-Nem lehet igaz! Már csak ez hiányzott! – dühöngött Brooke. Éppen az egyik plázába indult, de a főúton dugóba került. Hátradőlt az ülésen, és próbált megnyugodni. Csak az volt a baj, hogy nem tudta, meddig fog itt maradni… Csendben hallgatta a zenét, közben araszolgatott a kocsijával. Kinézett az ablakon: csupa fáradt, ideges arcot látott. Volt, aki újságot olvasott; volt, aki kávét iszogatott; de volt olyan is, aki éppen kínai kaját evett egy dobozból.

Ő is elővette a sminkes táskáját, és elkezdte igazgatni a sminkjét. Ekkor észrevette, hogy az előtte álló kocsi elkezd hátratolatni. Letette a sminkes dobozt, kihúzta a kéziféket, és ő is tolatni kezdett. A mögötte álló kocsi azonban előre kezdett haladni. Nem tudta, miért nem hátrafelé megy, de mire észbe kapott, rándult egyet a kocsi, és a mögötte álló kocsi belecsúszott Brooke autójába.

-Ó, hogy az a…! – Brooke úgy érezte, mindjárt sírógörcsöt kap. Hirtelen nem tudta, mit tegyen. Legszívesebben kiugrott volna a kocsiból, és felképelte volna a mögötte álló kocsi sofőrjét. –Maradj nyugodt… Próbálj meg higgadtan tárgyalni… - mondogatta magának.

-A fenébe is az illemmel! – azzal kipattant a kocsiból, és bevágta az ajtót.

A szíve leállt egy pillanatra, amikor meglátta Matthew-t a kocsija mellett állni.

-Te…! Szóval te jöttél belém! – kiabált a férfival.

-Nem! Te tolattál belém!

-Én azért tolattam, mert az előttem álló is tolatott. De te direkt előre haladtál, hogy meghúzhasd a Smart-omat!

-Teszek a Smart-odra! Nézd meg a Porschémat!

-A Porschéd egy nagy kalap…

-Elbeszélgethetnénk a Smartodról is! Már kábé három hónapja az én helyemen parkolsz a cégnél!

-Nem szóltál.

-Hát most szólok!

-Nem tud érdekelni! Nézd, mit műveltél! – mutatott a lány a kis autó hátuljára. Egy hatalmas karcolás éktelenkedett rajta, és egy picit be is horpadt. –Tönkrevágtad a kocsimat!

-Te is az enyémet! Nézd csak meg! - az ezüstszínű Porsche orrán is egy nagy horpadás húzódott végig, a rendszámtábla pedig megrepedt.

-Szerintem pofásabb lett így… - mondta a lány gonoszul.

-Ó, igazán? Akkor te se sírj a Smartod miatt! Már így is olyan, mint egy kis disznó, olyan kis röfi orra van… A hátulja meg olyan, mint akit jól hátsó fertályon rúgtak!

-Te…

-Még egy kicsit igazítottam a hátulján…

-Ne húzd ki a gyufát, mert esküszöm, kiszúrom a kocsid kerekét!

-Tehát igaz az, hogy akinek piros autója van, agresszív vezető…

-És te mégis mi a fenére vágsz fel?! Arra, hogy van egy baromi nagy céged, egy Porschéd, és hogy majd’ az összes New York-i nő megvolt neked?! Tudod, ez nem nagy dicsőség! Én legalább nem hencegek mindennel. Ja, és nem hantázok össze mindenfélét…

-Na, témánál vagyunk…

-Ezt soha, de soha nem fogom neked megbocsátani! Ja, és a kocsim javítását te fizeted.

-Csak akkor, ha az enyémet meg te.

-Soha! Nincs annyi pénzem. Meg különben is, én szabályosan közlekedtem, de te nem.

-Én is szabályosan közlekedtem. De azért indultam előre, mert aki mögöttem állt, az is elindult.

-Ez érdekes. Én azért tolattam, mert az előttem álló is tolatott. Akkor kölcsönösen mentünk egymásba.

-Igen. Úgyhogy szerintem lassan abbahagyhatnánk a veszekedést, mert már mindenki minket néz…

Körülnéztek, és úgy látszott, a férfinak igaza volt. Mindenki kihajolt a kocsija ablakából, és tágra nyílt szemmel bámulta őket. Brooke elvörösödött, és inkább a betont kezdte tanulmányozni. Matthew rágyújtott egy cigire, és leült a kocsija motorháztetőjére.

-Szóval, még nem egyeztünk meg.

-Miben?

-Hát, hogy melyikünk is volt a hibás. És, hogy kifizessem-e a károkat.

-Szerintem mindketten bénáztunk. Habár, te egy kicsit jobban…

-Hé!

-Jó, jó. Ugyanolyan sárosak vagyunk az ügyben. A károkat meg… Szerintem, fizesse mindenki a sajátját.

-Oké. Megegyeztünk.

-Na, végre! – kiáltott valaki néhány kocsival odébb. –Már ideje volt, hogy abbahagyják a sárdobálást!

-Így igaz! – hallották a másik oldalról. –Mondjuk, nekem tetszett. Igazán vicces volt.

Brooke és Matthew csak kapkodta ide-oda a fejét. Egyre többen szólaltak fel: volt, aki a lányt védte; volt, aki a férfit.

-Szerintem biztos, hogy szerelmesek egymásba! – hallották két kocsival előrébbről.

-Ez nem igaz! – kiáltotta Brooke.

-Dehogynem! Láttam, milyen szemeket meresztett magára a férfi! Meg ahogy tépték egymást! Minden erre utal!

-Ez akkor is…

-Aha, szerintem is össze fognak jönni! – most a mellettük álló kocsisorból kiabált valaki. –Olyan összeillő pár!

-Szálljanak már le rólunk! – Brooke kezdte kényelmetlenül érezni magát.

-Ha, gondolja, adok egy-két tippet, hogy döntse meg a kislányt…! – fordult egy férfi Matthew felé. Matthew elkerekedett szemekkel nézett a baseball-sapkás férfire, majd így szólt:

-Köszönöm, de… azt hiszem, egyedül is elboldogulok…

-A cégnél is becserkészheti! – kiabálta valaki. –Hiszen egy helyen dolgoznak. A lány a férfi helyén parkol, hallotta maga is!

-ELÉG!!! – kiabálta Brooke, aki már fülig vörös volt. –Törődjenek a maguk dolgával!

-Brooke, nyugi… - hajolt oda hozzá Matthew.

-Te jobb, ha hallgatsz!

-Látják, nem adok nekik két napot, és egymás karjában kötnek ki… - mondta valaki a mellettük álló kocsiban.

Lassan igazi káosz alakult ki az úton: mindenki azt találgatta, vajon mennyi idő múlva jön össze Brooke és Matthew. Még fogadásokat is kötöttek… Brooke egyre mérgesebb volt, de Matthew-n nem látszott semmi.

A kocsisorok haladni kezdtek, úgyhogy Brooke és Matthew beültek a kocsijukba, és tovább araszolgattak. Mikor végre kijutottak a dugóból, már csak az őket összeboronálni akaró embereket kellett lehűteniük…