Már két hét is eltelt azóta, hogy Isabelle, Nicolas és Christian szövetségre léptek a Baccarában, és ennek nyoma is volt. Nicolas ajándékokkal halmozta el Laurát, Isabelle ismét feltűnt Fabriziónál, Christian pedig elkezdte kifejleszteni „lopakodó imidzsét”. Viszont neki annyi dolga még nem akadt, mert Laura nagyon vigyázott arra, hogy ne járjon görbe utakon – persze magától jutott erre, hiszen mit sem sejtett arról, hogy bátyja árgus szemekkel figyeli minden lépését. Azt viszont eléggé furcsállta, hogy testvére az elmúlt időben élénken érdeklődni kezdett a szerelmi élete iránt…

A munkájában kedvező fordulat következett be: Madame Valéry ígéretéhez híven megemelte a fizetését, és kilátásba helyezte, hogy ha továbbra is ilyen szépen dolgozik, előlépteti a helyettesévé. Laura rettentő boldog volt, és úgy érezte, élete visszatért a helyes útra. Fabrizióval nem találkozott, csak néha beszélt vele telefonon. Ez tűnt helyesnek. De boldogságát beárnyékolták a továbbra sem szűnő rosszullétek… Nicolasnak nem szólt, egyedül Fabrizio tudott róla. Érezte, hogy ideje lenne meglátogatni egy orvost, de mindig csak halogatta.

Így volt ez aznap is, amikor Madame Valéry elküldte őt a Swarovskihoz, megbeszélni velük, hogy az új kollekciót bemutató modellek viselhetnek-e majd Swarovski gyémántokat a kifutón. Laura rettentően émelygett, de nem akart hazamenni. A főnökének meg pláne nem mert szólni, mert a végén még képes, és azt gondolja, hogy csak ki akar bújni a meló alól. Meg különben is: lehet, hogy a levegőváltozás jót tesz neki. Épphogy beindította a kocsiját, hirtelen Fabriziót pillantotta meg az ablakban.

-Szia Laura! Ha szépen megkérlek, elvinnél valahova?

-Nézd, Fifi, akármilyen szépen kérsz: nem fog menni!

-Miért?

-Mert dolgom van! A főnököm küldött el, és ha nem érek vissza időben… - hadarta Laura.

-Kérlek! Nem lesz hosszú idő! – könyörgött Fabrizio.

-Mi történt a te autóddal?

-Beadta a kulcsot, úgyhogy elvitettem az autómentővel.

-Istenem! – Laura ráhajtotta a fejét a kormányra. –És hova kéne elvinnem téged?

-A Swarovskihoz.

Laura egyből magához tért.

-A céghez???

-Aha, ja.

-Én is oda megyek!

-Akkor no problema! – Fabrizio beugrott a kocsiba, és rámosolygott a lányra. –Mehetünk!

-Wow! Mi ez az illatfelhő? – hajolt közelebb Laura a sráchoz. –Mintha rád ömlött volna egy üveg kölni. De amúgy jó illata van!

-Örülök, hogy tetszik. Mióta a Dolce&Gabbanánál dolgozom, mindig ilyen jó illatom van.

-A Dolce&Gabbanánál dolgozol? – kérdezte Laura, miközben kiállt a parkolóból. –Mióta?

-Majdnem két hete. Ingyen kapunk termékmintákat, például ezt a kölnit is. Jó hely.

-Remélem, cserébe ezért a fuvarért nekem is szerzel majd valami spéci parfümöt…

-Meglátjuk, mit tehetek. De nem tudnánk egy kicsit gyorsabban menni? – már tíz perce mentek, de még mindig nem értek oda.

-Nem elég gyors ez neked? – kérdezte Laura felháborodva. –Gyorsabban nem mehetek, mert megbüntetnek. Jesszusom! – nézett rá Fabrizióra. –Azonnal kapcsold be a biztonsági övet!

-Jól van már, anyuci… - morogta Fabrizio. Az elkövetkező percekben hangosan sóhajtozni kezdett, és az órát nézte. –Estére odaérünk? – kérdezte Laurától.

-Csend legyen! Te akartad, hogy elvigyelek.

-Jó, de nem gondoltam, hogy úgy fogunk menni, mint egy reumás csiga! Add át a kormányt!

-Dehogy adom! Majd hülye leszek! Az én kocsimat csak én vezethetem!

-És ez hol van megírva? – kérdezte gúnyosan Fabrizio.

-Nem adom át és kész. Különben sem tudod, hol van a Swarovski épülete.

-Ez igaz, de ha elmondod…

-Hagyjál már!

Végül mégis át kellett adnia a kormányt a srácnak. Dugóba kerültek, így ott volt lehetőségük helyet cserélni. Fabrizio ragyogott, és büszkén feszített a gyönyörű Peugeot-ban. Onnantól kezdve nem volt megállás: száguldottak. Laura gyomra egyre jobban felkavarodott, így aztán letekerte az ablakot, és kihajolt.

-Jól vagy, Laura? – kérdezte Fabrizio két manőver között.

-Szerinted úgy nézek ki? – válaszolta Laura, még mindig félig kilógva az ablakon.

-Gyere vissza, és mutasd az utat, légy szíves!

-Minek? – Laura feltekerte az ablakot, és hátradőlt az ülésen.

-Mert nem tudom. De ezt már mondtam.

-Jó. Itt egyenesen, aztán a kereszteződésnél balra.

Laura szorgosan magyarázta az utat a srácnak, de néha meg kellett küzdenie Fabrizio nemtörődömségével.

-NEM! Mit mondtam? A körforgalomban elmész jobbra!

-Arra mentem.

-Balra mentél! – Laura kezdett kikészülni. –Attól, hogy a kereszteződésnél balra mentél, nem kell mindenhol arra menni!

-Nyugi, Laura, solo rilassare. Odatalálunk előbb-utóbb.

Fabrizio bekapcsolta a rádiót. A Grease-ből szólt a Greased Lightnin’, ezért olyan hangosra vette, amilyen hangosra csak tudta. Letekerte az ablakot, és félig kimászott a kocsiból.

-Fifi, most miért csinálod ezt? Felnőtt ember vagy! Ne viselkedj úgy, mint egy lökött tinédzser, aki végre elkötötte apuci autóját!

-Imádom ezt a számot. Gimis koromban erre forgattam a csajokat.

-Na, akkor azt a kormányt is forgathatnád… Ott menj le balra! – mutatott Laura egy útkereszteződésre.

-Tudom én forgatni a kormányt is, nem kell aggódni.

-Ott balra…

-Nem hiszem, hogy te jobban tudsz nálam vezetni…

-Balra…

-Mióta van jogsid?

-Balra!

-Ha nekem is ilyen kocsim lenne… Bár szeretem Totót, de néha kicsit nehéz vele.

-Menj már le balra!!!

-Ne ordibálj, Laura!

-BALRA!!! – Laura elkapta a kormányt, de Fabrizio visszarántotta.

-Megőrültél?!

-Hogy lehetsz ekkora kretén?! – Laura teljesen magába roskadt. –Itt üvöltök, hogy menjél balra, erre te mész tovább egyenesen!

-Ja, akkor ezért ordibáltál? – kérdezte Fabrizio ártatlanul.

-Nem bírom… Nem bírom… - Laura tenyerébe temette az arcát. Úgy érezte, a srác direkt szívatja. –Én esküszöm, begolyózom… De legalább fordulj már meg és menjünk vissza!

-Jól van, nyugi. Mindjárt egy kapualjban megfordulok.

Nem lett volna hosszú az út, de ők fél óra alatt értek oda. Laura dühös volt a srácra, amiért így hátráltatta. Visszafelé ő vezetett, és egész úton nem szólt Fabrizióhoz. A srác érezte, hogy valami nem stimmel, ezért próbálta kiengesztelni a lányt. De Laura rá se nézett. Csak akkor csapott rá a kezére, amikor Fabrizio elkezdte simogatni a combját… Ahogy visszaértek a belvárosba, Laura kitette Fabriziót a Dolce&Gabbana épületénél, ő maga pedig tovább hajtott a Promod felé. Nem vette észre, hogy Fabrizio otthagyott neki egy levelet az autóban:

„Laura!

Szerda este, a Tuileiráknál. Beszélni szeretnék veled. Fifi”