Kedden Brooke elhatározta, hogy beolvas Matthew-nak. Hiszen azért mégiscsak közölhette volna vele a férfi, hogy ő a főnök! Igaz, ha megmondta volna, ő nyilván nem jön ide dolgozni… De akkor is! Hazudott neki!

Felment az ötödikre, és elindult a vezérigazgatói iroda felé. Kopogás nélkül nyitott be, majd bevágta maga után az ajtót. Matthew az asztalánál ült, és miközben valami papírokat nézegetett, helyes kis füstkarikákat fújt a cigiből származó füstből. Halkan szólt valami zene, de Brooke nem ismerte fel azt.

-Mégis mi a fenét gondoltál?! – förmedt rá Matthew-ra. –Azt hitted, soha nem fogok rájönni, ki is vagy valójában?!

-Jó reggelt, napsugár! – köszönt kedélyesen Matt a dühös lánynak. Majd fújt még egy füstkarikát, és odakanyarította a nevét az egyik papír aljára.

-Figyelnél rám egy kicsit?! Ahelyett, hogy itt pöfékelsz, és játszod a nagymenőt, inkább felém fordíthatnád a pofikádat!

-Mondjad, drágám, mi baj van? – Matthew továbbra sem veszítette el jókedvét. Elnyomta a csikket, és széjjelebb húzta a papírokat.

-Még kérded? Azok után, amiket hazudoztál?

-Bocsi, kis csillag, de még mindig nem vágom, mi is a probléma…

-Az a probléma, hogy hazudtál! Miért nem tudtad elmondani tegnap, a liftben, amikor kérdeztem tőled, hogy miért vagy itt, hogy te vagy a főnök? Sőt, ha már a leges-legelején elmondtad volna, sok felesleges kört megspórolhattunk volna!

-Kár a múlton keseregni. Inkább tekintsünk egy jobb, fényesebb jövő felé…

-Mi van, csak nem író lettél újabban? Ezek a fellengzős szövegek…

-Ha szeretnéd, író leszek. Csak a te kedvedért…

-Na jó, álljon csak meg a fáklyás menet! Még nem adtál magyarázatot, miért is titkolóztál!

-Ó, szóval már nem hazugságnak, hanem egyszerűen csak „titkolózásnak” hívod? Oké, hát legyen, elmondom. Mert nem akartam, hogy megtudd.

-És miért nem?

-Mert… Mert akkor biztosan leléptél volna. Azt meg nem akartam.

-Igen, leléptem volna. De még most is megtehetem. Ezennel felmondok. Keress másik titkárnőt!

-Nem mész sehova, mert én nem engedlek – mondta Matthew, és felállt az asztal mögül. –Nem fogadom el a felmondásodat.

Brooke nem akarta elhinni, hogy lehet valaki ilyen.

-Tessék?

-Megismételjem? Nem fogadom el a felmondásodat!

-Valóban? Jó, ha neked ez kell… - azzal Brooke odasétált Matthew asztalához, és szép módszeresen elkezdte kipakolni a fiókokból a papírokat és a mappákat.

-Mit… Mit csinálsz?

-Majd meglátod – Brooke tovább pakolt, majd amikor minden kint volt az asztalon, felvette Matt öngyújtóját az asztalról.

-Ne! Meg ne próbáld! Brooke, kérlek…

A lány azonban már oda is tartotta a papírokhoz a lángot. A papírok azonnal meggyulladtak, és Matthew már csak azt látta, ahogy apró kis fekete foszlányokká zsugorodnak. Hiába próbálta megmenteni őket, nem sikerült.

-Mondd, te teljesen meghibbantál?! – rivallt rá Brooke-ra, aki a többi papírt elkezdte egyesével kidobálni a kukába.

-Nem fogadod el a felmondásom? Hát nesze neked! – azzal a többi dolgot, ami az asztalon volt, mind lesöpörte a földre.

-Brooke! Ne csináld ezt! – ahogy a lány dobálta a papírokat, és mappákat, Matt szedegette őket fel a földről.

-Miért is?! Addig nem hagyom abba, amíg nem fogadod el a…

-Pedig nem fogom! És nem érdekel, törhetsz-zúzhatsz, de én akkor sem hagyom, hogy elmenj!

-Rendben van. Te akartad…! – azzal már repült is egy igen súlyos könyv az üvegszekrény felé.

-Ne…! Ne oda! … De ide se…! – Matthew-nak éppen időben sikerült lebuknia az asztal mögé, így nem találta el a Gazdasági Statisztikák 2006 igen vaskos példánya…

Brooke akciója lezárásaképpen kiborította a kukát az iroda közepére, majd, mint aki jól végezte dolgát, leült az ablakpárkányra, és kedvtelve nézett ki a Central Parkra. Matthew kissé zilált állapotban állt föl az asztal mögül, majd amikor meglátta, hogy néz ki az irodája, sietve leült a székébe.

-Ez mégis mire volt jó…? – kérdezte halkan a lánytól.

-Figyelj ide, Butler! – sétált oda Matthew-hoz a lány. –Nem gondoltam, hogy ilyen szemét leszel, ezért nem is készültem úgy, hogy én most itt… öhm, hogy is mondjam… kissé rendet fogok tenni… De te kihoztad belőlem. Te tehetsz mindenről. Ha nem hazudtál volna nekem, és nem utasítottad volna el a felmondásomat, akkor talán szebben is tudtunk volna tárgyalni. De így… - azzal szembeállt a férfival, rátámaszkodott a fotel karfájára, és egész közel hajolt Matthew arcához. –Ha te így, akkor én is így… - suttogta.

Matt kínzó vágyat érzett, hogy megcsókolja a lányt. Nem haragudott Brooke-ra, amiért az felforgatta az irodáját, csak még jobban meg akarta szerezni. Csak nézte, nézte a gyönyörű, barna szempárt, a reszkető, piros ajkakat, és végül nem bírta tovább…

Magához húzta a lányt, és megcsókolta. Hosszan, szenvedélyesen… Brooke először nem csókolt vissza, de aztán jobb ötlete támadt. Miközben csókolóztak, a lány kivette az egyik nyitott fiókból a ragasztószalagot, és körbetekerte Matt mindkét csuklóján és a szék karfáján! Majd nevetve húzódott el tőle, és távolabbról is megszemlélte „művét”.

-Most boldog vagy? – kérdezte Matthew.

-El sem tudom mondani, hogy mennyire! – nevetett a lány. –Most jól ráfaragtál, drágám…

Azzal kisétált az irodából, még intett egyet Matthew-nak, és halkan becsukta az ajtót. Matt először nem tudta, most mit csináljon, de aztán végül a székkel valahogy odagurult a telefonjához, és az orrával megnyomta a David számát tárcsázó gombot.

-Igen?

-Szia, Dave! Itt Matt.

-Hali! Na, mondd, mizu?

-Gyere föl az irodámba MOST RÖGTÖN!!!

-Miért?

-Ne kérdezd, miért, csak gyere!

-Oké, három perc…

Amikor David belépett az irodába, füttyentett egyet.

-Ejha! Ki forgatta így föl az irodádat?

-Brooke…

-Hehe, bűbájos egy boszorka lehet…

-Ne röhögj, inkább szabadíts ki!

-Miért, mi… Úristen, még téged is kikötözött? Mit műveltetek ti itt? Bele se merek gondolni…

-Semmi olyat nem csináltunk!

-És mégis miért tette ezt? – kérdezte David, miközben kiszabadította Matthew-t.

-Valahonnan megtudta, hogy én vagyok a főnök, és haragudott, amiért nem mondtam el neki. Aztán meg fel akart mondani, én meg nem engedtem… Erre kicsit helyrepakolta a dolgokat itt, az irodában, engem meg hozzákötözött a székhez. De végre megcsókoltam!

-Micsoda??? Hogy sikerült? Két repülő váza között odarohantál hozzá, és rácuppantál?

-Nem. Amikor ideültem, ő fölém állt, és mondott valamit, de arra már nem emlékszem, hogy mit, mert csak az ajkait néztem… Aztán megcsókoltam, ő meg visszacsókolt… És közben idekötözött…

David alig tudott elfojtani egy vigyort.

-De legalább jó volt?

-Mennyei…

 -Na, jó, ezzel szerintem ne nagyon dicsekedjünk el senkinek, nem?

-Gondolod, hogy az lett volna az első dolgom, hogy bemondom a hangosbemondóba, vagy kiírom a hátamra?

-Mondjuk, szerintem azért bocsánatot kérhetnél Brooke-tól…

-Miért én? Ő volt a szélvihar, nem én!

-Jó, de ő ezt, szerintem, máshogy gondolja… Tudod, milyenek a nők… Viszel neki egy csokor gazt, felöltöd a legcsábosabb mosolyodat, és máris a karjaidba dőlnek.

-Az a baj, hogy Brooke nem ilyen. Még ki kell találnom valamit, ami hatásos lenne nála… De mi legyen az?