-Brooke, állj már meg!

-Hagyj békén, te disznó!

-Hallgass már meg! – Matthew elkapta a lány karját, és maga felé fordította Brooke-ot.

-És mégis mit hallgassak? Úgyis tudom, mi következik! – Brooke érezte, hogy a sírás határán van.

-Ez az egész nem az volt, aminek látszott…

-Ó, igazán?! Akkor miért lógott a nyakadban az a tyúk?! Talán haldoklik, te meg szájon át lélegeztetted? Vagy esetleg ő akart megszabadítani téged az ingedtől, nehogy túlforrósodj a hangulattól?!

-Igazságtalan vagy!

-És az talán igazságos, hogy megcsalsz egy ilyennel? Elég volt ránéznem, és látszott, hogy honnan szalajtották… - a torka egyre jobban elszorult.

-Wendy egy régi ismerősöm.

-És így üdvözlitek az ismerősöket?! Egy kis csőrözés, egy kis simi…

-Wendy mászott rám!

-Na, azért te se úgy néztél ki, mint aki nagyon ellenzi! Nem kell a rizsa, Matt.

-Nem tudtam vele mit kezdeni! Már éppen arrébb akartam lökni, amikor bejöttél.

-Persze, persze…

-Miért nem hiszel nekem, Brooke?

-Mert ismerlek. De ne aggódj, nem zavarom tovább a köreidet. Végeztem veled, Matthew Butler. Kajtass csak tovább az olcsó kis nőcskéid után, engem pedig hagyj békén!

Azzal Brooke kirántotta a karját Matthew kezéből, és elrohant. Matthew csak nézett utána, majd visszament az irodájába. Wendy az asztalon ült, és cigarettázott.

-Na, mi van? Elmagyaráztad a szitut? Működik még a híres-neves Butler-féle „magyarázom a bizonyítványom” szöveg?

-…

-Ajjaj, látom, hogy nem sikerült. Hát, Matt, ezt most jól megszívtad! Talpraesett kiscsaj, az biztos.

-Wendy, most már tényleg tűnj el, jó? Miattad mentünk szét Brooke-kal, úgyhogy most az a legkevesebb, ha lelépsz. Ég áldjon!

Matthew türelmetlenül az ajtó felé mutatott, de Wendy nem úgy nézett ki, mint aki távozni akarna.

-Csak annyit még, mielőtt elmegyek: hiába titkolózol, előbb-utóbb úgyis kiderül a múltad. És örülj, hogy Brooke még azelőtt szakított veled, mielőtt ez kipattant volna. Mondjuk, így se látok sok esélyt arra, hogy egyhamar szóba áll veled, de ha megtudja, miket csináltál, örökre eláshatod magad nála.

-De honnan tudná meg?

-Nem tudom… Tudod, milyenek az emberek… - Wendy egyre közelebb sétált Matthew-hoz, és lehalkította a hangját. –Beszélnek össze-vissza, mindenfélét…

-Wendy, ugye nem te…

-Nem, távol álljon tőlem! Csak figyelmeztettelek, hogy vigyázz.

-Igyekszem elfelejteni azt a korszakot, de ha felemlegeted, nem fog menni.

-Na, jó. Sok sikert a felejtéshez és Brooke-hoz. Ahogy kívántad, elmegyek. De remélem, még találkozunk!

Mikor Wendy kiment, Matthew leült az asztalhoz, és arcát tenyerébe temette. Wendy sok mindent eszébe juttatott. Bár el tudná felejteni a múltját… Bárcsak túl tudná tenni magát rajta… És mi lesz, ha Brooke tényleg megtudja? Mit fog szólni?

De egyelőre még nem akart erre gondolni. Először szerezze vissza a lányt, és majd utána meglátjuk. Lehet, hogy nem fogja elmondani neki. Ha ezt megtudná, azonnal szakítana vele – újból.

Eközben Brooke az irodájában zokogott. Nem tudta felfogni, hogy lehet valaki ennyire mocsok. Nem gyűlölte Matthew-t, csak nagyon haragudott rá. Teljesen összetört, de legbelül még mindig szerette a férfit. Egymás után vette elő a zsebkendőket, és még akkor se nyugodott meg, amikor Lily döbbenten kérdezte, mi baja. A lány kiküldte Lily-t, és megkérte, hogy szóljon Mickey-nek, mert beszélni akar vele.

Mikor a srác megjelent, Brooke egyből a nyakába ugrott.

-Na, na, Brooke! Ne ilyen hevesen! Mi baj van?

-Matt…

-Mi van vele?

-Megcsalt az a szemét disznó! Gyűlölöm!

-Ezt meg hogy érted, hogy megcsalt?

-Úgy, hogy megcsalt! Benyitottam az irodájába, mert valami hülye iratokat kellett vele aláíratnom, és akkor megláttam premier plánban, ahogy egy randa szőke maca lóg rajta! Iszonyatos volt.

-És ő mit mondott?

-Jött utánam a sablonszöveggel, hogy „Nem az volt, aminek látszott… Csak egy régi ismerőse…” satöbbi. De ne próbálja már bemesélni nekem, hogy csak véletlenül smárolta le a csajt, és még az inge is ki volt gombolva… - Brooke egyre jobban zokogott. Mickey szorosan magához ölelte a lányt, és próbálta megnyugtatni.

-Jól van, sírj csak! Sírd ki magad. Ne gondolj most semmire.

-De egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből azt a képet… - Brooke teljesen magához szorította Mickey-t, és belekapaszkodott a srác ruhájába.

-És mi van akkor, ha valami egészen egyszerű magyarázata van annak, ami történt?

-Biztos, hogy nem. Épp eléggé ismerem Matt-et ahhoz, hogy ne higgyek neki. Tudom, hogy minden nőre ráindul, aki egy kicsit is szépen néz rá. Annyira próbáltam magam nyugtatni, hogy sikerült megváltoztatnom, hogy most már más lesz, mint aki volt… De be kell látnom, hogy nem megy.

-Adj neki még egy esélyt!

-Nem, Mickey. Nem adok neki. Sőt, egyáltalán nem is akarok rá gondolni. El akarom felejteni!