A fogadásig még két nap volt, és addig is kellett valamit csinálniuk, szóval Brooke és Matthew kitalálták, hogy elmennek vitorlázni. Matthew már régóta szerette volna megtanulni, hogy is kell egy vitorlást kormányozni, és épp kapóra jött neki, hogy Brooke gyerekkorában sokat vitorlázott az apjával.

-Brooke!

-Igen?

-Ha szépen megkérlek, megtanítanál vitorlázni? Tudom, hogy gyerekkorodban sokat vitorláztatok az apáddal, és mondtad, hogy egész jól ment.

-Aha. És mikor tanítsalak? Mondjuk, holnap délelőtt?

-Tökéletes. De ugye nem fogsz velem veszekedni, ha béna leszek?

-Nem.

-Normális leszel?

-Igen.

-Rendesen fogsz viselkedni?

-Igen.

-Nem leszel szigorú?

-Nem.

-Laza leszel?

-Igen.

-És topless leszel?

-Mi van???!!!

-Akarod, hogy fejlődjek, vagy nem?

Brooke erre csak megcsóválta a fejét, és mosolyogva nyugtázta magában, hogy ez a Matthew javíthatatlan…

Másnap nagyon szép idő volt. Tökéletes nap a vitorlázáshoz. Mikor Brooke leért a partra, Matthew már készen volt. Kibérelt egy vitorlást, és a fedélzeten várta a lányt.

-Hű, milyen jól mutatsz ott fent! – mondta Brooke.

-Ugye? Még egy hajóskapitány sapkát is beszereztem – mutatta a fején lévő sapkát.

Brooke is felszállt a férfi mellé, és kihajóztak a vízre. A táj gyönyörű volt., és Brooke élvezettel nézte a csillámló, fodrozódó vizet.

-Szerintem, először az alapokkal kéne kezdenünk. Mondjuk el a hajó részeit. Ez mi? – mutatott a lány az árbockosárra.

-Ööö… kis izé, amibe hogyha beleállsz, akkor magasabbról látod a tengert?

-Nem. Ez az árbockosár. És ez mi?

Matthew természetesen semminek nem tudta a nevét, és mivel roppant viccesnek gondolta magát, mindennek külön nevet adott. Brooke kezdett egy kicsit kikészülni. Főleg, miután Matthew egymás után vette elő a söröket a hűtőtáskából, és úgy tűnt, hogy az egész vitorlázás már abszolút nem érdekli.

-Ki az a barom, aki Partiőrség-nek nevezi el a hajóját? – kérdezte egy alkalommal, amikor a lány már teljesen magába roskadva ült a hajó korlátja mellett.

-A partiőrség…

-De hát mit keresnek a vízen? A part ott van! – mutatott a part felé Matthew.

Brooke erre már nem tudott mit mondani. Már nem csak szomorú és elkeseredett, hanem mérges is volt, amiért Matthew így elhanyagolja az egész vitorlázást. Pedig milyen szépen kérte, hogy tanítsa meg.

-Brooke, mi baj van?

-Semmi.

-De látom, hogy valami van.

-Igen, az van, hogy elegem van belőled! Kikönyörgöd, hogy tanítsalak meg vitorlázni, erre te meg teszel rá magasról, hogy mit mondok! Teljesen antitalentum vagy! -  fejezte be a lány sírós hangon.

-Ugyan már. Figyelj! Ne keseredj el. Nézd csak! Azért valamit tanultam. Ez itt az árbockosár! – mutatott föl Matthew. –Ez meg itt a vitorlarúd! És tudom, hogy jobbra kell kormányozni, ha erre akarok fordulni…

-Nem, akkor balra kormányzol…

-De miért? Az előbb még… Ja, igen, tényleg…

-Látod, mondtam, hogy… Vigyázz! – kiáltotta a lány, mikor látta, hogy a vitorlarúd elindul a férfi felé.

-Mi… - Brooke odaugrott, és ellökte Matthew-t, hogy a rúd ne találja el. Közben kiverte a kezéből a sörösüveget. És mindez hiába volt, ugyanis a rúd mégis fejbe kólintotta Matthew-t.

-Ez meg mi volt? – kérdezte Matthew, miután feltápászkodott.

-Ha nem vetted volna észre, a rúd elindult feléd!

-És? Azért miért kell fellökni? Egy tanár nem viselkedik így egy diákjával!

-Egy diák nem iszik meg hét üveg sört az első órán!

-Csak hat és fél! Kiverted a kezemből.

-Arrébb akartalak húzni, hogy ne vágjon fejbe a vitorlarúd!

-Így is fejbe vágott, de lehet, hogyha megiszom még azt a felet, kevésbé fájt volna!

-Ááá, istenem, annyira elegem van már ebből az egészből!

-Hát, képzeld: nekem is! Nem megy nekem a vitorlázás, ezért ne is erőltessük!

-Mégis ki erőltette?! Te!

-Igen, de most már kész, vége, feladom!

-Nem! Egy Kendle nem adja föl! – kiabálta a lány.

-De én Butler vagyok, és én föladhatom!

A lány a szája elé kapta a kezét.

-Ó, te jó ég, azt mondtam: „Egy Kendle nem adja föl!”?

-Bizony.

-Óóó, nem hiszem el… - Brooke a fejét fogta megdöbbenésében, és zavarodottan járkált fel-alá a hajón. –Annyira igyekeztem, hogy ne legyek olyan, mint anyám, hogy olyan lettem, mint apám! Ez szörnyű!

-Ugyan… Annyira nem rémes…

-Ne mondd ezt, te nem ismered az apámat!

-De az anyádat se.

-Addig örülj.

-Most már szerintem hagyjuk abba a vitorlázást, mert kezd beborulni – nézett föl az égre Matthew. –Te pedig nyugodj meg. Nekem semmi bajom veled.

-Oké, kösz. Kérhetek egy üveg sört?

-Aha, persze. Tessék! – nyújtott a lány felé egy üveg sört Matthew.

-Ki kéne találnunk valami olyan szerkentyűt, ami idehozná nekünk a sört, vagy a kaját, vagy akármit. És mondjuk, ha meghúzunk egy kart, vagy egy zsinórt, akkor lépne működésbe.

-Aha, ez tényleg jó lenne. És olyanok lennénk, mint a Jóbarátokban Joey és Rachel.

Brooke elmosolyodott. Milyen klassz ez a vitorlázás! De jó lenne, ha itt lehetnének egész életükben. A lány már nagyon várta a fogadást, hogy végre felvehesse az új ruháját és a nyakláncot. „Kíváncsi vagyok, vajon Matt-nek tetszeni fogok-e benne” – gondolta. „Matt-nek… Mióta érdekel engem Matt véleménye? Jaj, nem tudom, mi ez a különös bizsergés, de annyira furcsa! Nem tudom, hogy kedvelem-e, de ez az érzés… Olyan, mintha pillangók repkednének a gyomromban. Nem is tudom, mikor éreztem ilyet utoljára… Na, nem baj, majd elválik, hogy mi sül ki ebből az egészből!”