Másnap reggel Brooke izgatottan készülődött. Ez volt az első napja az új munkahelyén. Most jobban izgult, mint előző nap, amikor az interjúra ment. Megan már nem volt otthon, aznap korán kezdett az étteremben. Brooke időben elindult otthonról, nem akart rögtön késéssel indítani az új munkahelyén.

Piros Smart-jával leparkolt a cég előtt, és egyenesen Mickey-hez sétált. A srác már bent volt, de nem úgy tűnt, mint aki már órák óta dolgozik.

-Szia, Brooke! Én is épp most értem be. Na, hogy vagy így az első napodon?

-Jaj, Mickey, ne is mondd! Majd’ meghalok, olyan izgatott vagyok!

-Nyugi. Az irodád a másodikon van. Fölmész a lifttel, és ahogy kiszállsz, rögtön balra. Meg fogod látni. Már a neved is ki van írva.

-Köszi. Majd még találkozunk.

Azzal Brooke beszállt a liftbe, és felment a másodikra. Mickey utasításait követve meg is találta az irodáját, ahonnan éppen egy harminc egynéhány éves nő jött ki, savanyú arckifejezéssel.

-Jó napot kívánok! Brooke Kendle vagyok – mutatkozott be Brooke illedelmesen.

-Aha, akkor maga az új lány itt… - mondta a nő unott hangon. –Én Daisy Smith vagyok. Én fogom betanítani magát. Nemsokára jövök vissza, addig pakoljon be az irodába.

-Oké.

-Nem oké, hanem igen! Nem szeretem az ilyen hangnemet. Ja, és még valami! – fordult meg hirtelen Daisy. –Úgy látom, máris hódolója akadt…

-Hogyan?

-Csak nézzen be az irodába.

Brooke benyitott az irodájába, és egy hatalmas vörös rózsacsokrot pillantott meg az asztalán. Még a lélegzete is elakadt. Nem tudta elképzelni, ki küldhette. Először azt hitte, hogy Mickey, de ő csak nem küld neki vörös rózsát…

A csokorhoz egy kártyát mellékelt a titkos hódoló:

„Engedd, hogy szeresselek…!”

De Brooke hiába kereste a feladó nevét a kártyán, nem találta. Mindenesetre örült, hogy már az első napján ilyen kellemes meglepetésben van része. Ötlete se volt, ki küldhette, és hiába álltatta magát, azért majd’ kifúrta az oldalát a kíváncsiság a titokzatos lovag kiléte felől.

Közben Daisy is visszaért.

-Na, ha kiörülte magát a csokor miatt, akkor talán munkához is láthatnánk.

-Igen, persze… Mondja, nem tudja véletlenül, ki küldhette a virágot?

-Sejtelmem sincs. Ilyen még nem volt, hogy egy újoncnak már az első napján virágot küldjenek. Persze, olyan már volt, hogy csokrok érkeztek az itt dolgozóknak, de azok se már az első nap. Ha kíváncsi a véleményemre, én nem nagyon szívlelem az efféle dolgokat. Ez egy munkahely, itt nincs helye a magánéletnek. A virágcsokrokat tegyék ki otthon az asztalra, és ne ide. Nézze csak meg! Ez a rózsacsokor is akkora, hogy eltakarja az asztalt. Most mondja meg: hogy lehet valaki ilyen faragatlan, hogy egy ekkora csokrot küld be magának, a munkahelyére?!

-Nem, tudom, Miss Smith, de… azt hiszem, én mégis megtartom inkább ezt a rózsacsokrot.

Daisy rosszallóan összehúzta a szemöldökét, de végül nem szólt.

-Jó, akkor szerintem kezdhetjük is. Szóval, ez úgy működik…

Brooke már alig várta az ebédidőt. Égett a vágytól, hogy elmondja Mickey-nek, mi várta őt az irodájában. De már Daisy-ből is elege lett, szinte kirohant az irodából, amikor végre elmehetett ebédelni.

-Mickey! Mickey!

-Mondjad, Brooke! – nézett rá a lányra Mickey. Közben elővette a pár perce kikézbesített kínai kajáját, és kibontotta a dobozát. –Milyen volt a délelőttöd?

-A délelőttöm szörnyű, de a reggelem…

-Miért? Mi történt?

-Egész délelőtt Daisy Smith-szel voltam, mert ő tanít be. De reggel egy hatalmas vörös rózsacsokor várt az asztalomon!

-Azta! És ki küldte?

-Hát épp ez az! Fogalmam sincs.

-Nem mellékelt hozzá kártyát? – kérdezte a srác két falat között.

-De igen, de nem írta alá. Azt írta, hogy „Engedd, hogy szeresselek…!”  

-Ejha!

-Szerinted ki küldhette?

-Honnan tudjam? Kérsz egy harit? – kérdezte Brooke-tól Mickey, és villáját a lány felé tartotta.

-Nem, kösz, most megyek kajcsizni. Utána pedig egy gyilkos délután Daisy-vel…

-Nem irigyellek…

-Neked persze nincsenek ilyen gondjaid, itt, a recepción.

-Nem, de én meg olyan fazonokat látok, hogy szétröhögöm az agyam. Na, jól van, babám, menj ebédelni, aztán még dumcsizunk!

-Oké, szia!

Mickey nagyon furcsállta ezt a virágcsokros dolgot, de ő se tudott rájönni, ki lehetett a rejtélyes hódoló…