Az első dolog, amit Brooke megpillantott, egy bordó gyertya volt. Alig tudta nyitva tartani a szemét, annyira bántotta a függönyön keresztül beszűrődő napfény. A feje szörnyen hasogatott, és enyhén hányingere volt. Ahogy jobban kinyitotta a szemét, rájött, hogy nem is otthon van.

„Ez a bordó szoba… De hisz ez Matthew lakása!” Brooke Matthew ágyában feküdt, nyakig betakarózva. „Ajjaj… Remélem, nem történt semmi az éjjel… Hogy kerülök ide? És egyáltalán mi történt velem tegnap? Semmire sem emlékszem…”

Megpróbált felkelni, de megszédült, ezért jobbnak látta, ha nem mozdul. Rettentően másnapos volt. Közben Matthew, mintha megérezte volna, hogy a lány felébredt, halkan benyitott a szobába.

-Jó reggelt, Brooke.

-Reggelt… - morogta a lány.

-Hogy vagy? – Matthew leült az ágy szélére.

-Rosszul… Nagyon rosszul…

-Nem is csodálom. Amennyit tegnap este vedeltél…

-De egyáltalán mit keresek én itt? Éjjel… ugye nem… vagy igen? – nézett félve Matthew-ra Brooke.

-Nem, nem történt semmi.

-Húúú… - sóhajtott fel a lány. –De akkor mi történt tegnap este? Egy bizonyos pont után minden kiesett. Mondd el, kérlek, mi volt tegnap!

-Hát, jó. De akkor helyezd kényelembe magad, mert nem lesz valami egyszerű.

A lány hátradőlt az ágyon, háta mögé egy hatalmas párnát tett.

-Szóval, tegnap este volt a cégnél a szülinapi bulim. Te is ott voltál.

-Igen, ezt tudom.

-Aztán – fogalmam sincs, miért – egyre többet kezdtél inni. Sőt, ami még rosszabb, eszméletlenül keverted az italokat. Néhány óra múlva a pulton roptad, és rettentő hamisan énekeltél. Mickey meg én próbáltunk téged onnan lehozni, de neked nem nagyon akaródzott onnan lejönni. Végül valahogy mégis sikerült lehoztunk. Ezután jöttek a köszöntők…

-Eddig rémlik valami… Jaj, ne! Ugye a köszöntőn volt valami? Hú, innentől már minden homály…

-Igen, ragaszkodtál hozzá, hogy te is szólj pár szót… Mit is szépítsük, alaposan beégettél az egész cég előtt. Aztán a tószt után egyszerűen eldőltél.

Brooke nagyon szégyellte magát. Ilyen csúnyán viselkedni… Most biztosan mindenkinek megvan a véleménye róla…

-És ezután mi történt?

-Ezután én odamentem hozzád, felnyaláboltalak, és beraktalak a kocsimba. Útközben magadhoz tértél, és valamit énekelgettél, de nem ismertem föl a dalt. Aztán, magam sem tudom, hogy, fölhoztalak a lakásomba. Olyan hangosan nevettél, meg énekeltél, hogy a két emelettel lentebb lakó pletykás vénasszony kijött leskelődni. Meg is jegyezte, hogy: „Nahát, Mr. Butler! Már megint újabb nőt hoz fel… Ráadásul ilyen állapotban…

-Erre te?

-Erre én azt mondtam neki, hogy: „Törődjön a maga dolgával, Parker néni! Talán irigykedni tetszik, mivel maga már a kutyát se érdekli?” A vén boszi erre becsukta az ajtót, de még hallottam, hogy ezt morogja: „Ez a mai fiatalság…”

Brooke elmosolyodott.

-Mikor ide felhoztalak, még egy ideig randalíroztál, de végül sikerült lefektetnem, és két percen belül úgy durmoltál, mint a mormota. Én meg ideiglenesen kiköltöztem ide, a nappaliba.

-Köszi, hogy így gondoskodtál rólam. És azt is kösz, hogy levetted a csizmámat, mielőtt beraktál az ágyba.

-Nem, azt te vetted le, amikor a Chicago-ra táncoltál.

-Jézusom! De azt ugye nem látta senki…? Vagy de…?

-Nem, az csak nekem szólt… Itt roptad, a teraszajtó előtt… - mutatott az ajtó irányába Matthew.

Brooke legszívesebben bebújt volna a takaró alá. De aztán megint rájött a hányinger, és egy másodperc töredéke alatt berohant a fürdőszobába. Mikor onnan kijött, az arca zöldes árnyalatú volt, és roppant pocsékul nézett ki.

-Figyelj, Brooke, öntök ki neked egy pohár tejet – mondta Matthew. -Te meg addig zuhanyozz le, hogy egy kicsit felfrissülj. Látom rajtad, hogy szörnyen másnapos vagy. Nyugi, én is voltam már így, nem is egyszer, úgyhogy nem vagy egyedi eset.

Brooke megfogadta Matthew tanácsát. Miután lezuhanyozott, megitta a tejet, és a biztonság kedvéért bevett egy fájdalomcsillapítót is. Nemsokára kezdte magát jól érezni, de azért egy valami még fúrta az oldalát…

-Matt, miket mondtam a köszöntőben?

-Hát, nézzük csak… Azon kívül, hogy végig Matty-nek hívtál, elmondtad, hogy milyen bunkónak tartottál, mikor megismertél. Sőt, kifejtetted, hogy „a véleményed nem változott, de megtanultad kezelni a helyzetet”… Elmondtad továbbá azt is, hogy hazudtam neked, és hogy lepattintottam Joshuát. De a legütősebbet a végére hagytad: figyelmeztettél, hogy mindig legyen nálam óvszer…

-Atyaúristen! – Brooke érezte, hogy arca tűzpiros lesz, és elönti a forróság. „Ezt a cikit!”

-És nem felejtetted el hozzátenni, hogy „a múltkor óvszer-hiány miatt csúsztam le egy nagyon szuper menetről”… Igen, így mondtad. Befejezésként közölted, hogy jól érzed magad részegen, továbbá, hogy én szoktattalak rá a cigire, és elsütötted a mottódat is: „Éljen a pia és a bagó!” Ezután boldog szülinapot kívántál, és eldőltél. Hát, ennyi, dióhéjban.

Brooke meredten bámult maga elé.

-Nem is tudom, mit mondhatnék – mondta végül csendesen. –Én igazán nem akartam…

-Ugyan, hagyd csak…

-Nem, ez nekem most roppant ciki. Ugyanis ezzel nem csak téged hoztalak kínos helyzetbe, hanem magamat is. Úgy szégyellem magam…

-…

-Jobb is, ha most nem mondasz semmit. Tudod… tudod, amiket mondtam, nem gondoltam komolyan. Az ember, ha sokat iszik, nagyon hülye tud lenni.

-Mint már mondtam, nekem is van tapasztalatom.

-Akkor nem is kell neked ezt magyaráznom. Tudom, hogy most már késő, de el kell mondanom az igazat. Az elején tényleg bunkónak tartottalak, de most már nem. A hazugságaid még eléggé élénken élnek bennem, kár lenne tagadni… De ez már a múlt. A cigiről pedig annyit, hogy aki nem akar, az nem is fog rászokni. Tehát nem te szoktattál rá, mert tudtam volna nemet is mondani…

-Kösz, hogy elmondtad. Remélem, a cégnél nem lesz túl nagy visszhangja. Szerintem tegyük túl rajta magunkat, és felejtsük el, mint egy rossz álmot, jó?

-Oké. De most mesélj már valami olyanról, amit részegen csináltál!

-Hú, hát az sok van. Például egyszer letolt gatyában macarenát táncoltam az asztal tetején… Vagy volt olyan is, amikor egyszerűen lehülyéztem a főnökömet… Ez még huszonéves koromban történt, mikor még én is beosztott voltam.

-És mi lett veled? Kirúgtak?

-Naná.

-Remélem, tényleg nem sértődtél meg nagyon azokért, amiket mondtam. Tényleg nem úgy értettem, és nem akartalak megbántani.

-Felejtsük el. De azt tudnod kell, hogy ha netalántán felhozzák nekünk a kollégák, akkor nem viszem el egyedül a balhét. Neked is ugyanúgy magyarázkodnod kell.

-Persze, ez természetes.

De Brooke úgy vélte, erre nem lesz semmi szükség. Hiszen, miért is emlegetnék fel a kollégák?