a múlt

Ez a híd ez a holnap
Hol felcsillan száz
Új remény
És minket össze fűz a fény

Összefűz a fény...”

Megcsókolták egymást, és érezték: ők is felléptek a Holnap Hídjára, és tudták, hogy az egy jobb, fényesebb jövőhöz vezet.