Laura el nem tudta képzelni, hol lehet Nicolas. Mikor végre megérkezett, egyből az ajtóhoz ugrott.

-Hol voltál?

-Volt egy kis dolgom.

-És mi?

-Laura, muszáj mindenről beszámolnom? – Nicolas hangja fáradtnak tűnt. –Nem vagy az anyám.

-De a barátnőd vagyok! – Laura toppantott egyet a lábával, és várakozva nézett Nicolas-ra.

-El kellett intéznem egy fontos dolgot.

-Este?

-Igen, mert egész nap dolgoztam.

-Szerintem megcsalsz – jelentette ki szenvtelen arccal Laura. Ez annyira tisztességtelen volt, hogy ha Laura hallja magát kívülről, rettenetesen elszégyellte volna magát, amiért ilyet mondott.

-Hogy mi van?! – Nicolas nem hitt a fülének. Először csak elkerekedett szemmel nézett a lányra, aztán elkezdett nevetni. –Laura, te hihetetlen vagy! Ennyire nem bízol bennem?

-Nem erről van szó – Laura karba tette a kezét. –De te titkolózol, és ezt nagyon nem bírom.

-És honnan veszed, hogy titkolózom?

-Kilométerekről kiszúrom az ilyet. Különös érzékem van hozzá.

Nicolas inkább nem válaszolt. Lemondóan megrázta a fejét, és bement a szobába.

-Ja, Nic! – ment utána Laura. –Hazajött Chris Los Angelesből. Ezt azért mondom, hogy ne lepődj meg, ha belé botlasz.

-Tudom, hogy itthon van.

-Te… Te tudtad?

-Aha. Én voltam az első, aki találkozott vele.

-És miért nem szóltál?!

-Mert nem akartalak zavarni munka közben. De most már tudod.

-Kösz – Laura bement a fürdőszobába, és magára zárta az ajtót. Megint begörcsölt a hasa, és hányingere volt. Tíz percig bent volt, próbálta helyrepofozni magát.

Mikor kiment, Nicolas már Christiannal beszélgetett a nappaliban, de amint meglátták a lányt, egyből elhallgattak.

-Na mi van? Csak nem rólam beszélgettetek? – kérdezte epésen Laura.

-Ne legyél paranoiás – legyintett Christian.

-Nem vagyok paranoiás, csak érzem, hogy Nic titkol valamit!

-Már megint ezzel jössz! – Nicolas-nak kezdett elege lenni a vallatásból.

-Miért nem tudod megmondani, hogy van valakid?! – kérdezte sírós hangon Laura. –Úgyis ki fogom deríteni, miben sántikálsz!

-Az ég szerelmére! Hagyd már abba ezt a hülye gyanakvást! Mégis mi bajod van velem?!

-Hagyd, Nic – mondta Christian. –Ma ilyen idegbeteg.

-Te ebbe ne szólj bele! – torkolta le Laura a bátyját. –Még csak pár órája vagy Párizsban, úgyhogy végképp fogalmad sincs róla, mi a pálya! Hálás lennék, ha most az egyszer befognád a bagólesődet!

-Laura, mi bajod van ma este? Mondta Chris, hogy vele is összevesztél.

-Az a bajom, hogy rohadt fáradt vagyok, és még itthon is el kell viselnem mások hülyeségeit!

-És ezért ordibálsz mindenkivel?

-Nem. Veled más bajom is van, azon kívül, hogy titkolózol.

-És mégis mit csináltam már megint?

-Utálom, hogy annyit utazol! Soha nem vagy itthon! Ez nem jó egy párkapcsolatnak, elhidegülünk egymástól.

-De mit tegyek? Ez a munkám! Ha nem dolgoznék, mégis miből élnénk meg?

-Én nem azt mondtam, hogy ne dolgozz, hanem azt, hogy többet legyél itthon!

-Nem tudom megoldani.

-Csak akarni kell! De az én véleményem már rég nem számít neked. Járod a saját utadat! De tudod mit? Engem már nem is érdekel! Azt csinálsz, amit akarsz! – Laura felkapta a táskáját, és az ajtó felé indult.

-Laura! Most meg hová mész?

-El. Saláta a hűtőben!

Azzal Laura elrohant, és bevágta maga után az ajtót. Beült az autójába, és elhajtott. Tudta, hogy hová kell mennie. Egyenesen Fabrizio házához hajtott. Becsöngetett, és várta, hogy a srác kinyissa az ajtót. Mikor Fabrizio végre megjelent az ajtóban, Laura meg se várta, mit akar mondani a srác.

-Ne kérdezz semmit! – bement a lakásba, leült a konyhaasztalhoz és arcát a tenyerébe temette. Fabrizio is bement, és leült a lány mellé. Egy ideig csendben ültek, aztán a srác végül megtörte a csendet.

-Tudom, hogy azt mondtad, ne kérdezzek semmit, de… Mi baj van?

-Sok minden. Muszáj volt idejönnöm. Otthon bolondokháza van! Nicolas-val összevesztünk; ráadásul felbukkant a másfél éve nem látott bátyám Los Angelesből, és most ő is ott fog velünk lakni.

-Szép. És egyből én jutottam eszedbe?

-Aha. És az a legspécibb az egészben, hogy megvádoltam Nicet azzal, hogy megcsal.

-Frankó. Ezen vesztetek össze?

-Hát, ezen is. Meg még sok mindenen. Úgy éreztem, szétrobban a fejem, olyan dühös voltam. Ja, és tuti beteg leszek, mert hánytam is. Lehet, hogy csak a méregtől kavarodott fel a gyomrom.

-Ez hülyeség. Szerintem valami bujkál benned, azért lettél rosszul.

-Nem tudom, de már nem is érdekel. Jól beolvastam szegény Nicnek, mindent a fejéhez vágtam.

-A tányért is? – kuncogott Fabrizio.

-Hehe, vicceske… Ne haragudj, most nem vagyok hangulatban.

-Semmi baj. Akkor inkább mesélj nekem a tesódról.

-Christianról? Nem különösebben érdekes fickó – közben átmentek a nappaliba, és leültek a kanapéra. Laura egyre lejjebb csúszott, végül már Fabrizio ölében feküdt.

 –Ikrek vagyunk – kezdett bele Laura. -Két perccel idősebb nálam. Kiskorunkban teljesen össze voltunk nőve, de ahogy teltek az évek, egyre jobban eltávolodtunk egymástól. A szüleink, főleg az apánk, elég szigorúan fogtak minket. Egy-egy kihágásért szobafogság, zsebpénzmegvonás járt. Próbáltak minket a helyes útra terelgetni, több-kevesebb sikerrel. Én voltam a jókislány, aki minden szabályt igyekezett betartani. De Chris-t egy idő után már nem érdekelték ezek a szabályok. Nemegyszer meglépett otthonról, ilyenkor napokig nem hallottunk felőle. Másfél éve ment ki Los Angelesbe, és tartotta a régi, jó szokását: nem hallatott magáról egy jó ideig. Ma este bukkant föl újra. Örültem neki, de először köpni-nyelni nem tudtam, mikor megláttam a lakásban. Persze, szeretem meg minden… Csak tudod, voltak elég necces ügyei is régebben. Ezeket most inkább nem részletezném…

-Képzelem… De ez már régen volt – Fabrizio Laura hasát simogatta.

-Remélem – sóhajtott a lány. –De most nem is annyira Chris érdekel, inkább Nic. Bánt, hogy így összevesztünk.

-Legalább elmondtad neki, mit érzel. Hátha megpróbál megváltozni – Fabrizio egyre beljebb csúsztatta kezét a lány pulcsija alá.

-Aha, hátha… Jaj, Fifi, ne csináld már! – nevette el magát Laura.

-Miért? Nem tetszik? – kérdezte a srác mosolyogva.

-De, csak…

-Nem véletlenül jöttél hozzám.

-Tudom. Ha Nic tudná, hogy igazából én vagyok az, aki félrekacsingat ebben a kapcsolatban…

-Lehet, hogy ő is.

-Á, azt nem hiszem – Laura elbizonytalanodott. –De mindegy. Rendbe kell hozni a kapcsolatunkat, mert eléggé gyenge talpakon áll.

Fabrizio megcsókolta a lány nyakát.

-Fifi, kérlek… Most mondtam, hogy rendbe akarom hozni a Nicolas-val való kapcsolatomat.

-Oké, majd utána…

Laura csak néhány óra múlva indult haza. Remélte, hogy mindegyik ruhadarabját összeszedte, és semmi árulkodó nyomot nem hagyott. Persze, ettől inkább akkor kellett volna tartania, ha az ő lakásában történt volna meg…

-Na, jó, most már megyek – Laura megsimogatta Fabrizo arcát.

-De azért jó volt, ugye?

-Végre valakinek kiönthettem a szívemet.

-Ééés…?

-Ééés… Igen, az is jó volt… Nagyon – mondta mosolyogva a lány. Fabrizio magához húzta Laurát és megcsókolta.

-Tudod, kicsim, hogy ez volt az első józan szeretkezésünk?

-Ezt meg hogy érted?

-Hát úgy, hogy az első alkalommal én voltam totál koki, másodjára pedig te ütötted ki magad. De most…

-Tök jó! Csak van egy kis bűntudatom… Ha belegondolok, hogy Nic meg otthon vár…

-Talán ő is ezt csinálta egy másik nővel ma… Gondolj erre!

-Igazad lehet.

Laura hazament, és csendben beosont a lakásba. Nicolas még ébren volt.

-Nem kérdezem, hol voltál – mondta csendesen a lánynak. –Az a fő, hogy itthon vagy.

-Sajnálom, Nic, hogy olyan hülye voltam.

-Nem, Laura, én voltam hülye. Bocsáss meg nekem – Nicolas átölelte Laurát és megcsókolta. –Szeretlek.

-Én is szeretlek – mondta Laura, és miközben átölelte Nicolast, egyfolytában azon járt az esze, mit művelt pár órával ezelőtt.