-Brooke, gyere ki!

-Nem megyek.

-Miért nem?

-Mert nem akarom látni azt a gazembert.

-Nincs itt.

Brooke bezárkózott a mosdóban az egyik WC-fülkébe, és odabent zokogott. Mickey pedig az ajtó előtt állt, és próbálta rábírni a lányt, hogy jöjjön ki.

-Miért, talán hazament?

-Nem, de…

-Akkor meg miért győzködsz? Úgyse tudsz rábírni, hogy kimenjek innen.

-Ugyan már, Brooke, ez olyan gyerekes viselkedés! Komolyan, mint egy durcás kislány, aki nem kapott kiskutyát a szülinapjára!

-Te könnyen beszélsz! Nem neked tapogatta le a teljes hátsó berendezésedet! – mondta Brooke sírva.

-Jó, hát… Oké, én megértem, de akkor se kéne így viselkedned.

-Tudod mit, Mickey? Húzz el innen a francba! Nem úgy tűnsz, mintha a barátom lennél!

-Brooke, ne…

-Nem érdekel az egész kampányod, amit Matthew mellett állítasz! Azt hittem, a barátom vagy, de most benned is csalódnom kellett!

-Brooke, hallgass már végig, az ég szerelmére! Én nem védem Matthew-t, de azt el kell ismerned, hogy kissé túlreagáltad a dolgokat.

-Hogy mi van?!

-Ne szólj közbe, most én tettem le a garast! Nagyon jól láttam, mit csináltatok az este folyamán. És azt is láttam, hogy te is simogattad és csókolgattad Matthew-t… Nagyon szépen táncoltatok, és… öhm, igen… nagyon szenvedélyes, és enyhén erotikus is volt ez a tánc… De úgy láttam, nem nagyon bántad, hogy Matthew…

-Ó, atya világ! Te azt hiszed, hogy tudtam, hogy Matthew-val enyelgek?! Francokat! Fogalmam se volt róla! Ha tudom, hogy ő az, azonnal lelépek!

Közben Mickey egyre több lányt küldött ki a mosdóból, mert míg nem sikerül Brooke-ot kihoznia, addig nem akarta, hogy mások is bemenjenek. Rettentően sajnálta a lányt, mert jól tudta, mi fog következni. Tudta, hogy ezután egy perc nyugta se lesz a cégnél a rosszindulatú pletykáktól.

Eközben Matthew is belépett.

-Szia, Mickey. Brooke?

-Bent van – mutatott a srác az egyik fülkére.

-És hogy van? – kérdezte Matthew suttogva.

-Ramatyul. Irtó pipa rád, úgyhogy szerintem még most lécelj le, amíg tudsz…

-Ne strapáljátok magatokat, hallottam mindent – szólt ki a lány. –Matthew, kotródj innen! Látni se akarlak!

-Brooke, beszéljük meg…

-Nem beszélünk meg semmit! – a lány megint sírva fakadt. Még mindig a bőrén érezte a férfi érintését, és csókjait. Egyszerűen nem tudott szabadulni ettől a bizsergéstől. –Hagyj békén!

-Brooke, én nem akartam…

-Mit nem akartál, te gazember?! Talán véletlenül tapiztál, és csókolgattál?! Kihasználtad, hogy nem tudom, ki vagy! Becsaptál – újból!

-Annyira sajnálom…

-Sajnálhatod is! De nem is akarok veled beszélni se! Tűnj innen!

-Brooke…

-Igen, így hívnak, de ne ismételgesd folyton a nevem! Utállak! – Brooke továbbra is zokogott. –Takarodj innen!

-Nem akartalak becsapni…

-Nem hallod?! Tűnj már el!

-Kérlek, Brooke…

-Takarodj már innen, mert úgy szájon váglak, hogy úristen!

-Hát, az már megvolt…

-Nem érdekel, kaphatsz még egyet!

-Matt, szerintem most menj el – fordult Mickey Matthew felé. –Megpróbálom egy kicsit rendbe szedni a csajszit, aztán szerintem utána már tudtok majd beszélni. De addig…

-Oké. Akkor majd találkozunk hétfőn. Sziasztok.

Mikor Matthew kiment, Mickey benyitott Brooke-hoz a fülkébe. A lány a fejét térdére hajtotta, úgy zokogott. Kezében papírzsepiket szorongatott.

-Brooke, Matthew elment, úgyhogy kijöhetsz.

-Még egy kicsit itt maradok.

-Jó, te tudod. De előbb-utóbb úgyis ki kell jönnöd, és akkor már inkább most gyere ki, szerintem.

-De egyszerűen nem akarom látni Matthew-t! Egy percre se!

-Most lehet, hogy nagyon utálni fogsz ezért a kérdésemért, de miért akkora probléma az, hogy egész este, tánc közben csókolgatott, meg simogatott?

-Hogy miért akkora baj???!!! – Brooke elkerekedett szemmel nézett Mickey-re. –Hogy miért akkora baj???!!! Hát, ha tudni akarod, azért akkora baj, mert becsapott! Elhitette velem, hogy nem lesz itt a bulin, erre mégis beállít. Ráadásul álarcban, hogy ne ismerjem föl! Aztán felkér táncolni, és kihasználva azt, hogy fogalmam sincs róla, kicsoda, letapiz, csókolgat, satöbbi. Aztán meg, mint egy maszületett bárány, idejön, és csak löki a süket dumát: „Nem akartalak becsapni… Beszéljük meg… Sajnálom… Kérlek…” Hát azt lesheti, hogy én valaha is szóba állok még vele!

-Túl szigorú vagy hozzá, Brooke.

-Nem érdekel. Megtanulhatná már végre, hogy velem nem játszadozhat csak úgy!

-És hogyhogy nem ismerted föl? A hangját legalább megismerhetted volna.

-Utólag már én is okos vagyok. De tényleg… Magam se tudom, hogy nem ismertem föl a hangját. Ilyen hülye lennék? – nézett Mickey-re a lány.

-Nem vagy hülye. Gyere – fogta meg Brooke kezét a srác. –Most már menjünk haza. Majd otthon Megan-nal rendbe hozunk. Aztán alszol egy jót, és meglátod, máris jobban leszel.

Brooke átölelte Mickey-t, és szó nélkül hagyta, hogy a srác kikísérje a mosdóból. Hazamentek, és Brooke még csak nem is sejtette, mi vár rá hétfőn, a kollégák között…