-Matt! Te jössz!

-Mi van?

-Igyekezz már! Mindenki rád vár!

Matthew és David éppen értekezleten ültek, de Matthew abszolút nem volt ott agyilag, pedig pont neki kellett volna összeráznia a társaságot. Elvégre ő volt a vezérigazgató, így mindenki tőle várta, hogy okos legyen. De őt most speciel nem érdekelte se az értekezlet, se a kollégák véleménye – végig csak Brooke-on járt az esze. David nem győzte feltűnés nélkül bökdösni, hogy végre észbe kapjon, de amikor látta, hogy ezzel semmit nem ér el, rálépett a lábára. Matthew egyből kizökkent az álomvilágból, és egy kicsit bizonytalanul bár, de felállt. Látszott rajta, hogy csak nehezen jött rá, hol is van, de a többiek igyekeztek úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

Karácsony előtt voltak pár nappal. Ilyenkor mindenkit teljesen megszállt az ünnepi hangulat, és a város is karácsonyi díszbe öltözött. Mindent beborított a hó, és az üzletek is megteltek emberekkel. Brooke, Megan és Mickey is lázasan készülődtek az ünnepekre. Már megvették egymásnak az ajándékokat, és megpróbálták minél jobb helyekre eldugni egymás elől. De persze – követve régi, jó szokásukat – megkeresték mindet. Mire Mickey, kabátján és hajában hópelyhekkel, hazaért a fenyőfával, a lányok már előkészítették a díszeket. Ebben az évben is hármasban ünnepeltek, nem szerették a nagy felhajtást. A családtagokkal egy pár nappal később ünnepeltek. Brooke igyekezett vidámnak tűnni, de barátai azért látták rajta, hogy még nem tette túl magát a Matthew-val való szakításon. Gyakran ült szomorúan az ablakban, nézve a csillogó hópelyheket, ahogy hullnak, és lerakódnak az erkélyük korlátján.

De térjünk vissza a tárgyalásra!

-Azt hiszem – kezdte Matthew. –Ezt az évet nagyon jó eredménnyel zárhatjuk. Még soha ekkora hasznunk nem volt. Ezért köszönet jár elsőként David-nek, aki a lehető legjobb üzleteket kötötte, és ezzel hatalmas bevételt szerzett a cégnek. De említhetnék még jó pár embert, akik szintén elősegítették ezt a nagyszerű eredményt. Nekik prémium jár, amit az utolsó munkanapunkon utalok át.

Eközben Matthew körbesétált a tárgyalóban, és megpróbálta visszaterelni gondolatait a céges dolgokra.

-Most, hogy közeledik a karácsony, elhiszem, hogy nem nagyon tudtok a munkára koncentrálni. De ezeket muszáj volt elmondanom. A szokásos karácsonyi partit 22-én tartjuk, ahova minden céges dolgozót szeretettel várunk.

Ekkor az egyik nő felnyújtotta a kezét.

-Igen, Miss Cross! – nézett rá Matthew.

-Volna egy kérdésem – mondta a nő. –Brooke Kendle is ott lesz a partin?

Matthew összerezzent.

-Miért?

-Csak eszembe jutott. Tudom, hogy semmi közöm hozzá, de… van valami maguk között?

-Szerintem ez most nem értekezletre való téma – Matthew próbált higgadt maradni, de látszott rajta, hogy felszakadtak a régi sebek. A nő levette a szemét Matthew-ról, és elkezdte rendezgetni az előtte fekvő papírokat. David lopva rápillantott a férfira, és egyből látta rajta, hogy rosszul esett neki ez a kérdés. Még mindig nem tudott nem gondolni Brooke-ra, és egyfolytában azon járt az esze, hogy tudná visszaszerezni. –De hogy válaszoljak kérdésére… - fordult Miss Cross felé Matthew. –Nincs köztünk semmi – mondta lassan, és nagyon nehezen. Utána egyből elfordult, hogy ne lássák a szemében a szomorúságot.

-Remélem, nem haragudott meg nagyon a kérdésemért – mondta a nő. –Csak tudja, beszélnek ezt-azt…

-Azt üzenem azoknak az embereknek, aki csak úgy „beszélnek ezt-azt”, hogy jobb lenne, ha inkább a munkájukra koncentrálnának, mert különben repülnek innen. Ezennel vége is az értekezletnek.

-Egy kicsit rövid volt – jegyezte meg David.

-Szerintem nem az időtartamon múlik. Viszontlátásra!

Mikor mindenki kiment, Matthew fáradtan leült az egyik székre, és arcát tenyerébe temette. David visszafordult az ajtóból, és odalépett Matthew mellé.

-Hogy vagy?

-Szerinted?

-Cross miatt zártad ilyen rövidre?

-Miatta is.

-Miért, mi más volt még?

-Hát, nem is tudom. Amikor Cross megkérdezte, hogy van-e valami köztünk Brooke-kal, hirtelen nem tudtam, mit válaszoljak. Azt nem mondhattam, hogy igen, mert már szakítottunk. De igazából ez a „nem” is, amit válaszoltam, olyan… olyan semmilyen volt. Hiszen van köztünk valami attól, hogy nem járunk. De igazából ezt a kapcsolatot nem is tudom jellemezni.

-Hát, meg tudlak érteni. Ezt már senki nem tudja követni. Egyszer összevesztek, aztán kibékültök, és így tovább.

-Jó, de azt nem értem, hogy miért csámcsog ezen az egész cég?

-Attól, hogy Cross kérdezősködött, még nem biztos, hogy mindenki erről beszél.

-Kösz, most megnyugtattál… Nekem bőven elég, ha csak páran tudják. Senki ne tudjon róla, mert ez az én magánügyem! És nincs szükségem arra, hogy Brooke-ot is miattam kinézzék innen!

-Szereted?

-Igen.

-Akkor tegyél meg mindent, hogy visszaédesgesd magadhoz, mert ilyen lány nem terem minden bokorban.

-Úgy gondoltam, hogy a karácsonyi partin esetleg…

-Látod, ez nagy ötlet! De én azt hiszem, most már lépek, téged meg itt hagylak a gondolataiddal. Hello!

David kiment a teremből, Matthew-nak pedig máris támadt egy ötlete, hogy mit vehetne Brooke-nak karácsonyra. Tudta, hogy a lánytól valószínűleg semmit nem fog kapni, de jobban esett a lelkiismeretének, hogy ő ad valamit Brooke-nak. Hátha…

Még maga is meglepődött azon, hogy milyen kitartóan ostromolja a lányt. Ez eddig igazán nem volt jellemző rá. Tetszett neki, hogy Brooke-ért küzdenie kell. De érezte, hogy megéri ez a küzdelem…