-Tulajdonképpen miért kell neked most Provence-ba utaznod, Laura?

-Azért, mert meg kell szereznem egy nagyon fontos projektet a cégnek. Engem bízott meg Madame Valéry.

-Az a flúgos boszi, aki mindig téged küld el a tisztítóba a kosztümjéért, meg hasonló piszlicsáré munkákat végeztet veled?

-Aha. De most lehetőségem van, hogy megmutassam: többre vagyok képes! Ha nem szúrom el, előléptet. Úgyhogy nagyon szoríts nekem, Nicolas!

-Oké. És miért pont most kell elutaznod, és miért pont Provence-ba?

-Mert a konkurens cég most hétvégén tart ott egy partit, ahol be akarják jelenteni a nagykutyák előtt a projekt megnyerését. Muszáj ott lennem, és be kell épülnöm.

-Tehát te leszel a kém.

-Nem, azért annál több. Megszerzem a projektet, és Madame Valéry előléptet.

-Légy óvatos, nehogy gyanút fogjanak.

-Tudok vigyázni magamra, nagykislány vagyok már. De azért hiányozni fogsz.

Laura megcsókolta Nicolas-t, majd beült a kocsijába, és elindult Provence-ba. Már alig várta, hogy odaérjen. Imádta azt a helyet, kislánykorában is sok időt töltött ott. Az út gyorsan eltelt, és mire észbekapott, máris Provence határában volt.

Mikor megérkezett, nem tudta, merre induljon tovább. Hiszen pontosan nem tudta, merre lesz a banzáj. Végül úgy döntött, hogy megáll az út mentén egy parkolóban, és ha arra megy valami feltűnően nagy autó, azt elkezdi követni. Valószínűleg nem egy lerobbant Wartburggal közlekednek a fontos emberek.

Ez a taktika hasznosnak bizonyult, mert egy idő után elkezdtek szállingózni az Audik, BMW-k, és a hasonló kaliberű járgányok; így hát Laura beállt közéjük, és el is jutott Monsieur Douillet birtokára. Egy kicsit megijedt, mert azt hitte, kérni fognak tőle valami igazolványt a kapuban, hogy ő is vendég-e, de végül minden akadály nélkül bejutott.

Sikerült szereznie egy szobát abban a kis szállodában, ami a birtokon volt. A szálloda nem tartozott Monsieur Douillet-hez, pedig már minden követ megmozgatott, hogy övé lehessen. Mivel a szálloda tulajdonosa egy elég idős bácsi volt, és sajnos nem sok volt már hátra neki, Monsieur Douillet (Fabrizio főnöke) úgy döntött, fut még néhány kört az öregnél. Laura nagyon örült, hogy a szobájából csodálatos kilátás nyílik a tájra, és miután kipakolt, kiült az erkélyre. Arcát élvezettel sütette a napban, és úgy érezte, örökre itt tudna maradni. Kora délután volt, Laura egyik kedvenc napszaka. Már majdnem elaludt, amikor egy hatalmas durranást hallott, majd egy csattanást – közvetlenül az erkélye alatt.

Kinyitotta a szemét, és lenézett. Egy jó darabig eltartott, mire rájött, mi történt. De utána azt kívánta, bár ne látta volna meg!

Az erkélye alatt Fabriziot pillantotta meg, amint káromkodva hatalmasat rúg az autójába. A kocsinak láthatóan nem volt ínyére a dolog, és ronda, fekete füstfelhőket kezdett eregetni a kipufogójából.

-Jaj, ne már Toto! – Fabrizio megpróbálta kinyitni a régi Volkswagen ajtaját, de az beragadt. –Ne csináld ezt velem, kérlek! Bocsi, hogy az előbb beléd rúgtam, nem úgy gondoltam…

Laura meghökkenve bámulta az erkélye alatt lejátszódó jelenetet, ami leginkább nevetséges lett volna, de a lánynak valahogy nem volt az. „A francba! Hogy lehet, hogy Fabrizio is itt van?! – gondolta. –Már csak ez hiányzott, hogy egy teljes hétvégét vele töltsek! Ha ezt tudom, nem vállalom el a melót! Nem tudtam, hogy a konkurens cégnél dolgozik. A rohadt életbe…”

Közben a srácnak sikerült „kiengesztelnie” autóját, aki hálából kinyitotta az ajtaját, és hagyta, hogy Fabrizio beindítsa. Miután sikerült leparkolnia az előre kijelölt helyére, visszament Laura erkélye alá, és felvett valamit a földről. A lány nem látta, mit, ezért kijjebb hajolt a korláton. A földön Fabrizio autójának („Ha lehet autónak nevezni ezt a tragacsot…” – gondolta Laura.) első lökhárítója hevert. Ugyanis mikor a srác beért a birtokra, autója megbokrosodott (mint már mondtam, elég öreg volt, és nehéz volt irányítani), és alig tudta leállítani. Ennek folyományaként nekirohantak az épület falának, a kocsi lerobbant, a lökhárító pedig a földön landolt.

Már így is csak a jó isten tartotta össze a járgányt, de Fabrizio nem volt hajlandó megválni tőle. Még el is nevezte Totónak, és mindig így hívta. Mondjuk, pénze se sok volt az autócserére… Eleinte szégyenkezett öreg autója miatt, de aztán megbékélt vele, és úgy törődött vele, mintha egy fullextrás BMW lenne.

Laura már nem sokáig nézhette Fabriziot, mert a srác kivette a cuccait a csomagtartóból, és behurcolkodott ő is a szállodába. A lány legnagyobb szerencséjére nem az ő emeletén volt a srác szobája, hanem eggyel lejjebb. Laura úgy döntött, hogy egy kis idő múlva lemegy sétálni a birtokra, szívni egy kis friss levegőt.

Egy óra elteltével el is indult. Bekulcsolta a szobaajtót, és már lent is volt az udvaron. Már egy fél órája sétált az árnyas sétányon, a fák között, amikor…

-Laura! Hát te mit keresel itt?

"Ne! Csak ezt ne!" Lehunyta a szemét, és lassan megfordult.

-Nahát, Fabrizio… - erőltetetten elmosolyodott. –De jó, hogy látlak…

-Nem különben. Nem bánod, ha én is veled tartok?

Laura jobbnak látta, ha nem válaszol. Felsóhajtott, és megpróbált másra gondolni: Nicolas-val sétál otthon, a Champs Elysée-n… De minduntalan betolakodott az agyába Fabrizio, amint éppen csókolgatja, és leveszi a ruháját… Azt az éjszakát soha nem fogja elfelejteni.