Végül mégsem történt köztük semmi. Rájöttek, hogy kényelmesebb helyet is találhatnak eme kellemes célra…

-Fifi, szerintem most hagyjuk abba – Laura eltolta magától Fabrizio-t. Fájó szívvel, ugyan, de tudta, hogy helyesen cselekszik.

-Miért? Talán félsz, hogy Nicolas ránk nyit?

-Nem, csak… Ez nem helyes.

-De ne tagadd, hogy jólesik – Fabrizio hanyagul nekitámaszkodott a mosdónak, és onnan nézte tovább a lányt, aki megigazította a ruháját, és belenézett a tükörbe. Fabrizio megfogta a kezét, és magához húzta.

-Fifi, ne csináld ezt.

-Csak még utoljára, mielőtt visszamegyünk.

Megcsókolta a lányt, és közben a kezét egyre lejjebb engedte Laura derekán. Laura nem ellenkezett, sőt, nagyon élvezte a dolgot. Imádta, ahogy Fabrizio csókolta, és esze ágában se volt abbahagyni. Mikor a srác abbahagyta a csókot, Laura még sokáig csukva tartotta a szemét, várva, hátha újra kezdi. Sajnos, csalódnia kellett.

-Ennyi? – szaladt ki a száján.

-Miért? Ilyen jó volt?

-Á, nem… Annyira nem… - Laura egy kicsit zavarban volt.

-Látom rajtad, hogy élvezted! – mondta vigyorogva Fabrizio. –De sajnálom, mára ennyi volt. Illetve, ha elkapod Nicolas-t, akkor még lehet valami izgi ma este…

-De az nem olyan! – fakadt ki a lány.

-Tudom, drága, hogy én jobb vagyok, de nem tudunk mit tenni. Olyan vagyok, mint a kávé: könnyen rám lehet szokni, megdobogtatom a szíved, és nehéz rólam lekattanni.

-A kis egós.

-De van mire felvágnom… Csak nézz rám.

-Na, jó, most már menjünk vissza. De még mielőtt elindulnánk…

Laura hosszan megcsókolta Fabrizio-t, majd rámosolygott, és kiment a mosdóból. Fabrizio egy ideig bent maradt, mert túl feltűnő lett volna, ha együtt mennek vissza. Meg különben is, még mindig a csók hatása alatt volt…

Mire visszaért, Laura már a desszertnek rendelt epres kosárkát ette. Ahogy meglátta Fabrizio-t, egyből megváltoztatta evési módszerét: kiszedegette az epret a piskótából, és élvezettel lenyalogatta róla a tejszínhabot. Fabrizio megpróbált nem odanézni, de minduntalan azon kapta magát, hogy a lányt bámulja. Laura csak néha vetett rá egy-egy kacér pillantást, de inkább Nicolas-val beszélgetett. Fabrizio nem hagyta magát: megkérte a párocskát, hogy tolják össze az asztalukat, mert szeretne velük beszélgetni! (persze, eközben Céline-ről teljesen megfeledkezett…) Hosszas huzavona után sikerült elérni a célját: összetolták a két asztalt, és Fabrizio pont Laura mellé került. A lány rettentő kínosan érezte magát: vele szemben a barátja, mellette a szeretője. Utálta ezt a szót, de kár lett volna tagadni: Fabrizio, vagy hogy Laura szavaival éljünk: „Fifi”, a szeretője lett.

-Nicolas – fordult Laura barátja felé Fabrizio. Laura összerezzent, mert nem tudta, mit akarhat Fabrizio a férfitól. –Alig tudok rólad valamit, azon kívül, hogy Laurának vagy a kedvese. Igazán mesélhetnél valamit magadról!

-És mire vagy kíváncsi?

-Például… mivel foglalkozol? Mi a munkád?

-Utazó nagykövet vagyok – Nicolas hátradőlt a székén, és belekortyolt az ásványvizébe.

-Ó… Az nagyon klassz – Fabrizio egy kicsit csalódott volt. Hiszen így bizonyára nincsenek anyagi gondjaik, vele ellentétben… Ezt meg is jegyezte: -Gondolom, van pénz dögivel – a hangsúlyból mindenki kiérezte az irigységet.

-Igen, nem panaszkodom. Meg persze Laura se – Nicolas odahajolt Laurához, és megcsókolta. Fabrizio inkább gyorsan rácsatlakozott a poharára, és magába öntötte az összes ásványvizet, ami a poharában volt, még mielőtt valami nagyon csúnyát beszólna Nicolas-nak, vagy esetleg ráöntené az összes vizet.

-Aha, gondolom… - mondta végül epésen Fabrizio. –De biztos, hogy a pénz minden? – kérdezősködött tovább.

-Ezt meg hogy érted?

-Csak úgy, hogy a pénzen kívül mást is adsz Laurának? – Fabrizio az asztal alatt rátette a kezét Laura térdére. A lány lába megrándult, de végül nem húzta el a térdét.

-Persze. De szerintem ez nem igazán tartozik rád, már bocsi.

-Teljesen igazad van – Fabrizio keze egyre feljebb csúszott Laura combján. –Csak, tudod, mi olaszok ilyenek vagyunk. Nálunk nem tabu a szex. De ha ti, franciák ilyen szégyenlősek vagytok…

-Na, álljunk csak meg egy percre! – Nicolas előrehajolt. –Nem tudom, mi bajod lehet a franciákkal, de mindenesetre nagyon kezded kihúzni a gyufát!

-Nekem semmi bajom a franciákkal. Félig én is az vagyok. Sőt, a franyó csajokat is imádom – Fabrizio becsúsztatta a kezét Laura szoknyája alá. Laura gyorsan az ajkába harapott, hogy elfojtsa a mosolyát, majd eltolta a srác kezét.

-Akkor talán velem van valami bajod?

-Ezt meg miből gondolod?

-Olyan ellenséges vagy velem. Talán az zavar, hogy jobban keresek nálad? Pedig Amerikában eléggé megszedhetted magad.

-Amerikában? – Fabrizio nem tudta, miről van szó. Lopva Laurára nézett, és a lány szeme villanásából azonnal rájött, mi a helyzet. –Aha, ja, Amerikában… Hát, ott se kerestem valami jól.

-Elmehettél volna statisztának. Azt mindig keresnek, és egész szép pénzeket adnak egy-egy filmszerepért. Bár, a fizimiskádat elnézve nem nagyon kapkodtak volna utánad… Hacsak nem egy csóró, olasz utcazenész szerepére kerestek volna valakit!

-Látod, már megint te szólsz be nekem! – Fabrizio csak azért is tovább simogatta Laura combját.

-De nem én kezdtem ezt az egészet!

-Fiúk, most már álljatok le! – avatkozott közbe Laura. –Nehogy a végén még ölre menjetek egy ilyen hülyeség miatt! Legyetek egy kicsit tekintettel arra, hogy két nő is van a társaságotokban! – megint eltolta Fabrizio kezét a combjáról.

-Igazad van, Laura. Szerintem lassan mehetünk is, nem? – kérdezte Nicolas, még mindig szikrázó pillantásokat vetve Fabrizio-ra, aki ismét megpróbálta kezét Laura szoknyája alá csúsztatni. A lány mosolyogva elhúzta a lábát, és figyelmeztetően oldalba bökte Fabrizio-t.

-Oké, menjünk.

-Pincér, a számlát, legyen szíves!

Öt perc múlva Laura és Nicolas „fájó búcsút” vett Fabrizio-tól és Céline-től. Fabrizio még mindig dühös volt, amiért nem sikerült teljesen kicsinálnia Nicolas-t, és bánta, hogy nem volt rámenősebb Laurával.

-Hé, Nicolas! – szólt még utánuk. –Legyél büszke arra, hogy egy ilyen csajod van, mint Laura. Nagyon becsüld meg, mert nem terem egy ilyen lány minden bokorban.

-Tudom, és szeretem is Laurát. Nincs szükségem a tanácsaidra.

-Oké, csak aztán nehogy nagyot koppanj…

Miután elmentek, Fabrizio még sokáig csendben duzzogott. Céline néha óvatosan ránézett, de a srác hozzá se szólt.

-Fabrizio…

-Mi az?

-Csak azt szeretném kérdezni, hogy sokáig ülünk még itt?

-Miért?

-Mert lassan elindulhatnánk haza.

-Én még maradok.

-Szóval akkor… Nem viszel haza?

-Bocs, majd hívok neked egy taxit.

-Fabrizio, mi baj van?

-Mit tudom én! Elegem van az egész világból!

Fabrizio felpattant, és kirohant a mosdóba. Mire visszaért, Céline-nek már csak hűlt helyét találta.