-Brooke… ülj le – mutatott az ágyára Matthew. –Jobb, ha így hallgatod végig.

-Hát jó. De remélem, tényleg az igazat fogod mondani.

-Igen. Most már nem csak rólam van szó, úgyhogy mindenképpen be kell számolnom a múltamról.

-Hallgatlak.

Matthew odasétált az ablakhoz, és elkezdte babrálni a reluxát. Lyukacsosra engedte, úgy, hogy beszűrődjön egy kis fény. Nem tudta elkezdeni a mondandóját, pedig tudta, hogy a lány már nem sokáig bírja cérnával. Végül vett egy nagy levegőt, és belekezdett.

-Az egész gyerekkoromban kezdődött. A szüleimmel és a bátyámmal, Tonyval Chicago egyik szennyes kis külvárosában éltünk. Az a fajta kisváros volt, ahol mindenki többet tudott a szomszédjáról, mint saját magáról. A szüleim rendes, dolgos emberek voltak, a legjobbat akarták nekünk, és mi Tonyval ezt úgy „háláltuk meg”, hogy a suliban állandóan balhékba keveredtünk. Felváltva vittük haza az intőket, amiket persze mi írtunk alá… Egyszer én rúgtam be az igazgatói iroda ablakát focizás közben, máskor Tony mászta meg a villámhárítót. A tanulásban sem jeleskedtünk, de nem is voltunk kimondottan rossz tanulók: a szürke középréteghez tartoztunk. Tony három évvel volt idősebb nálam, így mindig megvédett, ha valaki bántott. De erre csak ritkán volt szükség, mert a többség inkább velem tartott a balhékban.

-Aztán – folytatta. –Egy nap minden megváltozott. Tony 17 évesen lelécelt otthonról. Anyuék teljesen magukba roskadtak. Apu dühöngött, anyu pedig a munkájába menekült. Én próbáltam segíteni nekik, és nem törődni azzal, ami történt, de nekem is roppant nehéz volt. Hiányzott a bátyám. 14 éves voltam, és szükségem lett volna rá. Ahogy telt az idő, egyre jobban úgy éreztem, hogy ki kell törnöm az otthoni ketrecből. Nem éreztem, hogy a szüleimet egy kicsit is érdekelné, mi van velem, pedig Tony szökése után még a széltől is óvtak. De hát tinédzser voltam, akinek többet számított a barátai véleménye, mint a szüleié. Ahogy 16 éves lettem, elkezdtem bulikba járni, nagyon vad bulikba, ahol patakokban folyt a pia, és jobbnál jobb csajok másztak rád. Anyuék persze megpróbáltak eltiltani ettől a társaságtól, de nem tudtak. Én lettem a bandavezér, és messze nem érdekelt anyu meg apu véleménye. Kifelé egy vad, bulizós gimnazista voltam, de belül még egy védtelen kisfiú, aki felnéz a bátyjára, és mindennél jobban szeretne rá hasonlítani.

-Két év múlva, magam sem tudom, hogy, de leérettségiztem, és minden további nélkül felvettek az egyetemre. A szüleim nagyon boldogok voltak, és büszkék voltak rám, amiért megkomolyodtam. Mindenki hepi volt, mert egy nap ráadásul a bátyám is hazajött.

-És hol volt? – kérdezte Brooke, aki eddig csendben hallgatta a férfit.

-A barátnőjénél. De a lány kidobta, ő pedig hazajött.

-És a két évig végig a csajnál volt?

-Aha. Egész sokáig bírták.

-Folytasd! Mi lett ezután?

-Tony is leérettségizett, és munkát kapott abban a gyárban, ahol apu dolgozott. Én pedig rendesen bejártam az egyetemre. A társadalomtudományi karra jártam, pedig abszolút nem érdekelt az egész. Viszont nagyon boldog voltam, hogy a bátyám újra itthon van. De nem tartott sokáig ez az állapot. Egy nap egy levél várt Tonytól, hogy ismét elmegy, de vissza fog jönni. Innentől kezdve még annyira se érdekelt az egyetem. De aztán csodák csodájára mégis lediplomáztam, mégpedig egész jó eredménnyel. Rettentően fájt a szívem a szüleimért, hogy ott kell őket hagynom, de már felnőtt voltam, és saját lakást akartam. Elköltöztem tőlük, ide, New Yorkba. Friss diplomás voltam, és azt hittem, enyém a világ. Féktelen bulizások kezdődtek. Persze, azért normális állás után néztem.

-De egy idő után – Matthew fel-alá sétált a szobában. –Egész pontosan, egy év után úgy éreztem, megfulladok ebben az életvitelben. Unalmas volt a munkahelyem. Kalandra, izgalomra vágytam. Fiatal voltam, és csak a mának éltem…

-Mit csináltál? – kérdezte a lány.

-Olyat akartam csinálni, ami izgalmas…

-Ki vele, mit csináltál?! – Brooke rosszat sejtett.

-Beléptem a maffiába – mondta Matthew csendesen.

-HOGY MIT???

-Azt hittem, jó buli lesz. De igazából sokkal rosszabb, félelmetesebb volt, mint a filmekben. Persze, dőlt a pénz, és így tudtam támogatni a szüleimet is. Nekik azt mondtam, hogy egy hatalmas cégnél dolgozom.

-Szóval nekik is hazudtál.

-Igen. Akkoriban tanultam meg hazudni. De erre szükség is volt. Képzelheted, mi lett volna, ha anyuék megtudják, mit művelek a tudtuk nélkül! Kitagadtak volna. Aztán egy év után kezdtem magam kényelmetlenül érezni ebben a munkámban. Ijesztő volt. Ki akartam szállni. Tudtam, hogy az életemmel játszom, ha ezt bejelentem a vezérnek. Végül segítségem akadt.

-Kicsoda?

-Wendy…

-Az a ribanc?! Vele csaltál meg!

-Nem csaltalak meg!

-Ezt hagyjuk. Folytasd.

-Szóval Wendy is a maffia tagja volt. Teljesen rám volt kattanva, és felajánlotta, hogy segít nekem kiszállni. Én persze örültem neki. Aztán közölte, hogy csak akkor segít nekem, ha cserébe lefekszem vele. Már akkor is vonzó nő volt, és izgatta a fantáziám, hogy én is kellek neki, így megtettem. És tényleg segített nekem. Az eset után egy fél évig együtt jártunk, aztán ő lelépett Rióba, ráadásul a fél vagyonommal… Ezután nem akartam többet hallani róla. Nem tudom, hogy sikerült neki elsimítani az ügyet a vezérrel, de utána soha többé nem hallottam róluk. Kicsit megkönnyebbültem, amikor kiszabadultam ebből a kötelékből, de mégsem éreztem teljesnek az életem. Ezután titkosügynök lettem.

-Mint James Bond?

-Aha. Ezt a melót már jobban csíptem. Itt is kaptam a pénzt dögivel, a nőket meg alig tudtam levakarni magamról. Viszont nagyon kemény volt. Az elején még gyáva voltam, de aztán megedződtem, és olyan akciókon vettem részt, amit mások csak filmekben látnak.

-És emberre is lőttél?

-Nem, csak agyaggalambra… Hát, persze, hogy lőttem. Az volt a legnehezebb, amikor a maffia tagjaival kerültem szembe. Mindent elkövettek, hogy megöljenek. Nem egyszer csak egy hajszálon múlt az életem. Minden ügyességemre és lélekjelenlétemre szükségem volt, hogy elintézzem őket, és elvégezzem a küldetést.

-És… és akikre rálőttél, azok… azok meghaltak? – Brooke csak nehezen tudta ezt megkérdezni.

-Volt, aki igen. Nem is egy. Szörnyű volt látni, de nem maradhattam ott, mert közben a saját életemet mentettem. És ha arra gondoltam, hogy ezzel csak magamat és a küldetést védtem meg, már nem tűnt olyan rémesnek. Tudom, most mit gondolsz, Brooke – nézett a lányra, aki döbbenten ült az ágyán. –De nem tudok mit tenni. Ez már megtörtént.

-És mikor hagytad abba? Vagy még most is…?

-Nem, már nem. Két éve hagytam abba. Utána alapítottam meg a Butler&Harsy-t David-del.

-És David tud erről a dologról?

-Csak néhány momentumot. Nagyon nehéz nekem erről beszélni.

-A szüleiddel és Tonyval mi van?

-Tony megnősült, és jelenleg Mexikóban van. A szüleim pedig boldogan élnek ugyanott, ahol eddig. Ünnepekkor meglátogatom őket.

Brooke még szívesen feltett volna egy pár kérdést, de végül csak egy dolgot kérdezett:

-De akkor most már végleg kiszálltál, ugye?

-Egy valamit még el kell mondanom – sóhajtott Matthew. –Ez a legnehezebb. Mikor a fotózás volt, kaptam egy telefonhívást… Egy régi ismerősöm volt. Egy nem túl kedves ismerősöm…

-Mit mondott?

-Tudod, Brooke, nem véletlenül vagyunk itt, Párizsban. És a múltkor, mikor találkoztunk Rómában…

-Az se volt véletlen?

-Nem. Egy utolsó akciót még elvállaltam. Mutatok valamit.

Matthew kinyitotta a szekrényét, és onnan egy kis páncélszekrényt vett ki. Bepötyögte a biztonsági kódot, és mikor kinyílt az ajtaja, kiemelt belőle egy aranygömböt.

-Mi ez? – lépett oda Brooke.

-Ezt kell eljuttatnom a Rue de Miromesnil 45 szám alatt található bankba. Pontosabban az alatta található titkos helységbe. De óvatosan kell vele bánni, mert tele van folyékony robbanószerrel.

-De mit mondott a telefonáló? – kíváncsiskodott tovább Brooke.

-Megfenyegetett. És… Nagyon vigyázz magadra, Brooke! – fordult a lány felé Matthew. –A pasi veled akar engem zsarolni, hogy mondjam el neki, hol van ez a gömb. Ö a maffia vezére.

-El akar engem rabolni? Vagy ki akar nyírni? – Brooke kétségbeesett.

-Ha velem maradsz, nem eshet semmi bajod. Majd én vigyázok rád. De sajnos még egy pár napot itt kell maradnunk, amíg le nem megy ez az akció. Remélem, nem gond.