-Te jó ég, Matthew, mi a fenét művelünk?! – Brooke eltolta magától a férfit.

-Látod, mondtam, hogy te is vágysz rám!

-A fenét vágyom rád! – Brooke felállt, és megigazította a ruháját. –Te másztál rám!

-Nem nagyon ellenkeztél, amikor megcsókoltalak!

-Mert nem tudtam ellenkezni! Tudod, ha az ember csókolózik, nem tud beszélni…

-De te mégse hagytad abba. Ugyanúgy csókoltál, mint én téged!

-Ne próbáld meg rám terelni a felelősséget! Te kezdted! Ha nem mászol a képembe, és nem kezdesz el tapizni…

-Nem tapiztalak!

-Á, igazán? Akkor biztosan csak képzelődtem, amikor becsúsztattad a kezed a szoknyám alá…!

Matthew erre nem tudott mit felelni. Brooke mérgesen összeszedte a papírjait, és indulni készült. De előtte még volt egy-két szava a férfihoz.

-Ez volt az utolsó alkalom, hogy megcsókoltalak. Ne is várd, hogy valaha még szóba állok veled. Ha te lennél az utolsó férfi a Földön, akkor se fanyalodnék rád!

Azzal Brooke kiviharzott a szobából. De amikor biztos volt benne, hogy Matthew nem látja, halkan felsóhajtott: „Ó, Istenem…!”

Matt nem értett semmit. Hiszen Brooke megcsókolta! Most meg… Úgy viselkedik, mint egy hisztis kislány. „Olyan sok nővel volt már dolgom, de egyik se volt ilyen”- gondolta. „Brooke annyira más, mint a többiek! Egyszerűen nem tudok rajta kiigazodni! Egyszer olyan, mint egy angyal, máskor meg… akárcsak egy kis vadmacska! Nem értem ezt a lányt…”

-Hát te? – lépett be David a fénymásolóba. –Mit csinálsz ott, a földön? Ráadásul az inged is ki van gombolva…

-Hosszú történet – Matthew lassan állt fel, és begombolta az ingét. Aztán összeszedte a papírjait, és elindult az ajtó felé. De mielőtt kiment volna, még visszafordult.

-Majd egyszer elmesélem, Dave – mondta, és kiment az ajtón. David megcsóválta a fejét.

-Nem tudom, mi lehet ez az egész, de valami nem stimmel…

Brooke-nak sikerült túltennie magát a fénymásolóban történt „kis incidensen”, és amikor találkozott Matthew-val, épphogy odavetett neki egy „hello”- t. Nem akart szoros kapcsolatba kerülni a férfival, és egyáltalán nem értette, miért vágyott annyira a csókjára a múltkor. Hiszen nem is szereti Matthew-t! Teljesen belezavarodott a saját érzéseibe; megpróbálta kiverni a fejéből a férfit, de ez elég nehézkesen ment.

Gyönyörű idő volt aznap. Sütött a nap, kék volt az ég, bárányfelhők… Szóval tiszta idilli hangulat volt. Brooke elhatározta, hogy biciklivel elmegy Yonkers-be, ami New York-tól olyan 10-20 km-re volt. Nem ijedt meg ettől a távtól, hiszen edzésben van, bírni fogja. Lenge, sportos ruhát vett fel, és kitolta a biciklijét a tárolóból. Megan és Mickey nem voltak otthon. Megan dolgozott, Mickey pedig bement egy-két bevásárlóközpontba. A lakásába akart venni néhány dolgot.

Brooke felpattant a biciklire, és elindult. Szép lassan elhagyta New York-ot. Élvezte a napsütést, és a lágy szellőt, ami arcát simogatta. Kiért az országútra. Itt már nem volt olyan érdekes a környék, mint amikor még a városban járt.

Már egy órája tekert, amikor a Nap kezdett el-eltünedezni a felhők mögé. Kezdett hűvös lenni, és Brooke egy kicsit libabőrös lett a hideg széltől. Egy idő múlva már elő se jött a Nap, és sötét felhők kezdtek gyülekezni.

Nem telt el egy fél óra, és cseperegni kezdett az eső. Brooke próbált gyorsabban tekerni, mert kezdett egy kicsit fázni. Az eső egyre jobban esett, és a lány rémülten vette észre, hogy a biciklije kezdi megadni magát... Majd egy tíz perc múlva már szakadó esőben gyalogolt az út mentén. A biciklije tönkrement, úgyhogy azt otthagyta néhány méterrel odébb, ahol szétesett. Nagyon fázott, és érezte, hogy mindene csuromvíz. Hajából is csavarni lehetett volna a vizet; de nem tudott sehova elmenekülni az eső elöl.

Már egy 20-25 perce gyalogolt, amikor egy kocsi lassított le mellette. Ránézett az autóra, és egyből felgyorsította lépteit. Matthew továbbra is követte a kocsival, és annak ellenére, hogy a lány nem nézett rá, ő kitartóan figyelte Brooke-ot.

-Hagyj békén – mondta Brooke.

-Nem hagylak békén. Szállj be a kocsiba, hazaviszlek.

-Ne vigyél haza! Mondtam, hogy nem akarok veled kommunikálni.

-Most mégis azt teszed…

-Szállj már le rólam!

-Amúgy is: mit keresel itt az országút szélén ilyen rossz időben?

-Mi közöd hozzá?!

-Csak kíváncsiságból kérdeztem.

-Na, jó, ha tudni akarod el akartam biciklizni Yonkers-be, de lerobbant a biciklim, és az eső meg elkezdett esni. Úgyhogy most itt vagyok. Légy szíves, most már kopj le.

-Figyelj, nem akarom, hogy tovább ázzál. Hazaviszlek.

-Mondd, figyelsz te rám egyáltalán, vagy csak sitty-sutty elengeded a füled mellett, amit mondok?! Nem kell, hogy hazavigyél!

-Jó, akkor gyalogolj továbbra is itt az út szélén, hátha valami tök ismeretlen felvesz téged, aztán meg elrabol háremhölgynek… Nekem mindegy. Én csak jót akartam, mert már így is eléggé el vagy ázva. Majd kapsz egy klassz kis tüdőgyuszit…

-Az már az én dolgom.

Ekkor dörögni kezdett az ég, és egy hatalmas villám cikázott át a horizonton. Brooke rettenetesen megijedt.

-Na? Még most se gondoltad meg magad? – kérdezte Matthew.

-Nem tudom…

-Szerintem a legjobb döntés most az lenne, ha beszállnál a kocsimba, és nem áznál tovább. Csuromvíz vagy.

-Ja, egy szépségversenyen csak második lehetnék… a notre dame-i toronyőr után…

Matthew elmosolyodott.

-Na, jössz?

-Jó, meggyőztél.

Miután Brooke beszállt a kocsiba, egyből átjárta a meleg. Nem volt bekapcsolva a fűtés a kocsiban, de kint olyan hideg volt, hogy a lánynak kész főnyeremény volt ez a kellemes klíma.

-Nem fázol? – kérdezte Matthew a lánytól.

-Nem. Most pont jó.

-Oké.

-Tetszik a kocsid.

-Kösz. A múltkor még „macsósnak és hivalkodónak” vélted… Na, meg volt egy kedves megjegyzésed a hátsó ülés funkciójáról…

-Jó, de amúgy meg tök kényelmes, és vagány! – azzal Brooke elkezdett ugrálni az ülésen.

-Istenem, tisztára, mint egy gyerek… - jegyezte meg Matthew.

-Tessék?

-Semmi.

-Szétnézhetek a kesztyűtartóban?

-Aha, persze. De miért?

-Nem tudom. Csak úgy. Szeretem a kesztyűtartókat, olyan érdekesek. Annyi mindent lehet benne találni.

-Hát, nem tudom, van-e valami érdekes az én kesztyűtartómban, de hátha…

Brooke kinyitotta a kis rekeszt, és elkezdte kiszedni belőle, amit talált benne.

-Hm… autós térkép… napszemüveg… notesz… tollak… fényképek… nahát, itt a jogsid! Hű, micsoda kép van benne rólad!

-Ne is mondd. Iszonyatos.

-Szerintem jó – Brooke tovább kutatott a kesztyűtartóban. –Wow! Neked ilyen jó Cd-id vannak? Rolling Stones, Depeche Mode, Frank Sinatra, Jimmy Hendrix, Eric Clapton, The Doors… Én is imádom őket!

-Az király! Betegyük valamelyiket?

-Aha! Mondjuk a Depeche Mode-ot! És hogyhogy ilyen kifinomult ízlésed van zeneügyileg? Mármint még fiatal korodból hoztad magaddal, vagy…

-Hát, félig-meddig. Tudod, az egyetem alatt egy rock-bandában énekeltem.

-Komolyan??? De tuti! – Brooke teljesen belelkesült. –És miket énekeltetek? Vagy ti írtátok a dalokat?

-Volt olyan is, amit mi írtunk, de már ismert slágereket is énekeltünk. Nekem például egész jól mentek Jimmy Hendrix és Eric Clapton dalai.

-Öhm… Ha szépen megkérlek… énekelnél nekem valamit? – kérdezte Brooke bizonytalanul.

-Persze. Csak rakd be, mondjuk az Eric Clapton CD-met. És figyelj!

Amikor megszólalt a zene, Brooke hátradőlt az ülésen, és lehunyta a szemét. Matthew énekelni kezdett, és a lányt valami hihetetlen nyugalom járta át. Nem tudta, miért, de minden bánatát elfelejtette, és csak a férfi hangját hallotta. Csodálatos volt. Matthew szívét-lelkét beleadta a dalba, és mikor befejezte, kíváncsian nézett Brooke-ra, vajon hogy tetszett neki. A lány szeme könnyes volt, de mosolygott.

-Gyönyörű volt – suttogta.

-Köszönöm.

Brooke megint úgy érezte, hogy kezdi megkedvelni Matthew-t, de aztán eszébe jutottak a férfi hazugságai… Tudta, érezte, hogy nem szabad még megbíznia benne…