Brooke délután mindössze egy órát tudott aludni, éjszaka pedig még annyit sem. Csak feküdt az ágyán, és nézte a plafonon a hold halvány fényét. Fejében visszhangzottak Mickey szavai: „Akár börtönbe is kerülhetsz! Embert öltél! …Erről is csak Matt tehet! Egy gazember! Nem is bánom, hogy meglőtték! Megérdemelte! És nem is érdekel, mi van vele!”

Érezte, hogy a srácnak igaza van. „Matt kevert bele ebbe az egészbe. Ha ő nincs, akkor talán ugyanúgy élném tovább az életem, mint azelőtt. Nem látnám folyton magam előtt azokat az embereket, akiket megöltem… Hiába, hogy az ellenségeink voltak, de akkor is emberek! És a másik dolog: mi van, ha lecsuknak?”– rémülten ült fel az ágyban. A szobában sötét volt, de ő mindenhol mozgó alakokat látott. Mintha megannyi sötét árny kúszott volna felé, akik el akarják nyelni.

Gyorsan bebújt a paplan alá, és reszketve próbált megnyugodni. Meghozta a döntést: az lesz a legjobb, ha elutazik. El innen, messzire. A szüleihez nem volt kedve visszamenni. Meg amúgy sem akart Amerikában maradni. Legszívesebben Párizsba ment volna vissza, de félt, hogy minden arra a szörnyű napra emlékeztetné. Végül úgy döntött, mégis Franciaországba megy, de nem Párizsba: Cannes-ba akart menni, a filmfesztivál fővárosába. Úgyis mindig oda vágyott.

De volt még egy dolog, amibe belefájdult a szíve: tudta, hogy nagyon fog neki hiányozni Matthew. Elmehetett volna vele, de nem akart. Hiszen éppen azért akart elmenni, hogy ne kelljen szembenéznie az érzéseivel. Teljes szívével szerette a férfit, de Mickey szavai mély nyomot hagytak benne…

Másnap Megan és Mickey már csak azt látták, hogy Brooke hatalmas bőröndöket cipel ki a szobájából.

-Hát te meg hová mész? – kérdezte rémülten Megan.

-El innen.

-De mégis hová?

-Cannes-ba.

-Te megőrültél! Képes lennél itt hagyni minket? És mi van Matt-tel? – Megan úgy nézett barátnőjére, mint egy őrültre.

-Meglesz nélkülem. Nem akarok itt maradni. Higgyétek el, jobb lesz nekem Cannes-ban.

-És az egyetem?

-Majd halasztok.

-Akkor ezek szerint nem költözöl örökre Cannes-ba.

-Nem, de még nem tudom, meddig leszek ott. Remélem, ti azért nem fogtok elfelejteni.

-Jaj, ne legyél már ilyen kis buta! – Megan átölelte Brooke-ot. –Mindig is a legjobb barátunk maradsz! De azért igazán átgondolhatnád ezt még egyszer…

-Már eleget gondolkodtam rajta. Ha még tovább maradok, esküszöm, megfulladok. Levegőváltozásra van szükségem.

-De Matt bele fog őrülni ebbe!

-Miatta megyek el.

-De… hogy…

-Rájöttem, hogy igazad volt, Mickey – fordult a srác felé. –Miatta keveredtem bele ebbe az egészbe.

-Na, látod. Végre te is rájöttél, hogy mi újság. Ennek örülök. De azért nem kéne elmenned.

-Már döntöttem. Nagyon fogtok hiányozni – átölelte barátait, majd lassan összeszedte a cuccait, és kilépett az ajtón. Még egyszer visszafordult: -Vigyázzatok magatokra! És azért néha hívjatok föl…

-Ne vigyelek el a reptérre? – kérdezte Mickey.

-Nem kell, köszi. Majd fogok egy taxit. Jaj, majd elfelejtettem! – fordult vissza Brooke. –Shannonra nézzetek rá párszor, jó? Megan, neked meg odaadom a Smartomat. Használd egészséggel.

-Köszi… Nem is tudom, mit mondhatnék most neked… - Megannak elcsuklott a hangja. Brooke látta, hogy barátnője megpróbálja elrejteni könnyeit, de mégse ment oda hozzá. Tudta, hogy ha megteszi, ő is sírni fog. Már így is alig bírt beszélni.

Végül mégis elment. Megan és Mickey rögtön üresnek érezték a lakást. Csak ültek egymás mellett, és azon töprengtek, mit fognak csinálni Brooke nélkül.

Ekkor megcsörrent a telefon. Megan vette fel.

-Igen?

-Szia Meg, itt Matt!

-Szia… - Megan még jobban elszomorodott. Most mit mondjon a férfinak?

-Brooke ott van valahol a közelben?

-Most éppen… nincs a közelben…

-Akkor szólnál neki, hogy szeretnék vele beszélni?

-Nézd, Matt… Brooke…

-Mi van vele?

-Brooke elutazott.

-Micsoda? Hová?

-Cannes-ba. De lehet, hogy még nem szállt fel a gépe – mondta Megan óvatosan, arra célozva, hogy Matthew esetleg még elérheti.

-Azonnal odamegyek!

-Matt, de lehet, hogy nem kéne…

-Melyikről indul? – Matthew meg se hallotta Megant.

-A Kennedy-ről, azt hiszem.

-Köszi! – Matthew lecsapta a kagylót. Megan egy percig csendben hallgatta a telefon sípolását.

Eközben Brooke a reptéren ült a váróban, és üveges szemekkel bámult maga elé. Matthew mint az őrült, úgy rohant be.

-Brooke!

A lány felnézett, és nem akart hinni a szemének. Gyomra vad rángásba kezdett, és úgy érezte, menten leesik a székről.

-Hát te meg mit keresel itt?

-Érted jöttem. Gyere haza!

-Nem megyek. Elutazom Cannes-ba.

-De miért? – Matthew megfogta a lány kezét.

-Nem tudok megbirkózni ezzel a teherrel.

-Milyen teherrel?

-Amit az akció közben elkövettem. Emberölés… Börtönbe fogok kerülni!

-Nem fogsz! Jó ügy érdekében cselekedtél. És ezt honorálni fogja a kormány, hidd el nekem. Együtt fognak minket kitüntetni!

-Nem! – Brooke felállt a székről, és elindult a bejárat felé. –Két perc múlva indul a gépem. Mennem kell.

-Ne menj el, kérlek! – Matthew magához húzta a lányt és megcsókolta. –Meghalok nélküled. Ne hagyj itt! Hiszen szeretsz engem!

-Sajnálom… - Brooke szeme könnyes volt.

A lány odaadta a jegyét, és elindult a folyosóra. Matthew kétségbeesetten nézte, ahogy lassan eltűnik a szeme elől.

-Brooke! – kiáltott a lány után. –Szeretlek!

De Brooke nem ment vissza. Matthew tudta, hogy végleg elveszítette a lányt. Ennyi volt. Nem marad neki semmi más, csak a fájó emlékek…