Másnap reggel Laura arra ébredt, hogy szörnyű hányingere van. Kirohant a WC-re, és ott töltött kb. 20 percet. Mikor kijött, elég zöld volt – ezt Fabrizio is megjegyezte neki, aki időközben szintén felébredt.

-Jól vagy, Laura?

-Nem igazán. Pokolian fáj a fejem, és hányingerem van.

-Az kellemetlen. Mennyi az idő?

-Mindjárt kilenc.

-Úristen! – Fabrizio felugrott, és mint a villám, felöltözött. –Rohannom kell.

-Hová mész?

-A főnökömhöz. Muszáj beszélnem vele. Tegnap este akartam, de más programom akadt… - sokat sejtetően ránézett a lányra.

-Tudom. De ugye nem bántad? – Laura végigdőlt az ágyon.

-Én nem. De mi a helyzet veled? Hiszen ez volt a második alkalom…

-Lehet, hogy nem kellett volna. De már nem tudjuk megmásítani, ami megtörtént, az megtörtént. Én pedig nem fogom egész életemben magamat átkozni amiatt, hogy elgyengültem… Attól még szeretem Nicolas-t.

-És akkor mégis miért feküdtél le velem kétszer?

-Nem tudom. Mert jó volt. És nem is bántam meg.

-Azt ugye tudod, hogy ez nem teljesen fair Nicolas-val szemben?

-És akkor mi van? Csak nem csaptál fel az élő lelkiismeretemnek?

-Csak figyelmeztetlek, hogy ennek nem lesz jó vége. Egy idő után választanod kell: vagy Nicolas, vagy én. Lehet, hogy ez már most is aktuális.

-Nem, még nem – Laura megrázta a fejét, de bizonytalan volt. –Majd később.

-Oké. Most tépek a főnökömhöz, de van egy olyan érzésem, hogy nem fogja a fenekét a plafonhoz verni örömében, ha meglát engem…

Fabrizio kiment a szobából, de még egyszer visszafordult az ajtból.

-Laura… Csak hogy tudd: anyámon kívül senkinek nem engedtem még meg, hogy Fifinek hívjon – elmosolyodott, és becsukta az ajtót.

Laura felsóhajtott, és Nicolas-n kezdett gondolkodni. Tudta, hogy nem szép dolog, amit csinál, de egyszerűen nem tudott ellenállni. Szerette Nicolas-t, de ez már nem az a lángoló szerelem volt, mint a kapcsolatuk elején. Nem, ez már szeretetté szelídült. Laura még se bírt a tükörbe nézni. Ha hazamegy, ezer százalék, hogy elmondja Nicolas-nak, mi történt. Csak bírja ki addig!

Eközben Fabrizio reszketve állt a főnöke szobájának ajtaja előtt. Egyik lábáról a másikra állt, sóhajtozott, és másodpercenként próbált bekopogni, de mindig úgy visszakapta a kezét az ajtótól, mintha tűzhöz ért volna. Végül megoldódott ez az állapot. Egy pillanat műve volt az egész: Monsieur Douillet kivágta az ajtót, Fabrizio hátraugrott; de mire kinyögött volna egy „Jó reggelt, Monsieur Douillet!-t”, főnöke berántotta a szobába, és úgy bevágta az ajtót, hogy a falról lehullott egy kis darab vakolat.

-Örülök, hogy látom, Dubois – Monsieur Douillet cseppet sem tűnt nyugodtnak. Még így, korán reggel se. –Remélem, lesz egy pár szava számomra, kommentálva a tegnap esti eseményeket.

-Ööö, igen. De… Elengedne, kérem? – suttogta Fabrizio. Főnöke, ugyanis, a gallérjánál fogva tartotta, szorosan a falnak nyomva.

-Kívánsága számomra parancs! – Douillet elengedte a srácot, aki nyakát tapogatva, arrébb tántorgott az ajtó mellől. –Szóval? Mi volt ez a tegnap esti kis attrakciója?!

-Nézze, uram, azt a prezentációt…

-Csak azt ne mondja, hogy viccnek szánta, mert nagyon nem érzek rá késztetést, hogy nevessek rajta!

-Nem viccnek szántam. Azt a prezentációt nem én írtam.

-Na, persze, én meg az angol királynő vagyok! Ne etessen ilyen marhaságokkal!

-De hát ez az igazság! Laura írta azt az átkozott előadást!

-Laura? Na ő meg a másik! Nagyon „aranyos” volt, amikor felment melléd, és elkezdett vetkőzni…

-Nem én kértem meg rá, higgye el.

-Már rég nem érdekel, mi van magával, Dubois. Mikor megszerezte ezt a projektet, nem akartam elhinni, hogy tényleg sikerült. Tudja, nem igazán bíztam magában.

-Milyen meglepő… - morogta Fabrizio.

-Micsoda?

-Semmi. Nem mondtam semmit.

-Akkor jó. Nincs most abban a helyzetben, hogy bármit is szóljon. Sokat gondolkodtam, mi legyen magával. Már a múltkor kihúzta nálam a gyufát, mikor elkésett. Akkor csak azért enyhültem meg, mert tudtam, hogy maga szerezte meg a projektet. De most…

-Kérem, uram, engedje, hogy jóvátegyem! – Fabrizio érezte, hogy most jött el az idő, most kell elkezdenie puhítani a főnökét.

-Csend legyen! Most én tettem le a garast, úgyhogy hálás lennék, ha nem pofázna bele!

-Elnézést.

-Szóval, mint mondtam, csak a projekt miatt bocsátottam meg magának. De tekintve, hogy ennek tegnap este befellegzett – mert ugyebár mondanom se kell, hogy ezek után nem akarnak velünk üzletelni - , erősen el kell rajta gondolkodnom, hogy mi legyen magával – Monsieur Douillet fel-alá járkált a szobában, miközben Fabrizio csendesen imádkozott valami kedvező válaszért. –Nos, az éjszaka erősen meghánytam-vetettem a dolgokat, és arra jutottam, hogy elég baja van már magának így is.

-Ez azt jelenti…?

-Tudom, hogy utál. Nem titkolom, hogy én is jobban kedveltem magát akkor, mikor munkakapcsolatunk még a kezdeti stádiumban volt. Tisztelettudó volt, és úgy dolgozott, mint a kisangyal. De sajnos azóta elkanászodott, és egyszerűen nem tudok magával mit kezdeni. Ennek ellenére adok magának még egy lehetőséget. Ajánlom, hogy ezúttal ne szúrja el.

-Köszönöm! – Fabrizio nem tudta, sírjon-e vagy nevessen. –Ígérem, ezentúl szorgalmasabb leszek, nem fogok elrontani semmit…

-Azért még ne bízza el magát. Egyetlen apró baki, és repül. Nincs több lehetőség.

-Értettem! – Fabrizio már éppen nyitni akarta az ajtót, de főnöke még utána szólt.

-Fabrizio! Szeretném megkérni valamire.

-Mi lenne az?

-Először is szerezze vissza azt a projektet. Aztán miután megvan, nem bánnám, ha egy kicsit körülszaglászna a Promodnál.

-De miért?

-Ne kérdezzen már ilyen hülyeséget! Az a cég már annyiszor alátett nekünk! A legnagyobb ellenségünk, és nem szeretném, ha bármit is átengednénk nekik. Ezt a projektet meg pláne nem. A Gucci már több mint 80 éve fogalom a divat világában, és egy ilyen jöttment kis cég, mint a Promod nem fog minket kiütni a nyeregből!

-Szóval, tegyem tönkre a Promodot?

-Lényegében… igen. Ennyi lenne a feladata. De ha elszúrja, repül. Na, most már mehet.

-Viszlát! – Fabrizio kiment, és gondolataiba merülve visszatért a szobájába. Laura az ágyon ült.

-Na? Mit mondott?

-Nem rúgott ki.

-De hát ez tök jó hír! – Laura felugrott az ágyról, és átölelte a srácot. –Most miért vagy így letörve?

-Nem vagyok letörve. Csak meglepődtem – úgy döntött, nem mondja el a lánynak, hogy mire kérte a főnöke. Hiszen Laurának azért csak van valami kis köze a Promodhoz, még ha csak eladó is. De semmi baj! Majd akkor jön az ő boltjukba eladónak, ha csődbe megy a Promod!

Ebben megnyugodva, Fabrizio is átölelte a lányt, és megcsókolta.

-És te döntöttél már, kit választasz?

-Nem tudom… De már gondolkodtam rajta.

-Nem akarlak sürgetni.

-Szerintem az lesz a legjobb, ha barátok maradunk. Nagyon nehéz ez nekem, de meg kell értened. Nekem Nicolas az első.