-Na, Brooke? Megúszad? – kérdezte Megan az étterembe lépő Brooke-tól.

-Nem. A főnököm úgy kirúgott, hogy a lábam se érte a földet…

-Hú, ez baj. Ez nagy baj…

-Nekem mondod? Most aztán nézhetek új állás után.

-De muszáj mindenképpen dolgoznod? Hiszen ott van neked az egyetem. Épp ma panaszkodtál, hogy nincs elég időd, meg hogy teljesen kifacsar ez az életmód.

-De én dolgozni akarok! Megőrülök, ha csak a tankönyvek maradnak nekem! Teljesen becsavarodok a sok tananyagtól! Kell egy kis kikapcsolódás. Ha dolgozok, akkor legalább pénzt is keresek. És be tudok kapcsolódni az albérlet kiadásaiba. Hiszen, elvégre, ketten lakunk ott.

-Igen, de én megértem, ha nem tudsz…

-De én meg nem akarom rád hagyni az egészet.

-Hát, jó. De azt tudnod kell, hogy nekem nem sürgős…

-Nekem viszont igen.

-Ó, meg se kérdeztem: kérsz valamit? Valamit inni, vagy enni?

-Egy kólát. Lehetőleg light-ot. Tudod, vigyáznom kell az alakomra. Már így is olyan kövér vagyok…

-Úristen, dehogy vagy te kövér! – mondta Megan, miközben kiöntötte a kólát egy pohárba. Brooke elé tette az italt, és rámosolygott barátnőjére.

-Mennyi lesz? – kérdezte Brooke.

-A vendégem vagy.

-Kösz – mosolyodott el Brooke.

-És mit csináltál egész délelőtt?

-Kilovagoltam Shannon-nal a kedvenc helyünkre. Tudod, arra a rétre.

-Jó volt végre lovagolni, ugye?

-Jaj, nagyon! Annyira hiányzott már. És Shannon is olyan drága volt. Megbeszéltünk minden fontos dolgot.

-Megbeszéltétek??? – mosolygott Megan.

-Aha. És képzeld: tudod, kivel találkoztunk a réten?

-Kivel?

-Matthew Butler-rel. Tudod, aki a partin bámult engem.

-Wow! Azzal a félistennel?

-Hogy micsoda??? Félisten? Röhög a vakbelem…

-Miért? Még mindig nem tetszik?

-Hát, nem.

-És beszélgettetek?

-Aha, egy kicsit.

-És miről? Jaj, Brooke, belőled mindent harapófogóval kell kihúzni?

-Nem sok mindenről. Azt mondta, hogy ez a kedvenc helye, és mindig ide megy ki, ha valami bántja. Meg Shannon-ról beszéltünk. Megkérdezte, hogy mióta lovagolok, meg hogy Shannon az én lovam-e. Meg azt mondta, hogy elég fiatal vagyok ahhoz, hogy jól ismerjem a férfiakat. Aztán megkérdezte, hány éves vagyok, de én nem mondtam meg.

-Miért nem?

-Jaj, Megan! Nem akarok minden információt kiszolgáltatni magamról egy ilyen szoknyapecérnek! Még mindig nem vagyok túl nagy véleménnyel róla…

-És miről beszéltetek még?

-Ezután már nem sok mindenről. Azt mondta, hogy „reméli, nemsoká már egy kicsit jobban fogjuk egymást ismerni…”

-Hűha! Ez a pasi nagyon keményen rád hajtott! És nem történt semmi köztetek, ott a réten? Mármint úgy értem, hogy… semmi „entyempitty”?

-Nem döntött meg, ha erre gondolsz… Amúgy meg minek nézel te engem? Holmi könnyűvérű nőcskének?

-Dehogyis! Távol álljon tőlem!

-Na, azért. De most már megyek, nem tartalak fel. Nehogy téged is kirúgjanak. A kólát köszi, a munkát meg majdcsak megoldom valahogy.

-Ez az, cica, fel a fejjel! Emlékszel, hogy Mickey-t is hányszor rúgták ki? Őt ráadásul háromszor is… két hónap alatt…

-Ja, emlékszem… - mondta Brooke. Majd hirtelen, mint aki megvilágosodott, felpattant a székről. –Tényleg! Mickey!

Azzal kirohant az étteremből. Megan semmit sem értett. Brooke mint az őrült, úgy hajtott végig a főúton autójával. Mikor Mickey háza elé ért, kiugrott a kocsiból, és felrohant a másodikra. Rátenyerelt a csengőre, hogy a srác biztosan meghallja.

-Jól van, jövök már! – hallotta bentről. –Szia, Brooke.

-Szia, Mickey! Nagyon fontos ügyben jöttem hozzád.

-Hát, akkor fáradj beljebb!

Brooke már az előszobában belekezdett a mondandójába.

-Szóval. Kirúgtak, mert elkéstem, ezért új munkát kell keresnem.

-Nagyszerű, és én miben segíthetek?

-Segíts nekem!

-De hogyan, édes egyetlen virágszálam?

-Nyomj be engem is oda, ahol te dolgozol!

-Hogy micsoda? – hőkölt hátra Mickey.

-Jól hallottad. Én is ott szeretnék dolgozni, ahol te!

-De miért?

-Mert te is ott vagy. És így legalább nem leszek egyedül. És azt mondtad, hogy állati jó hely.

-Igen, de…

-Mi az? Talán nem akarsz engem kollégának?

-Jaj, dehogynem…

-Akkor?

-Nézd, Brooke, ez nem így működik. Itt is el kell menned állásinterjúra, és csak azután dolgozhatsz itt, ha alkalmasnak találnak.

-Tudom, Mickey. Kérlek…

-Na, jó, de előtte még beszélek a főnökömmel.

-Köszi, imádlak, drágám! – ugrott Mickey nyakába Brooke. Megpuszilta a srácot, és kirohant a folyosóra. Mickey nem értette, mi volt ez az egész, de örült, hogy segíthetett valamiben Brooke-nak.