-Hahó, Brooke! Jó reggelt!

-Mi…? Mi az…?

-Elaludtál a könyv fölött.

-Köszi, Megan, hogy felébresztettél. Soha nem tudom bemagolni ezt a rengeteg anyagot. Elegem van az egyetemből. Annyit követelnek, hogy már kezdek teljesen leamortizálódni.

-Mutasd csak! – húzta maga felé a könyvet Megan. –Hú, nem csoda, hogy elaludtál! Ez aztán nagyon ott van!

-Nekem mondod? Amúgy hány óra van?

-Mindjárt tíz.

-Délelőtt?

-Aha.

-Jesszusom! Már el is késtem! Nem bírom együtt a munkát és az egyetemet! Ha egy óra múlva itthon leszek, akkor kirúgtak. A főnököm meg fog nyuvasztani! Na jó, csók neked, cicám, én léptem dolgozni!

Megan már csak az ajtócsapódást hallotta.

Brooke gyanúja beigazolódott. Egy óra múlva már üveges szemmel szállt ki piros Smartcar-jából a lovarda parkolójában. A főnöke meg se hallgatta. Kirúgta. De Brooke nem sokáig bánkódott. Ahogy meglátta Shannon-t a karámban, rögtön elszállt minden búja-baja.

-Szia, drága. Jól vagy?

Shannon válaszként megrázta a sörényét.

-Gyere, kiviszlek egy kicsit terepre!

Azzal bement az öltözőbe, és átvette a lovagló ruháját. Kivette a szekrényből Shannon szerszámait, és a lovaglópálcát. Megigazította a csizmáját, és visszament lovához.

-Gyere!

Kivezette a karámból Shannon-t, és felült rá. Elindultak a rét felé. Ahogy közeledtek a réthez, Brooke egyre gyorsabban vágtatott. Úgy érezte, olyan szüksége volt erre a lovaglásra, mint egy falat kenyérre. Kiszellőztette a fejét, és egy kicsit kikapcsolódott. Amikor a rét közepére értek, Brooke leszállt Shannon-ról, és megsimogatta a ló orrát.

-Nagyon ügyes voltál. Tudod, mennyire hiányoztál?

Shannon ránézett hatalmas szemeivel, és orrát odanyomta a lány tenyeréhez. Brooke nevetett, és megcsókolta Shannon orrát. Erre a ló egy kicsit megcsipkedte a lány ujjait. Régi szokása volt ez, de Brooke-ot nem zavarta. A lány megpaskolta Shannon oldalát, majd lefeküdt a fűbe. Az eget nézte, és a felhőket, ahogy vonulnak.

-Olyan rég lovagoltam már, Shannon. Nagyon szeretlek, és annyira örülök, hogy itt vagy nekem! Ha nem lennél, nem is tudom, mit csináltam volna. Teljesen padlón lennék. De ez az egy hét, amíg nem lovagoltam… Rémes volt. De sajnos nem volt időm. Tanultam, dolgoztam… Képzeld! Mickey-nek új munkája van! És a hétvégén partit adtak a munkahelyén. Minket is meghívott, Megan-t és engem.

Shannon felnyerített, majd tovább legelészett. Brooke pedig tovább folytatta beszámolóját.

-Hogy milyen volt? Szerintem dögunalmas. Megan-nal rettenetesen untuk magunkat. Aztán egy pasi elkezdett engem bámulni. Alig tudtam lerázni. Valami Matthew-nak hívták. Megan próbált engem rábeszélni, hogy ismerkedjek össze vele, de engem nem érdekelt. Tudod, hogy nem szeretem, ha valaki ilyen rámenős. Merthogy utána megpróbált elhívni vacsorázni! Mármint Matthew. De hát hülye vagyok én? Egy ilyen hapsival? Mert úgy képzeld el, hogy ez egy olyan pasi, aki egy tipikus lukvadász. Gyűjti a nőket. Nem, nem kérdeztem meg, de láttam rajta. Ja, és ráadásul lefogadom, hogy tele van pénzzel. És azt hiszi, hogy övé a világ. Pedig ez koránt sincs így. Én megmutattam neki, hogy nem kaphat meg mindent, amit, vagy akit akar…

-De ez még nem egy lejátszott meccs… - hallotta Brooke hirtelen. Körülnézett, és nem hitt a szemének. Matthew állt fölötte.

-Maga…! Hogy kerül ide…? – kérdezte Brooke kissé idegesen. Hiszen akkor ez a fickó hallott mindent! No, de nem baj! Legalább tudja, mit gondol róla!

Brooke szép lassan felállt, és a férfi szemébe nézett. Na, most legyen nagylegény!

-Ez a kedvenc helyem. Mindig kijövök ide, ha valami nyomaszt.

-Á, értem. Bocsánat, hogy betévedtem ide a „felségterületére”…

-Nem a felségterületem. Örülök, hogy itt van.

-Ne örüljön, mert már megyek is. Gyere, Shannon!

-Várjon! Ne menjen még. Ez az ön lova?

-Igen. De megkérhetném, hogy ne magázzon? – kérte Brooke, nem is sejtve, hogy ezzel akaratán kívül szabad utat nyit Matthew-nak a szívéhez.

-Persze. De akkor te se magázz engem.

-Oké – egyezett bele Brooke. –De mi most már tényleg megyünk. Visz… Vagyis hello!

-Maradjatok még egy kicsit. Mióta lovagolsz?

-Öt éve.

-És hogy is hívják a lovadat?

-Shannon.

-Szeretem ezt a nevet.

-Ó, talán volt Shannon nevű nőd is? – kérdezte Brooke gonoszkodva.

-Nem, egyszerűen csak szeretem ezt a nevet. De a Brooke azért jobban tetszik…

-Kösz.

-Azért tetszett a „lukvadász” kifejezés, ahogy Shannon-nak jellemeztél engem…

-És? Nem igaz?

-Hát… nem egészen.

-Pedig tipikus.

-Hű, de jól ismered a férfiakat… Pedig elég fiatalnak tűnsz.

-És az kizáró ok ahhoz, hogy kiismerjem a férfiakat?

-Nem, csak… ritka eset.

-Aha, értem.

-Hány éves vagy?

-Titok.

-Miért?

-Mert még mindig nem ismerlek annyira, hogy eláruljak magamról ilyen infókat.

-Oké, megértelek. De remélem, azért nemsokára már kicsit jobban fogjuk ismerni egymást… - mondta Matthew, és közelebb lépett Brooke-hoz. Belenézett a nagy barna szempárba, és belélegezte a lány édes illatát. Most már tényleg szerelmesnek érezte magát. Pedig ilyen még nem volt az életében…

-Miről beszélsz? – kérdezte a lány, kizökkentve Matt-et ábrándozásából.

-Semmiről… igazán semmiről… - motyogta Matt. Távolabb húzódott Brooke-tól, nehogy kísértésbe essen. Ez egy különleges lány, nem szabad semmit elrontani nála. Türelem, és türelem…

-Akkor jó – mondta Brooke gyanakodva, majd felült Shannon hátára. –Most itt kell hagynunk. Vissza kell érnünk időben, mert Shannon-nak etetés van. Szia!

Azzal elvágtattak. Igyekezett minél távolabb kerülni Matthew-tól. Még mindig nem érzett úgy a férfi iránt, mint Matt ő iránta. Igaz, már nem látta olyan bunkónak, mint a parti estéjén, de még mindig megvolt a véleménye róla…

Matthew nem maradt sokáig a réten. A szíve még mindig hevesen vert, és tudta, ez most már tényleg szerelem. Alig egy fél órával azután, hogy Brooke ellovagolt, ő is elindult a kocsija felé. Érezte, hogy ezt a lányt meg kell hódítania! Hiszen Brooke más, mint a többi nő. Nem omlott egyből a karjaiba. Sőt, nem is ajánlkozott föl neki. Kosarat adott Matthew Butler-nek, és ez tetszett a férfinak…