-Szóval, mi szél hozott ide, Laura? – kérdezte Fabrizio a lánytól, miközben sétáltak.

-Semmi, csak úgy… Csak úgy idejöttem…

-És hogyhogy pont ide?

-Mert… Mert csak – „Miért kérdezősködik ennyit?”

Fabrizio látta Laurán, hogy a lány nem szívesen mondja el ittléte okát, ezért jobbnak látta, ha témát vált.

-És amúgy hogy vagy? Rég találkoztunk.

„Hálistennek!”

-Köszi, jól.

-Nicolas-val jól megvagytok? – kérdezte óvatosan Fabrizio, remélve, hogy számára kedvező választ kap.

-Aha, igen.

-Elmesélted neki a mi kis… öhm… kalandunkat?

-Hülye vagy?! Még a halálos ágyamon se fogom neki bevallani!

-És ha rájön?

-Nem fog rájönni. Ügyesen eltitkoljuk előtte.

-Eltitkoljuk? Mármint hogy mi? Azt mondtad, nem akarsz velem többet kapcsolatba lépni.

-Igen, és most is csak… Csak félrebeszéltem. Persze, hogy nem többes számban akartam mondani.

-Nem tudsz tőlem elszakadni. Már nem csak te vagy, hanem mi… - Fabrizio elvigyorodott.

-Uramisten, hogy te mekkora egy… Á, nem is foglalkozok veled többet! – Laura előrerohant.

-Hé, várj már meg! – a srác utána szaladt. Mikor utolérte, megfogta a lány karját és maga felé fordította.

-Most meg mit akarsz?

-Figyelj, nem akartam bunkóskodni. Csak úgy kibukott belőlem.

-Oké – Laura elhúzta a karját Fabrizio-tól, és tovább sétált.

-Most megsértődtél?

-Nem.

-Pedig úgy nézel ki.

-Teljesen lefárasztasz. Egy kicsit leszállhatnál rólam.

-Pedig nem fogok. És igazán elmondhatnád, miért vagy itt. Hiszen ez a főnököm birtoka, és…

-De nem a főnöködhöz jöttem, hanem a szállodába. Ami, tudtommal, nem a főnöködé.

-És miért nem Nicolas-val jöttél?

-Nem mindegy?

-Nem. De nem kérdezősködök tovább. Látom, nem szívesen beszélsz erről.

-De csak azért, mert magánügy. Te se szívesen tárgyalod meg másokkal a szerelmi életedet.

-Akkor beszéljünk a munkáról. Még nem is mondtad el, mivel foglalkozol.

-Miért érdekel az téged? – Laura megijedt. „A francba! Most mit találjak ki?!” –Én se tudom, te mit dolgozol.

-Hát, akkor most megtudod: a Gucci divatcég felelős menedzsere vagyok. Illetve, ez a „felelős” csak a beosztásom megnevezése, mert a főnököm szerint hanyag vagyok… De remélem, most elégedett velem, ugyanis megszereztem egy fontos projektet, ami ha bejön, úgy fog tejelni, hogy nyugdíjas korunkban is ebből fogunk élni! Na, ennyit rólam. Most már tudod, mi a foglalkozásom. Te jössz!

-Hát, én is a divat világában vagyok, úgymond… - Laura elgondolkodott, mit is mondjon. –Eladó vagyok egy Promod üzletben – vágta ki magát végül.

-Az klassz. És melyikben? Csak azért, mert meglátogathatnálak…

-NE! – Laura nem díjazta túlságosan a srác eme ötletét. –Úgy értem… A főnököm nem igazán szereti, ha az eladókhoz látogatók jönnek. Igen, ezért… - fejezte be a lány, de inkább csak magának mondta az utolsó mondatot nyugtatva magát, hogy jó fedősztorit talált ki.

-Szerintem lassan visszamehetnénk, nem? Vagy te még maradnál?

-Nem, én is visszamegyek.

Mikor elindultak visszafelé, Laurának megcsörrent a mobilja. Mikor meglátta, hogy a főnöknője keresi egyből kiszaladt belőle az összes vér.

-Öhm, Fabrizio, én inkább mégis maradok egy kicsit. Ezt a telefont el kell intéznem. Menj csak nyugodtan, majd találkozunk még.

-Oké.

Ahogy Fabrizio kicsit eltávolodott, Laura felvette a telefont.

-Igen, Madame Valéry?

-Szia Laura. Megérkeztél épségben?

-Igen. De van egy rossz hírem: nem fog menni.

-Ezt meg hogy érted?

-Alighogy megérkeztem, egy órával később befutott egy ismerősöm, aki a Gucci felelős menedzsere! És ami hab a tortán: ő szerezte meg a projektet!

-Ez ciki. És mondd csak, nem tudtad, hogy az ismerősöd is ott lesz?

-Honnan tudtam volna?! – Laura kezdett kiborulni.

-Hát, mondjuk onnan, hogy az ismerősöd. Nyilván tudod, hogy mit dolgozik.

-Fogalmam sem volt róla! Gondolja, ha tudom, hogy ő is itt lesz, elvállalom a melót?!

-Jól van Laura, nyugodj meg. Még semmi sincs veszve.

-Semmi? Madame Valéry! Ez a srác megkérdezte, mit dolgozok! Erre tudja, mit mondtam neki? Azt, hogy eladó vagyok egy Promod boltban!

-Ügyes kislány.

-Egy francokat! Ha tudná Fabrizio, hogy a Promodban nem eladó, hanem osztályvezető vagyok, aki éppen arra készül, hogy megfúrja az ő cégüket…

-De nem kell megtudnia. Csak ügyeskedj, Laura. De ne haragudj, most mennem kell. Nem bocsátanám meg magamnak, ha elkésnék a randiról. Minden jót!

Mire a lány válaszra nyitotta a száját, Madame Valéry már le is tette.

-Frankó. Most ki vagyok segítve. Így bízzon az ember a főnökében.

Dühösen ment vissza a szállodába, és végig azért imádkozott, nehogy összefusson valakivel a Guccitól, aki ismeri őt – mármint Fabrizion kívül. Annak az ügynek már úgyis tök mindegy. Végül megúszott mindenféle találkozást. Nem ment le vacsorázni se, egyszerűen nem bírt kajára gondolni – a gyomra görcsben volt. Tudta, hogy nem lesz egyszerű meló, de hogy ennyi idegeskedéssel fog járni…

Az éjszakája pokoli volt. Egész éjjel járt az agya, és nem tudott elaludni. Reggel pedig már kora reggel talpon volt, és lement a földszintre, hogy egy kicsit körbeszimatoljon. Tudta, hogy aznap este lesz a banzáj, ahol bemutatják a projektet. Minél gyorsabban akart intézkedni. De sajnos délelőtt nem engedték be a nagy terembe, utána pedig inkább felment a szobájába, hogy készülődjön az esti fogadásra.

Mikor kopogtattak a szoba ajtaján, összerezzent. „Ki lehet az? – gondolta. –Hiszen senkit nem ismerek itt – Fabrizion kívül. De ő meg nem tudja, melyik a szobám. Remélem, csak a takarítónéni vagy a szobapincér. Nincs most kedvem senkivel beszélgetni.”

Kinyitotta az ajtót.

-Laura! Segítened kell! – Fabrizio berohant a szobába.

-Miért, mi történt? – Laura elképzelni sem tudta, mi lehet az a nagy probléma, ami miatt ilyen „adj uram, teremtőm!” be kellett rontania hozzá.

-A prezentációm…

-Mi van vele?

-Tönkrement.

-Az meg hogy lehet? És milyen prezentáció?

-Amit az új projekt kapcsán írtam. Rengeteg munkám van benne. De sajnos történt egy kis baleset, amit most vettem észre. Amíg ide felé jöttem, Toto – tudod, az autóm – egy kicsit kiszúrt velem.

-Igen, nekimentél a falnak.

-Nem, ez még azelőtt volt. Valahogy elázott a prezentációm – vagy benzin, vagy ablakmosó folyadék ment rá. Szóval, újra kell írnom estig.

-És én hogy tudok segíteni? – már rosszat sejtett.

-Segíts megírni. Elvégre, ha ketten vagyunk, gyorsabban végzünk. Muszáj, hogy jól sikerüljön. Szükségünk van erre a projektre!

-Hát, megteszek mindent, ami tőlem telik… - Laura nagyot sóhajtott, és nagyon remélte, hogy valahogy ki fog keveredni ebből a dologból. Nem akart segíteni a konkurens cégnek, de Fabrizio-t mégse hagyhatta benne a trutyiban.