Csibebaba portálja :)
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Roméo&Juliette
 
Az Operaház Fantomja
 
A szív hatalma
 
Olthatatlan szenvedély
 
Vihar és Vágy
 
A szövetség
 
Vihar és Vágy
Vihar és Vágy : 10. rész

10. rész

Csibebaba  2007.03.31. 15:02

Az étteremben I.

Miután hazamentek Provence-ból, újból belevetették magukat a munkába. Laurát külön megdicsérte a főnöknője, milyen szép munkát végzett. Nem sejtették, mi készül ellenük a Gucci cég falai között. Fabrizio néhány telefon után ismét a markában érezte a projektet, és meg is beszélt egy találkozót egy bomba nővel, aki egy jelentős összeggel kívánt beszállni az üzletbe. Fabrizio szinte repkedett örömében, és már alig bírta kivárni a találkozót.

 

Úgy döntött, elviszi vacsorázni a nőt. Tetszett neki, és nem akart leégni előtte. Hátha lesz belőle valami… Lauráról se szívesen mondott le, de nem akart újat húzni Nicolas-val. A kedvenc éttermében foglalt egy asztalt estére – nem utolsó szempont volt az sem, hogy a kedvenc étterme történetesen olasz volt. (hazai ízek, ugye…)

 

Laura végül mégse számolt be Nicolas-nak a kis kalandjáról. Nem érzett rá késztetést. Főleg azután, hogy úgy döntött, Fabrizio-t ezentúl a barátjaként kezeli. Persze, egy kicsit bánta, hogy ilyen hamar befejezte ezt a titkos kapcsolatot (ami azért elég izgi volt…), de végül megnyugtatta magát azzal, hogy ha esetleg Nicolas és közte minden tönkremenne, akkor lesz kihez futnia. Legalábbis remélte…

 

De nem bánkódott, mert péntek este volt, és Nicolas-val étterembe mentek. Kb. egy órát töltött a ruháinak a válogatásával, majd még egy fél óra volt, míg a sminkjét elkészítette.

 

-Melyik étterembe megyünk, Nic? – kérdezte barátjától, miközben feketével kihúzta a szemét.

 

-A Giardinetto-ba.

 

-Wow, olasz kaját eszünk?

 

-Aha. Úgy tudom, szereted.

 

-Imádom! Teljesen odavagyok az olaszokért! – csúszott ki a száján. Gyorsan az ajkába harapott, majd visszafordult a tükörhöz. Fabrizio jutott eszébe – imádja az olaszokat… Na igen!

 

-Azt hiszem, el kéne mennünk Olaszországba, nem?

 

-Igen, de… Most sajnos nem érek rá. Rengeteg munkám van.

 

-Nem is mostanra gondoltam. Majd kicsit később.

 

Mikor Laura elkészült, elindultak az étterembe. A lány nagyon boldog volt, és már alig várta, hogy kedvenc olasz ételeit egye. Azonban abban a pillanatban, hogy beléptek az étterembe, Laura legszívesebben visszafordult volna. Az első ember, akit meglátott, Fabrizio volt, aki egy gyönyörű, vörös hajú nővel beszélgetett, elég meghitten. Laurában felébredt a féltékenység, de nem akarta, hogy Nicolas is észrevegye rajta. Sőt, azt se akarta, hogy barátja egyáltalán meglássa Fabrizio-t.

 

-Nic, mi lenne, ha hazamennénk? – Laura elkezdte húzgálni Nicolas kabátujját.

 

-Miért? Hiszen még csak most jöttünk!

 

-Igen, de… De én nem szeretnék itt enni.

 

-Azt mondtad, imádod az olasz kaját.

 

-De ma este nem szeretnék olasz kaját enni! Menjünk máshova… Mondjuk… Mondjuk a McDonald’s-ba!

 

-Inkább ennél hamburgert?

 

-Meg gyümölcsfagyit karamellöntettel… Naaa, légyszi, menjünk innen!

 

-Laura, hagyd már abba ezt a gyerekes viselkedést. Gyere, a pincér mindjárt megmutatja az asztalunkat.

 

Laura elhúzta a száját, és kelletlenül ácsorgott továbbra is az ajtóban, míg Nicolas beljebb nem húzta onnan. De az igazi szörnyűség csak most következett…

 

-Máris megmutatom az asztalukat – mosolygott a pincér, akin jól láthatók voltak az olasz vonások. –A terem végében, az a szép asztal, a gyertyákkal, az ablak mellett.

 

-Köszönjük.

 

Laura odanézett, ahová a pincér mutatott, és megszédült. Meg kellett kapaszkodnia egy székben, ami mellettük állt. Az asztaluk pontosan Fabrizioék asztala mellett volt. Most esett csak igazán pánikba!

 

-Nic, ne üljünk oda! – kapaszkodott bele barátja karjába.

 

-Mi bajod van ma este, Laura?

 

-Semmi, csak nem szeretnék odaülni. Bárhova máshova, csak oda ne!

 

-Nem tudom, miért viselkedsz ma ilyen furcsán – nézett a lányra gyanakvóan Nicolas. –Mióta megérkeztünk, folyamatosan csak nyafogsz. Nem szoktál ilyen lenni.

 

-Elment a kedvem az olasz kajától – Laura elfordult barátjától, és reménykedett, hogy Nicolas még nem vette észre Fabrizio-t.

 

-Légy szíves, Laura, ne csináld ezt. Gyere, üljünk le.

 

-Nem… - a lány megfeszítette magát, és nem mozdult.

 

-Ne cirkuszolj, kérlek!

 

-De nem akarok menni!

 

-Gyere már!

 

Laura kelletlenül elindult, de az agya folyamatosan zakatolt, hogy úszhatná meg ezt a helyzetet.

 

-Jaj! – kiáltott fel. –Jaj!

 

-Mi történt? – Nicolas aggódva fogta meg a lány kezét.

 

-Jaj, a lábam…! – színészkedett tovább Laura. –Úgy fáj!

 

-Mondtam, hogy ne vegyél föl tűsarkút.

 

-Jaj, istenem! Azt hiszem, kiment a bokám… Nem tudok tovább menni. Szerintem haza kéne mennünk – mondta óvatosan Laura.

 

Nicolas fáradtan felsóhajtott.

 

-Nézd, Laura, ez nem jön be. Ma este itt kajálunk, és remélem, beszámolsz majd nekem arról, hogy miért voltál ennyire negatív.

 

Laura kénytelen volt leülni Nicolas-val az asztalukhoz, és hiába próbált elfordulni Fabrizio-tól, a srác egyből kiszúrta – na persze, nem volt egy nagy művészet, hiszen mellette ült.

 

-Nahát, Laura! Hát ti, hogyhogy idejöttetek vacsizni? – Fabrizio szívből örült a lánynak, és egy pillanatra csinos partnernőjéről is megfeledkezett.

 

-Mi csak… Szeretjük az olasz kaját – Laura rendesen zavarba jött.

 

-És te, Fabrizio? – kérdezett Nicolas is.

 

-Én éppen üzleti tárgyaláson vagyok.

 

-Egy ilyen gyönyörű hölggyel? – mosolygott rá Nicolas Fabrizio leendő kollégájára.

 

-Nic! – szólt rá figyelmeztetően Laura.

 

-Jaj, bocsi. Tudod, hogy te vagy a mindenem – Nicolas megcsókolta Laurát. Fabrizio beleszúrta a villáját a baguette-be.

 

Nem volt nehéz kitalálni, mi bosszantotta Fabrizio-t a legjobban a vacsora közben: utálta nézni és hallgatni, ahogy Laura és Nicolas turbékoltak. Pedig mindent elkövetett, hogy a lány figyelmét magára irányítsa. Még a partnernőjét is a szokásosnál jobban fűtötte, és egyre rámenősebb volt vele. Nem tudta, de Laurában is felébredt a féltékenység.

 

Már a főételnél jártak, amikor Fabrizio megfogta a szép, vörös hajú nőnek a kezét. A nő elpirult, Laura pedig „véletlenül” belerúgott Fabrizio asztalába, aminek eredményeképpen a hölgy fehér szoknyájára ráömlött a vörösbor.

 

-Uramisten, Céline! – Fabrizio fölpattant, és elkezdte szalvétával törölgetni a nő szoknyáját. Céline a sírás küszöbén volt. A srác szemrehányóan ránézett Laurára, aki ártatlanul kortyolgatta ásványvizét.

 

-Semmi baj, hagyd csak, Fabrizio – Céline elvette a sráctól a szalvétát, és tovább törölgette a szoknyáját.

 

Miután egy kicsit megnyugodtak a kedélyek, Fabrizio egyre gyakrabban nézett Laurára, akit egy idő után elkezdett zavarni ez a provokáló pillantás. Tüntetően nem nézett rá a srácra, akinek így más eszközökhöz kellett folyamodnia.

 

Észrevétlenül átnyúlt Lauráék asztalára, és leverte a desszertes villát.

 

-Hoppá! Felveszem – Laura lehajolt, hogy felvegye a villát.

 

-Várj, segítek! – Fabrizio is bemászott az asztal alá. Mikor már majdnem összeért az arcuk, Fabrizio megszólalt.

 

-Laura! Most kimegyek a mosdóba, pár perc múlva gyere utánam! Beszélni szeretnék veled!

 

-Miről?

 

-Azt most hosszú lenne elmagyarázni. Gyere, és megtudod.

 

A terv bevált. Öt perc múlva Fabrizio sűrű bocsánatkérések közepette felállt az asztaltól, és kiment a mosdóba. Laura magában elszámolt 200-ig, és ő is követte. A férfimosdó előtt találkoztak.

 

-Laura, te megőrültél?! – Fabrizio berántotta a lányt a mosdóba, és bezárta az ajtót.

 

-Hogy mi van?

 

-Miért kellett ráöntened a bort Céline-re?

 

-Nem én voltam.

 

-Na persze! Éreztem, amikor belerúgtál az asztalba. Rafkós kis tyúk vagy, az biztos.

 

-Nem vagyok tyúk! Megérdemelte az a kis bige!

 

-Csak nem féltékeny vagy?

 

-Nem…

 

-De igen! Az vagy!

 

-És ha igen, akkor mi van?

 

-Akkor örülök – Fabrizio odasétált Laurához, és átkarolta a derekát.

 

-Engedj el. Nicolas-val jöttem ide.

 

-Oké – Fabrizio magához húzta a lányt, és megcsókolta a nyakát.

 

-És vele is fogok hazamenni.

 

-Azt, hogy mi történik itt köztünk a mosdóban, senkinek nem kell megtudnia…

 

-Állj le, Fabrizio, te viszel a bűnbe… - tiltakozott Laura, de azért becsukta a szemét, és teljesen átadta magát a szenvedélynek. Érezte a forró csókokat a nyakán és a vállán, és nem tudott ellenállni. Tudta, hogy ez nem helyes. Visszacsókolt, és lassan kigombolta Fabrizio ingét. Nem akarta, hogy itt történjen meg, a mosdóban, de már nem volt visszaút…

 
Óra
 
Ne lopj az oldalról!!!
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Szavazás
Melyik töri volt a legjobb?

A szív hatalma
Olthatatlan szenvedély
Vihar és Vágy
Mind szuper
Pocsék az összes
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Számláló
Indulás: 2006-02-16
 
Grégori Baquet: A l'envers
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!