-Laura! Várj egy kicsit!

-Igen, Madame Valéry?

-Szeretném, ha bejönnél az irodámba egy percre. Szeretnék veled valami fontosat megbeszélni.

Laura remélte, hogy főnöknője nem a véleményét fogja kikérni az új frizuráját illetően, mert szerinte borzalmas volt. Ha ezt bevallja, búcsút inthet az állásának.

-Ne légy már annyira ijedt, Laura – mosolygott rá kedvesen Madame Valéry. –Egy nagyon fontos dologgal szeretnélek megbízni.

-Igen? – egy kicsit megkönnyebbült. De még mindig nem nyugodott meg teljesen. Mi van, ha arra akarja megkérni, hogy hozza el a kosztümjét a tisztítóból? Egy újabb feladat, aminek semmi köze a munkaköréhez. Attól tartott, kicsúszik a száján valami nagyon csúnya, ha a főnöknője megint valami hasonló dologra kéri meg.

-Mint azt valószínűleg te is tudod, a nagy ellenségünk megpályázott egy hatalmas haszonnal kecsegtető projektet. De ők nem elég jók ahhoz, hogy kivitelezzék – Madame Valéry megkerülte Laura székét.

-És ezt honnan tudja?

-Ugyan már, kedvesem! Ezt te is tudhatnád. Már elég régóta szemben állunk velük, és mialatt harcoltunk, jól kiismertük a gyengéiket. Ezt kéne most is kihasználnunk.

-És én miben segíthetek?

-Szerezd meg azt a projektet. Minél hamarabb.

-És ha nem sikerül?

-De sikerülni fog. Nem érdekel, hogyan, de szerezd meg! Ha sikerül, előléptetlek.

-Köszönöm.

-Majd utána köszönd. De ez nem lesz egy egyszerű menet, remélem, tudod. Sok akadályt kell legyőznöd. Ha kell, tisztességtelen eszközökhöz is folyamodhatsz.

-De ez nem az én műfajom!

-Nézd, Laura. Ha nem vállalod el, akkor nincs előléptetés. Ez nem zsarolás, csak figyelmeztetlek, hogy életed nagy lehetőségét szalasztod el, ha most nemet mondasz. Mellesleg, nem is kötelező ezt a „tisztességtelen eszközökhöz is folyamodhatsz” részt teljesíteni.

-Madame Valéry, ez igazán kecsegtető ajánlat, de nem tudom, mit mondjak rá.

-Nem sok időd van gondolkodni, Laura. Szeretném, ha most döntenél.

-Most? De hát…

Főnöke kérdő tekintettel nézett rá. Laura felsóhajtott.

-Jó, elvállalom.

-Köszönöm, Laura. Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog.

Laura kiment az irodából, majd nekidőlt a falnak. Lehunyta a szemét, és próbált magához térni. Nem tudta elhinni, hogy ekkora megtiszteltetés érte. Pont őt választotta ki a főnöke erre a feladatra. Tudta, ha elszúrja, „pápá előléptetés!”. De legbelül érezte, hogy sikerülni fog. Hiszen elég ügyes ő! Csak egy valami nyugtalanította: „Ha kell, tisztességtelen eszközökhöz is folyamodhatsz.” Azért ennyire nem lehet fontos ez a projekt! Hiába az ellenségük, akkor sem akart nekik rosszat. Bár, lehet, hogy bájai bevetésére gondolt Madame Valéry. De azt meg nem akarta. Már így is megcsalta Nicolas-t, nem szívesen mászott volna be valaki másnak is az ágyába.

Végül sikerült megnyugodnia, és elhitette magával, hogy nem lesz szükség ilyesmikre. Visszament a saját irodájába, és leült az íróasztalához. Elővette a legutóbbi munkáját, majd kibontotta a csokis fánk dobozát, amit útban munkahelye felé vett. Hosszan tanulmányozta a tervrajzokat, és közben próbálta úgy enni a fánkot, hogy ne kenje össze vele a papírt.

Ha még nem említettem volna, Laura egy divatcégnél dolgozott. A női ruhaosztályt vezette, és imádta a munkáját. A főnökével is jó viszonya volt (mint már mondtam korábban, a nő előszeretettel küldte el Laurát a tisztítóba a kosztümjéért, vagy kérte ki véleményét egyes ruháiról vagy aktuális frizurájáról. De olyan is volt, hogy Laurát kérte meg: falazzon neki, míg ő a szeretőjével kamatyol), de néha legszívesebben jól beolvasott volna neki. Úgy összességében azonban elégedett volt mind a munkájával, mind az életével. Nicolas-val két éve voltak együtt, és körülbelül fél éve költöztek össze. Minden jól ment, amíg egyik este Laura nem találkozott Fabrizioval a Baccarában. Legalábbis a lány gondolta így, mert Fabrizio kifejezetten örült ennek a találkozásnak. Azóta Laura folyamatosan rettegett, mi lesz, ha Nicolas rájön, hogy Fabrizio nem egy régi barátja. De tudta, hogy ebben ő is hibás, nem csak a srác. Végül mindig megnyugtatta magát: „Soha nem fog kiderülni. Meg amúgy is: egyszer élünk. Ha nem tettem volna meg, lehet, hogy egész életemben bánnám. A jelennek kell élni.”

A tervrajzon egy hatalmas csokifolt éktelenkedett. Nem is vette észre, mikor került oda. Elővett egy papír zsebkendőt, és óvatosan letörölte a papírról. Nem tűnt el nyomtalanul, de nem érdekelte. Most ez volt a legkevesebb, amivel törődni akart. Esze teljesen máshol járt. Egy ideig az előléptetésére gondolt, de aztán gondolatai elkalandoztak Fabrizio felé.

„Hihetetlen ez a srác – gondolta. –Képes volt eljönni hozzám, hogy közölje velem, nem fog lekopni rólam. Ráadásul úgy beszélte ezt meg velem, hogy Nicolas is ott volt. Nem tudom, miért gondolja, hogy én ott fogom hagyni a kétéves kapcsolatomat miatta, akivel épp csak egy éjszakára jöttem össze.”

Eközben Nicolas is Fabriziora gondolt. Nem tetszett neki ez az egész helyzet, ahogy a srác odaállított, és kisajátította magának Laurát. Átlátott a szitán. Már réges-régen, még akkor, amikor Fabrizio felment hozzájuk, már akkor rájött, hogy ez a srác nem egy régi barát. Ismerte már Laurát annyira, hogy tudja, a lány soha nem titkolna el előtte semmit. Egy régi havert meg pláne nem. Főleg ha olasz, és Amerikában dolgozik. „Nem, ez a srác valaki más lehet”- gondolta Nicolas. „És én ki fogom deríteni, kicsoda!”

Fabrizio is dolgozott. De ő most kivételesen nem gondolt Laurára. Annyi munkája volt, hogy ki se látszott belőle. Minél hamarabb végeznie kellett vele, mert a főnöke be akarta mutatni azt a legközelebbi partin. A parti időpontja jövő hétvégére volt kitűzve, és a főnöke mindenkivel közölte: ha valaki nem lesz ott, erősen el fog gondolkodni rajta, szüksége van-e továbbra is a munkájára… Fabrizo mindenképpen el akart menni, mert úgy érezte, szüksége van egy kis levegőváltozásra. A rendezvényt Monsieur Douillet birtokán, Provence-ban akarták tartani. Elképzelte, ahogy csinos lányok társaságában sétálgat a csodálatos tájban gyönyörködve…

Ekkor kopogtattak.

-Ki vagy? – kiabált ki.

Isabelle lépett be.

-Még nem mondtam, hogy bejöhetsz – Fabrizio visszafordította tekintetét az asztalán fekvő tervekre.

-Önállósítottam magam. De nem kell aggódnod, nem akarlak tovább győzködni. Csak visszahoztam a lakás kulcsait – letette őket az asztalra.

-Kösz. Egyéb?

-Más nincs.

-Akkor szia – Fabrizio fel se nézett a lányra.

-Ki a lány?

-Milyen lány?

-Akivel kavarsz.

-Nem kavarok senkivel.

-A múltkor azt mondtad.

-Van valaki az életemben, de nem kavarok vele.

-Az meg hogy lehet?

-Tudom, hogy neked nehéz ezt felfogni, de igenis van ilyen. De ha nem haragszol, ezt nem veled fogom megbeszélni.

-Nem is kell. Abszolút nem érdekel, mi van veled.

-Akkor talán el is mehetnél – Fabrizio az ajtó felé mutatott. Isabelle szó nélkül megfordult, és kiment. Az ajtó hangosan becsapódott mögötte. Fabrizio tenyerébe temette arcát, és megpróbált ismét visszatérni képzeletben Provence-ba. De már nem sikerült. Isabelle teljesen kizökkentette.