-Ti mit csináltok? – kérdezte Brooke barátaitól a lakásba lépve. Mickey a kanapén ült felfújt arccal, Megan pedig a kanapéval szemben lévő kisasztalon egy stopperórával a kezében.

-Képzeld, Mickey már négy perce nem vett levegőt!

-Tényleg? – azzal Brooke odasétált a kanapéhoz, és befogta a srác orrát. Erre az egyből fuldokolni kezdett, és arrébb ugrott.

-Meg akarsz ölni?! – kiáltott rá Brooke-ra.

-Úgy látom, túl sok a szabadidőtök… Én bezzeg kidolgozom a lelkem is. Sőt, még Butler hülyeségeit is kénytelen vagyok elviselni!

-Miért, mit csinált már megint?

-Kitalálta az a… szóval megkért, hogy menjek el vele valami marketinges megbeszélésre, vagy mire, délután. Értitek? Kettesben! Azt mondta, hogy azért engem akar vinni, mert én vagyok a titkárnő, és nekem muszáj ott lennem.

-Eddig nincs semmi gond – mondta Mickey.

-Hát, ja. De aztán… Alighogy megérkezünk, átkarolja a derekam. Mikor elhajtottam magamtól, akkor közölte velem, hogy „hát, igen, azt elfelejtette mondani, hogy nem mint titkárnő legyek ott, hanem mint a menyasszonya!”

-Hmmm… Van stílusa a fickónak… - Megan egész jól szórakozott Brooke beszámolóján.

-Stílusa??? Egyszerűen bunkó! És hazudik össze-vissza! Nem tudok benne megbízni! Esküszöm, még az se igaz, ha levegőt vesz!

-Azért néha te is kiütnéd a hazugságvizsgálót…

-Hé! Én általában őszinte vagyok!

-Aha… Mondd csak, Brooke! Hová is tetted azt a fülbevalót, amit a múltkor kölcsönkértél tőlem? – kérdezte Megan.

Brooke egy pillanatra elbizonytalanodott.

-Öhm… Azt már visszaadtam…

-Nem adtad vissza, drágám.

-Jaj, tényleg! Tudod, egy kutya elvitte a táskámat, és pont benne volt…

Megan érdeklődve nézett rá.

-Aha… Folytasd csak, érdekel ez a történet!

-Jó, értem… Oké, oké. Én se mondok mindig igazat…

-Hát nem. Na, jó! Ki vele! Hol a fülbevalóm?

-Gőzöm sincs. De tudod mit? Most azonnal megkeresem! – Brooke berohant a szobájába, és lázasan kutatni kezdett a holmija között. Aztán egy negyed óra múlva előbukkant.

-Na, megvan?

-Nem, a fülbevaló nincs, de nézd mit találtam! – mutatott fel egy napszemüveget. –Végre megvan a napszemcsim! Már ezer éve kerestem.

-Hé, az az enyém! – ugrott föl Megan az asztalról. –Ezt is te kérted kölcsön.

-Hoppá… Bocsika… - nyújtotta oda barátnőjének Brooke a szemüveget.

-Lányok, nem akarok beleszólni a dologba, de az a napszemüveg az enyém… Még Megan-nak adtam kölcsön kábé egy éve… - szólt közbe Mickey.

A lányok ránéztek. Megan elvörösödött, és zavartan elmosolyodott.

-Aha… tényleg a tiéd… Tessék!

-Kösz.

Brooke-nak nem sok kedve volt tovább keresnie a fülbevalót, így inkább lefeküdt, hogy egy kicsit relaxáljon az egész napi robot után. Meg hát ki kell pihennie Matthew Butler-t…

Másnap feldobódva ment dolgozni. Vidám volt, de nem tudta, hogy miért. Reggel, még munka előtt, futott egy kört a Central Parkban, így frissen tudott kezdeni a cégnél.

Lilyvel egész nap jól szórakoztak, és Brooke örült, hogy aznap még nem találkozott Matthew-val. Gyorsan haladt a munkájával, és délelőtt még David is benézett hozzájuk. Sokat nevettek, és Brooke még akkor sem haragudott meg David-re, amikor az egy egész kötegnyi fénymásolnivalót hagyott a lány asztalán…

Brooke alig tudta elcipelni a nagy köteg iratot a fénymásolóba. Félúton majdnem elejtette a felét, de végül sikerült szerencsésen eljutnia a „célállomásra”.

Odatartotta a kártyáját az azonosítóhoz, és nekidőlt az ajtónak, hogy az kinyíljon. Lassan lépkedett a fénymásoló géphez, közben próbálta egyensúlyozni az iratokat.

-Hello! – köszönt neki valaki. Brooke annyira megijedt, hogy leejtette a papírokat, amik teljesen beborították a helység padlóját. Mikor megfordult, Matthew-t pillantotta meg, aki szintén most lépett be az ajtón, de nála csak néhány papír volt.

-A frászt hoztad rám! Nézd meg! Most miattad szedhetem össze a papírokat – förmedt rá Brooke a férfira. –Jaj ne! Ráadásul rendszerezve voltak! Ó, Istenem! – mérgesen ránézett Matthew-ra. –Segíteni fogsz nekem ezeket rendszerezni! Addig nem mész ki innen, amíg nem pakolunk mindent a helyére!

Matthew elmosolyodott.

-Benne vagyok…

-Csak munka. Semmi magánélet, világos?

-Miből gondolod, hogy én mást is akarok?

-Elég ránézni a fejedre…

-Szeretnél előbb fénymásolni? Mert ha nem, akkor én letudnám az én cuccaimat.

-Tessék csak! Én addig megpróbálom összeszedni az iratokat. Pedig neked kéne…

Közben Matthew lefénymásolta, amit szeretett volna, és Brooke-hoz fordult. Elvett tőle néhány lapot, és azokat is berakta a gépbe. Mikor végeztek az összessel, elkezdték rendszerezni őket.

-Tudod, haragszom rád, amiért így rám ijesztettél.

-Bocs, nem akartam.

-Amúgy kösz, hogy segítesz.

-Szívesen. A főnököd vagyok, és ha nem segítek, akkor ezek a cuccok nem kerülnek el időben a címzettekhez. És akkor benne vagyunk a trutyiban…

-Ez igaz.

-Na, persze, azért nem csak az iratok miatt akartam neked segíteni…

-Nem kell elmondanod, magamtól is ki tudom találni.

-Na, akkor jó. Tudod, már régóta szeretnék veled elmenni valahova.

-Tegnap is együtt voltunk délután azon a megbeszélésen.

-Igen, de én szeretnélek elhívni ebédelni. Mondjuk, holnap megfelel?

-Nem is tudom…

-Ne kéresd magad. Tudom, hogy ez minden vágyad…

-Szerintem te el vagy tájolva.

-Na, azért megpróbálhatnánk. Holnap, egy óra, a Royal étterem. Ne késs el!

Miközben pakoltak, Matthew egyre alaposabban vette szemügyre a lányt. Tetszett neki Brooke minden egyes porcikája, és megint őrült vágyat érzett, hogy megcsókolja. Aztán, ki tudja, mi történne… Hiszen az ajtót be lehet zárni…

-Ne bámuld a mellemet – mondta Brooke, fel se nézve az iratokból.

-Nem bámulom a melledet… - szabadkozott Matthew, pedig jól tudta, hogy Brooke-nak különös érzéke van az ilyenek megérzéséhez.

-Dehogynem – Brooke ránézett a férfira. Kicsit lejjebb húzta a szoknyáját a térdéig, mert észrevette, hogy Matthew szeme lejjebb haladt…

-Jó, oké, bevallom. Egy kósza pillantást vetettem rá… De csak azért, mert… mert…

-Mert állandóan engem gusztálsz. Már régen észrevettem, csak nem szólok minden alkalommal.

-És ez miért baj? Tetszel nekem, és… igen, tetszenek a melleid is. Sőt, a lábaid is egész szépek… meg a…

-Jó, jó, ne fejtegesd tovább. Egy szó, mint száz: ne nézegess folyton engem!

-Miért? Nézni szabad, nem? Tudod, úgy szokták mondani: mindent a szemnek, semmit a kéznek… De, ha gondolod, mi esetleg megfordíthatjuk ezt a mondást…

-Neked aztán van képed! Még ilyet!

Ekkor Matthew nagyon közel hajolt a lányhoz, olyan közel, hogy Brooke még a férfi szempilláit is meg tudta volna számolni.

-Brooke, miért vagy velem ilyen ellenséges? – kérdezte Matthew, olyan lágy hangon, hogy Brooke teljesen elképedt.

-Te tudsz így is beszélni?

-Szeretném, ha nem hajtanál el mindig, Brooke. Vágyom rád, amióta megláttalak azon a partin. Próbálok hozzád közel kerülni, de te nem engeded. Miért? Kérlek, Brooke, mondd meg, miért?

A lány nem tudott válaszolni. Csak nézte, nézte Matthew-t, és arra gondolt, vajon mit csinálna, ha a férfi most megcsókolná. Maga se értette, miért, de vágyott Matthew csókjára. Ajka szinte égett a vágytól, és tudta, ha most a férfi megcsókolja, akkor bármi megtörténhet…

Matthew se bírta tovább. Magához ölelte a lányt, és gyöngéden megcsókolta. Aztán egy pillanatra elbizonytalanodott, és elhúzódott Brooke-tól, de a lány újból átölelte, és apró csókokkal halmozta el a férfi ajkát. Matthew rettentő boldog volt, és érezte, ez a pillanat mindent megváltoztat. Brooke már nem állt ellen, és még akkor se húzódott el, amikor Matthew kezét már a combján érezte…