-Fabrizio, ébredj már!

-Mi van?

-Reggel van! – Laura megpróbálta kirángatni a srácot az ágyból. –Siess már, kérlek!

-Miért? Talán ég a ház? – Fabrizio hirtelen azt se tudta, hol van.

-Nem, de igen nagy az esélye, hogy ha nem tűnsz el innen tíz percen belül, neked annyi!

-Laura… Beszélj egy kicsit világosabban, kérlek.

-Na, jó – a lány leült az ágy szélére. –Megpróbálok tömören fogalmazni. A barátom mindjárt itthon van, és ha itt talál téged, kinyír. Elég világos volt?

-Micsoda??? – Fabrizio egyből magához tért. –Neked van pasid?

-Bizony.

-És… De akkor miért feküdtél le velem? Úgy értem…

-Nyitott kapcsolatban élünk.

-De ennyire nyitottban???

-Most nem kezdem el magyarázni neked, mert úgyse értenéd. Gyerünk, kapd össze magad, aztán viszontlátásra!

Fabrizionak lett volna még pár kérdése, de elég volt ránéznie a lányra, hogy rájöjjön: nincs ideje kérdezősködnie. Öt perc alatt kész lett, ami rekordnak számított, tekintve az előző esti állapotát… A feje majd’ széthasadt, de Laura adott neki fájdalomcsillapítót, ami valamicskét használt.

-Laura…

-Igen? – már az ajtóban álltak, és a lány majdnem rácsukta az ajtót.

-Ami köztünk volt…

-Az egyszeri eset volt. Egyetlen éjszaka, semmi több.

-Nem jelentett semmit?

-Nem, és szerintem neked se. El kell felejtenünk egymást. Nekem van barátom, neked pedig egy menyasszonyod…

-Aki megcsalt.

-És? Most te is megcsaltad, szóval kvittek vagytok. Nem kérhet rajtad számon semmit. Menj vissza hozzá, és béküljetek ki.

-Nem megyek vissza hozzá. Viszont a számodat szeretném elkérni…

-Elkérheted, de nem adom meg. Hidd el, így lesz a legjobb. Most pedig menj, mert ha Nicolas itt talál…

-Oké, oké, megyek. Szia.

-Szia.

Fabrizio délelőtt fél 11-kor ért be a munkahelyére. Szinte bevágódott az ajtón, majd sietve leült az íróasztalához. Kollégái mosolyogva kérdezgették, hol volt ennyi ideig.

-Hát, hogy is mondjam… Kicsit nehéz éjszakám volt.

-Vigyázz, mert a vén kecske bal lábbal kelt fel ma… - mondta kollégája, célozva „imádott” főnökükre.

-Remélem, még nem szúrta ki, hogy ma egy „kicsit” késtem…

-DUBOIS!!! – hallotta hirtelen a nevét. A főnöke magából kikelve ordított. –Az irodámba! MOST!

-Ajjaj… Nem remélek semmi jót… - Fabrizio kedvetlenül indult a főnöke irodája felé.

-Jó reggelt! – köszönt, mikor belépett.

-Reggel??? – a főnöke nem volt túl jókedvében. -Mondja, Dubois, magának ennyire tág fogalom a reggel?

-Hát, tudja…

-Üljön le! – förmedt rá Fabriziora a férfi.

-Igenis – Fabrizio leült, és megpróbált értelmesen nézni főnökére, akit szemmel láthatóan nem tudott meghatni semmi kifogás. Ezért aztán Fabrizio nem is próbált semmi elfogadható magyarázatot kitalálni.

-Mondja, hol a frászban volt ennyi ideig?!

-Meddig?

-Van fogalma róla, mennyi az idő?!

-Ööö… nincs… - nagyon is jól tudta, mennyi az idő, de semmi kedve nem volt ezt bevallani a főnökének.

-Mindjárt tizenegy! Mit csinált maga, hogy ilyenkor vánszorog be az irodába?!

-Tudja, az úgy volt…

-Nem, nem! Tudja mit? Nem érdekelnek a piszkos részletek! Felőlem úgy cseszi el az életét, ahogy akarja! De egyelőre én vagyok a főnöke, és nekem kell megreguláznom, ha már a szülei nem tették.

-Értem, Monsieur Douillet – Fabrizio teljesen máshol járt. Szinte fel sem fogta, mit mond neki a főnöke. De nem is igazán érdekelte. Csak arra tudott gondolni, hogy ha kijut innen, azonnal megrohamozza a kávégépet, hogy egy kicsit magához térjen. A kávé gondolatára egyből jobb kedvre derült, és akaratlanul is elmosolyodott.

-Maga meg mit vigyorog?! Úgy gondolja, vicces, amit mondok?

-Nem, kérem – most már alig tudta elfojtani mosolyát.

-Úgy virult a feje, mint akinek kiakadt az állkapcsa. Azt ajánlom, szedje össze magát, mert nagyon nem leszünk jóban. Világos?

-Mint a vakablak.

-Ne szórakozzon velem, Dubois. Nagyon vicces kedvében van, de teszek róla, hogy elmenjen a kedve a mókázástól. Ezentúl minden reggel jelenteni fogják nekem, hogy mikor tolta be a képét az irodájába. Nincs több késés, megértette? Engem nem érdekel, ha dugóba kerül, ha a szomszéd néni szóval tartotta, ha piros hó esik, vagy vénasszonyok potyognak az égből: itt legyen nyolcra! Még egy késés, és úgy kirúgom, hogy a lábnyomomat matricának nézik a seggén! Megértette, Dubois?

-Igen, Monsieur Douillet.

-Most pedig tűnés! A prezentációja délre az asztalomon legyen.

-De hát… De már alig van rá időm!

-Ez már nem az én dolgom. Oldja meg. Kifelé!

Fabrizio visszament az irodájába, és dühösen fogott hozzá a prezentációhoz. Még mindig Laura járt az eszében, és elhatározta, hogy délután elmegy hozzá. Lesz ami lesz.