Szakadt az eső, de Laura észre se vette. Arcán patakokban folytak könnyei, de még arra sem érzett magában elég erőt, hogy letörölje. Már csuromvíz volt a ruhája, a haja, és esernyő persze nem volt nála. Bár, ha lett volna, akkor se nyitotta volna ki. Az ég teljesen beborult, így olyan volt, mintha már este lett volna, pedig még csak hat óra volt. „Nic most ér haza” – gondolta. „De nem megyek haza. Még nem. Egyedül akarok lenni.” Az orvos mondta, hogy fájni fog. De ennyire?

Már majdnem egy órája rótta az utakat. Próbálta elfelejteni, de nem ment. Nem tudta elhinni, hogy mindez vele történik. Az ilyenek mindig másokkal történnek meg! És íme, most vele is… Fejében még mindig visszahangzottak az orvos szavai. Megrázta a fejét, hátha kitörlődnek a szörnyű szavak, de csak még hangosabbak lettek. Szinte ordítottak a fejében. Laura felzokogott, és körülnézett, hátha talál valahol valami menedéket az eső elől.

Leült egy ház lépcsőjére, és arcát kezeibe temette. Válla rázkódott a sírástól. Rettenetesen egyedül érezte magát, de hiába nézett körül, senki nem járt az utcákon. De ha jártak is volna, mire ment volna velük? Senki nem ment volna oda hozzá, hogy megvigasztalja. Meg amúgy is: mindenkit elküldött volna a fenébe. Ez csak az ő fájdalma, másnak semmi köze hozzá! Óvatosan letörölte könnyeit, és felnézett. Szeme előtt lejátszódtak az elmúlt óra eseményei.

Miután az orvos telefonált, teljesen kétségbeesett. El nem tudta képzelni, mi lehet a baj. Gyorsan összeszedte a cuccait, beült a kocsiba, és elhajtott a kórházba. Az orvos már várta, és soron kívül bejuttatta.

-Doktor úr… Nagyon nagy a baj? – kérdezte félve Laura. Elég volt ránéznie az orvosra, és máris választ kapott kérdésére.

-Nézze, azt hiszem, a lelki fájdalom nagyobb lesz, mint a fizikai. Sok ilyen esetem van, tehát nincs egyedül.

-Mondja már, mi bajom van?!

-Azt hiszem, rögtön a lényegre térek. Legyen erős.

-Megpróbálok.

-Önnek méhen kívüli terhessége volt. Mikor összeesett a parkban, és olyan nagyon vérzett, akkor vetélt el.

-Micsoda? – Laura hirtelen nem tudott mit szólni ehhez az egészhez. –Én… Nekem lett volna egy gyerekem?

-Igen, de sajnos nem úgy zajlott a terhesség, mint kellett volna. Sajnálom.

Laura innentől kezdve már nem hallotta, mit mond neki az orvos. Csak ült, maga elé bámulva, és megpróbálta visszatartani a könnyeit. „Erősnek kell lenned! – győzködte magát. –Nem szabad sírnod! Majd később… Majd később…”

-De van még egy rossz hírem.

-Ennél is rosszabb? – kérdezte Laura elcsukló hangon.

-El kell végeznünk a tisztító kaparást. Anélkül nem engedhetem el.

-Az meg mi?

-Egy elég csúnya művelet során kitágítjuk a méhét, és kikaparjuk a… - az orvos felsóhajtott. Nem tudta, folytassa-e. –A magzat maradványait.

-Jézusom… - Laura lehajtotta a fejét, és elmorzsolt egy kicsorduló könnycseppet. –Nagyon fáj?

-Nem kellemes. De sajnos túl kell esni rajta.

Ezután az orvos átkísérte Laurát a műtőbe, és előkészítette a szükséges műszereket. Laura még mindig nem tudta elhinni, hogy ez az egész tényleg megtörténik vele. Hányingere volt, és el akart futni. Az egész testét ólomsúlyúnak érezte, ahogy mozdulatlanul ült az ágyon. Rémülten nézte a fém műszereket, a szörnyű gépeket, és beleborzadt, ha csak rágondolt, mit fog vajon csinálni vele az orvos. Olyan volt az egész szoba, mint egy modern kori kínzókamra.

Miután felfeküdt az ágyra, majdnem felsikoltott, mikor meglátta, hogy az orvos milyen szörnyű géppel közelít felé. Már a hangja is iszonyú volt, de amikor megérezte a hideg fémet a testében, az leírhatatlan kínokkal járt. Úgy érezte, a gép szinte széttépi belülről, és még a lelkét is kiszívja. Sírni szeretett volna, de egyszerűen nem tudott. Csak arra tudott gondolni, hogy ha ezt túléli, hazamehet.

De inkább nem írom le, micsoda kínokat élt át. Az orvosnak igaza volt: a fizikai fájdalom csekélységnek tűnt a lelki fájdalom mellett. A művelet után az orvos sok-sok pihenést írt elő neki, ezenfelül felírt még B-6 vitamint, és folsav, magnézium és kalciumtartalmú ételek fogyasztását javasolta. De a gyógyteák is jó hatással vannak erre az állapotra – tette hozzá. És ami a legfontosabb: 6 hétig ne éljen nemi életet.

Laura felállt a lépcsőről és elindult vissza, az autójához. Belül szörnyű ürességet érzett. Beült a kocsijába, és fejét ráhajtotta a kormányra. Továbbra se nyugodott meg, de úgy érezte, csak sírással tudja kiadni magából a fájdalmát. Ekkor valaki megkopogtatta az ablaküvegét. Fabrizio volt az.

-Mi van? – szólt ki Laura barátságtalanul.

-Te meg mit csinálsz itt? Mi baj van? – kérdezte a srác aggódva, mikor meglátta Laura könnyes arcát.

-Nem tökmindegy?

-Nem. Beülök melléd, és mesélj el mindent.

-Nem kell a lelki fröccs. Megvagyok egyedül is – Laura elfordult, és elkezdett zsebkendőt keresni a kesztyűtartóban.

-Hidd el, jobb, ha kibeszélsz magadból mindent – mondta kedvesen Fabrizio.

-Süket vagy?! – kiáltott rá Laura. –Nem kell, hogy sajnálj! Menj el!

-Laura! Nem megyek el, amíg el nem mondod, mi bajod van.

-A rohadt életbe! Tűnj már el! – zokogott a lány.

-A barátom vagy! Nem hagylak itt ilyen állapotban!

-Istenem! Miért vagy ilyen lehetetlen?! Nem érted? Menj el!

-Rendben van. Elmegyek. De remélem, azért egyszer még szóba állsz velem. Én csak segíteni akartam neked.

-Ebben nem tudsz segíteni.

-Oké. Ha nem akarsz róla beszélni…

-Jól van! – Laura megtörölte a szemét. –Tényleg tudni akarod? Tényleg? Na, akkor jól figyelj! Épp most tudtam meg, hogy volt egy méhen kívüli terhességem, és akkor vetéltem el, amikor veled voltam a Tuileriáknál. Ja, és ami a slussz poén, hogy a doki egy órája vakarta ki a méhemet egy bazi nagy fém vacakkal, hogy eltüntesse belőle a gyerek maradványait! Tessék, most már tudsz mindent. Így jó?!

-Jesszusom… - Fabrizio hirtelen nem tudta, mit mondjon. –Szóval… Te… Te terhes voltál?

-Bravó, briliáns logika… - mondta gúnyosan Laura. –De ne haragudj, most mennem kell – azzal beindította a motort.

-Várj! Az a gyerek… Lehetett az enyém?

-Akár – Laura beletaposott a gázba, és elhajtott, otthagyva Fabriziót zavaros gondolataival.

Otthon épphogy belépett az ajtón, csak ledobta a táskáját és Nicolas nyakába borult. Aztán csak zokogott és zokogott.