-Egy pillanat!

Isabelle gyorsan felkapta magára a kedvenc blúzát, és az ajtó felé menet félig be is gombolta. El se tudta képzelni, ki lehet az ilyen korán. Hátrarázta a haját, és egy kicsit szétnyitotta a blúz nyakát, hogy dögösebb legyen. Kinyitotta az ajtót, és lazán nekitámaszkodott az ajtófélfának.

-Szia Nicolas – köszönt látogatójának, és elmosolyodott. –Rég láttalak.

-Hiányoztam?

-Mondhatni – Isabelle kitolta a mellét, és megfogta Nicolas karját. –Gyere be.

-Nem akarok sokáig maradni.

-Kérsz valamit? Egy kávét, üdítőt, teát?

-Kösz nem. Térjünk a tárgyra.

-Oké. Ugye nem zavar, ha én közben öltözködöm?

-Nem.

Nicolas alaposan szemügyre vette a lányt, miközben öltözködött, de Isabelle nem bánta. Még kellette is magát.

-Szóval… - Nicolas az erkély felé sétált. –Úgy hallottam, befuccsolt az új románcod is.

-Ja. Nem voltunk egymáshoz valók.

-Így mondják a „rajtakaptam a párom egy másik nővel” súlyos esetét? Egész szépen laksz – váltott témát Nicolas miközben kinézett az ablakon, majd visszafordult Isabelle felé. –Lenne egy ajánlatom.

-Na végre! – Isabelle elmosolyodott. –Tudtam, hogy nem tudsz majd nekem ellenállni. De nem gondoltam, hogy ennyi ideig fogsz várni…

-Nem erről van szó. Rémlik még neked a Fabrizio név?

-Aha. Mi van vele? – Isabelle gyanakvó lett.

-Csak egy kérdés: szeretnél vele újra összejönni?

-Mert hogy?

-Nyugi, csak egy ártatlan kérdés volt. Szeretném, ha válaszolnál.

-Nem is tudom. Jó volt vele, meg minden, de… Fogalmam sincs, mit akarok – Isabelle fel-alá járkált a szobában.

-Én segíthetek neked visszaszerezni.

-És hogyan?

-Egyelőre legyen annyi elég, hogy megvannak a módszereim.

-Ugye nem akarod kinyírni?

-Nem, dehogyis. Abból mi hasznunk lenne?

Nicolas odasétált Isabelle-hez, és megsimogatta a haját. A lány elmosolyodott.

-Mondd csak, mi van a kis barátnőddel? Talán már nem elégszel meg vele?

-Erről szó sincs.

-Akkor miért flörtölsz velem?

-Mert úgy tartja kedvem. Egyébként a te Fabriziód az én Laurámat fűzi – legalábbis úgy érzem.

-Oké, beszállok a buliba – mondta végül Isabelle.

-Ez a beszéd!

Nicolas kedvtelve nézte a lányt, amint öltözködik. Nagyon csinos volt, rengeteg hódolója volt. Hosszú, hullámos barna haja karcsú derekáig ért. Csípője gömbölyű volt, hasa lapos és feszes, köldökében pedig piercing csillogott. Nicolas tekintete ekkor Isabelle keblére vándorolt, amit a lány még mindig nem rejtett el – sőt, mintha még pár gombot ki is gombolt volna a blúzán, hogy jobban látszódjon…

Mindig tudta, mi kell a pasiknak. Fotómodell volt; és Fabrizioval is egy fotózás alkalmával ismerkedett meg, amikor a Gucci ruháit reklámozta. Imádta a divatot, ruháit is mindig az éppen aktuális trend szerint válogatta össze. Miközben öltözködött, néha rásandított Nicolas-ra és elégedetten konstatálta, hogy a férfinak tetszik a látvány. A blúzához felvett egy csípőnadrágot, hogy tökéletes, lapos hasa jól látszódjon, majd a blúza alsó részét is szétnyitotta a látvány érdekében. Hosszú, barna haját befonta, majd a tükörhöz lépett, hogy kisminkelje magát. Nicolas még nézte őt egy darabig, de aztán jobbnak látta, ha nem kísérti tovább a sorsot – és persze saját magát.

-Akkor én talán megyek is – Nicolas elindult az ajtó felé. –Ha minden jól megy, péntek este találkozzunk a Baccarában. Akkor részletesen megbeszélünk mindent.

-Oké, ott leszek.

Miután Nicolas elment, Isabelle végignyúlt az ágyán, és elkezdett nevetni. Maga se tudta, miért, de úgy érezte, hogy valami nagyon jó dolog fog vele történni. És ezt Nicolas látogatásának tudta be.

Fabrizio nem ment vissza a munkahelyére. A városban keringett egészen sötétedésig. A telefonja ötpercenként csengett, de nem vette fel. Úgyis tudta, hogy a főnöke keresi, mert jól le akarja teremteni. Minek vegye föl? Majd holnap megbeszélik a dolgot. Lauráék háza felé sétált. Erősen elgondolkodott rajta, hogy felmenjen-e a lányhoz, de aztán eszébe jutott, hogy talán Nicolas is otthon van, ő pedig nem nagyon díjazná, ha egyszer csak becsöngetne…

Leült egy padra, és felnézett a házra. Várta, hátha Laura feltűnik az ablakban. Végül nem az ablakban, hanem az utcán látta meg a lányt. Épp akkor parkolt le a ház előtt. Fabrizio felállt a padról, és lassan elindult Laura felé. A lány kiszállt az autójából, majd hátrament a csomagtartóhoz. Felnyitotta és elkezdett belőle kipakolni. Fabrizio nézte egy darabig, majd odalépett mellé.

-Ciao, Bella! – köszönt rá. Laura megijedt, és elejtette az egyik zacskót.

-Uramisten, a frászt hozod rám! – mérgesen leguggolt és elkezdte összeszedegetni a narancsokat. Fabrizio is lehajolt, hogy segítsen. –Olyan vagy, mint egy sötétben lopakodó!

-Bocs, nem állt szándékomban megijeszteni.

-És… hogyhogy erre jártál?

-Ebédszünet óta mászkálok.

-Főnököd mit szólt az éttermi incidenshez?

-Még nem tudja. Nem mentem vissza dolgozni.

-Ja, tényleg, most mondtad, hogy ebéd óta sétálsz.

-Segítsek felvinni a cuccokat?

-Nem, kösz. Nic is itthon van, és nem szeretném, ha megint olyan kínos helyzet állna elő, mint az étteremben.

-Oké. És mondd csak, mikor tudunk megint talcsizni? – Fabrizio átkarolta a lány derekát.

-Hé, Fifi, engedj el! – Laura eltolta magától a srácot. –Mi van, ha Nic kinéz az ablakon és meglát minket?

-Az szivacs. De ha nem…

-Megbeszéltük, hogy csak barátok vagyunk. Ehhez képest…

-Ehhez képest csak egymásra tudunk gondolni…

-De ez nem jó! – Laura szomorúan megrázta a fejét. –Most pedig el kell válnunk. Majd találkozunk még. Szia!

Fabrizio csak állt ott, és nézte, ahogy a lány eltűnik az ajtó mögött. Ő is hazaindult, és csak remélte, hogy megtalálja a kocsiját a sötétben…

Laura felment a lakásba. Bent szólt a tévé, de Nicolas-t nem látta sehol. Lepakolt a konyhában, majd szétnézett a lakásban.

-Nic! Nic! Merre vagy?

Benézett a hálóba is, de senki nem volt bent.

-Mindegy. Biztos előkerül előbb-utóbb.

-Laura! – hallott egy ismerős hangot a háta mögül. Villámgyorsan megfordult. Mikor meglátta, ki az, földbe gyökerezett a lába.

-Christian… Te meg… Te…

-Egyetlen, imádott hugicám! – Christian Laura nyakába borult. A lány nem tudta, sírjon-e vagy nevessen. Az már régen rossz, ha a tesója meglátogatja…