Matthew-t még egy hétig bent tartották, pedig napról napra jobban érezte magát. Brooke végig bent volt vele a kórházban, és egyáltalán nem bánta, hogy még egy hetet Párizsban kellett maradnia. Mikor Matthew kellően megerősödött, az orvosok kiengedték, és végre hazarepülhettek New Yorkba. A repülőn Matthew mindent bevallott kollégáinak, akik nem akarták elhinni, hogy a főnökük régen a maffia tagja volt, majd, mint titkosügynök tevékenykedett.

Brooke holtfáradtan nyitott be a lakásba. Úgy érezte, mindjárt összeesik a kimerültségtől. De tudta, hogy barátai nem fogják hagyni, hogy beszámoló nélkül feküdjön le. Semmi kedve nem volt kielemezni, hogy ölte meg sorban az útjába kerülő „sötét öltönyös maffiákat”; majd hogy zokogott, amikor azt hitte, Matthew meghalt.

-Brooke! Végre itthon vagy! – Megan egyből a nyakába ugrott. –Annyira aggódtunk érted!

-Jaj, Meg! Én is annyira boldog vagyok, hogy épségben hazaértem!

-Matt hogy van?

-Megmarad. De most lefeküdnék, ha nem baj…

-Hé, hé! – Megan elkapta Brooke karját. –Először mesélj el nekünk mindent.

-Meg, sajnálom, de most nincs hozzá se erőm, se kedvem. Amúgy Mickey hol van?

-Azt hiszem, otthon van. De szólok neki, hogy itthon vagy.

-Jó, de csendben, mert álmos vagyok. Holnap, ígérem, mindent elmesélek.

-Várj, Brooke… - Megan lesütötte a szemét. –Valamit el kell mondanom neked.

-Mi az? – Brooke gyanakodva nézett barátnőjére.

-Hát, az a helyzet, hogy… Mickey… Mickey meg én… szóval mi… mi összejöttünk…

-Mi van???

-Mickey és én együtt vagyunk.

-Épphogy kiteszem a lábam, és ti máris rosszalkodtok? – Brooke megcsóválta a fejét.

-Ha te jól érzed magad, akkor mi miért ne?

-Nyugi, csak vicceltem! – Brooke mosolyogva átölelte Megant. –Illetek egymáshoz. Az igazat megvallva, már vártam is a dolgot. Csodálkoztam, hogy eddig nem jöttetek össze.

-Szóval, akkor áthívjam Mickey-t?

-Aha, már kiment az álom a szememből. Úgy örülök nektek! De ne nagyon kérdezzetek arról, hogy mi történt az akció közben, és hogy Matt hogy sebesült meg, mert nem szeretnék erről beszélni…

Megan áthívta Mickey-t is, majd leültették maguk mellé Brooke-ot, és kíváncsian várták a beszámolót. Miután Brooke befejezte, Mickey csak csendben felállt a kanapéról, és odasétált a konyhapulthoz. Töltött magának egy pohár narancslevet, és rákönyökölt a pultra.

-Mi az, Mickey? Mi baj van? – kérdezte Brooke.

-Semmi, csak… - Mickey belekortyolt a narancslébe. –Matt tényleg pisztolyt adott neked?

-Aha.

-Neked, aki még a macskájára se tudott vigyázni gyerekkorában?

-De igenis tudtam rá vigyázni!

-Persze, azért halt meg…

-Nem én tehetek róla, hogy megette a szomszédban lakó srác tarantuláját.

-Mindegy, de ez akkor is felelőtlen dolog volt tőle. Meg egyáltalán, minek kellett téged is belekevernie?

-Megzsarolták!

-És akkor miért nem küldött téged haza?! – úgy tűnt, Mickey csöppet sincs oda a gondolatért, hogy Brooke Matthew oldalán belekeveredett a maffia a sötét dolgaiba. –Simán megmondhatta volna neked, hogy nem akarja, hogy bármi bajod essen, ezért gyere haza! Nem kellett volna az életedet menteni, és nem öltél volna embert!

-De Matt attól még megsebesült volna! Sőt, ha nem vagyok ott, talán meg is halt volna! – Brooke nem értette, mi ütött a srácba, hogy így támad.

-A francba, Brooke! Ki beszél itt most Matt-ről?! Rólad van szó, és arról, hogy mibe keveredtél! Felfogtad, hogy akár börtönbe is kerülhetsz?! Embert öltél!

-Tudom, de most mit csináljak?! Nem forgathatom vissza az időt!

-Erről az egészről is Matt tehet! Gondolhattam volna, hogy valami gáz van körülötte! Annyit titkolózott. Még te is mondtad. Maffia… Uramatyám! Ez azért kicsit sok, nem gondolod?

-De már kiszállt!

-Akkor mégis mi a fene volt ez az akció?! Nosztalgia? De tudod, mit, Brooke? Nem érdekel, mi van vele!

-Mickey, hogy mondhatsz ilyet?! – Brooke teljesen felháborodott. A sírás kerülgette. Nem csak azért, mert fáradt volt. Valahol, belül érezte, hogy Mickey-nek igaza van.

-Nem is bánom, hogy meglőtték. Megérdemelte. Aki képes belekeverni egy védtelen lányt a piszkos ügyeibe, az egy gazember! Komolyan mondom, már bánom, hogy össze akartalak hozni vele!

-Mickey, dugulj már el! – Megan, aki eddig csendben hallgatta a szócsatát, most úgy érezte, itt az ideje, hogy leállítsa a veszekedést. –Nem látod, hogy Brooke már így is teljesen kivan idegileg?! Minek esel neki még te is?!

-Csak elmondom a véleményem, és lerántom róla a rózsaszín szemüveget! Még képes, és azt hiszi, hogy ez az egész normális! De engem tovább nem érdekel! Úgy tűnik, a kisasszony jobban bízik egy ilyen Matt félében, akit pár hónapja ismer, mint a barátjában, aki viszont gyerekkora óta mellette van!

Azzal Mickey kirohant a lakásból, és bevágta maga mögött az ajtót. Brooke Megan felé fordult, majd sírva ölelte át barátnőjét.

-Most miért volt ilyen? Hiszen Matt nem bántotta!

-Nem, de Mickey nem rád, hanem érted haragszik.

-És tudod, mi a szörnyű, Meg?

-Na?

-Hogy érzem, itt, belül, hogy igaza van. Matt tényleg eléggé belekevert ebbe a maffia-ügybe. De már nem tudok mit tenni. Kész, vége. Már megtörtént.

-Brooke, én most ebben nem tudok neked tanácsot adni. De az biztos, hogy a szívedre kell hallgatnod.

-Szeretem. És ezt el is mondtam neki. Mondjuk, az igaz, hogy amikor bevallottam, akkor ő éppen aludt, de azért jólesett elmondani. Olyan nehezen alakult ki bennem ez az érzés, és most nem akarom elveszíteni. De ugyanakkor meg, ha belegondolok, tényleg szörnyű, ami történt. Vér tapad a kezeimhez… - egyre jobban sírt.

-Ne sírj, Brooke. Inkább menj, feküdj le, és pihend ki magad. Holnap megbeszéljük, jó?

-Jó – szipogott a lány, és letörölte a könnyeit.

Brooke bement a szobájába, és lefeküdt aludni. Nagyon sokáig csak forgolódott, járt az agya. Eközben Megan átment Mickey-hez, hogy helyre tegye. Nem tetszett neki, hogy úgy nekitámadt Brooke-nak, és a fejéhez vágott mindent, ami csak eszébe jutott; aztán meg, mint a forgószél, távozott, otthagyva a lányt zavaros gondolataival. Szóval, mindezt készült elmondani Mickey-nek, és megpróbálta rávenni a bocsánatkérésre. Több-kevesebb sikerrel…