Most hagyjuk el egy kicsit Laurát, és nézzük meg, mi történt Fabrizióval, miután hazament! Nem volt valami jó állapotban. Végig az járt a fejében, amit Laura mondott. Akár az övé is lehetett a gyerek… Elővette a bárszekrényből a vodkás üveget, és teletöltötte a poharát. Úgy érezte, enélkül nem tudja feldolgozni, amit hallott. Pedig aznap estére volt még más meglepetés is…

Mikor csörgött a telefonja, Fabrizio először még megitta a vodkáját, utána pedig kényelmesen sétált oda a mobiljához. Ráér – gondolta. Amikor meglátta, ki keresi, komolyan fontolóra vette, hogy felvegye-e. Monsieur Douillet számát pillantotta meg a kijelzőn. El nem tudta képzelni, mit akarhat tőle. Hiszen már nem dolgozik a Guccinál! Na mindegy. Felveszi, aztán elküldi a fenébe az öreget. Vele ne szórakozzon.

-Igen? – szólt bele kedvetlenül.

-Jó estét, Dubois.

-Szabadna megtudnom, mit akar tőlem? Elvégre már nem dolgozom a Guccinál.

-Lenne egy visszautasíthatatlan ajánlatom.

-Kíváncsian várom… - mondta gúnyosan Fabrizio.

-Azt csiripelik a madarak, hogy mostanában a nagykövet nőjét keféli, aki mellesleg a Promodnál dolgozik.

-És mi köze hozzá?

-Ezt eddig miért nem mondta nekem?

-Hú, lássuk csak… - Fabrizio úgy tett, mintha nagyon gondolkodna. –Miért is? Talán azért, mert a főnökömnek semmi köze ahhoz, kivel kettyintek.

-De ha a nő a konkurens cégnél dolgozik, az a minimum, hogy erről beszámol!

-Laura csak eladó egy Promod üzletben. Semmi köze a projekthez. De ez egy meddő vita. Mondja, mit akar, aztán isten áldja!

-Mint már mondtam, van egy ajánlatom. Szeretném, ha visszajönne a Guccihoz.

-Hogy micsoda???

-Jól hallotta. Fizetésemelést is kap.

-De én most a Dolce&Gabbanánál vagyok!

-És? Ha nem szeretné, nem kell végleg visszajönnie. Elég csak egy kis időre, amíg elintézzük a Promodot.

-Még mindig nem tett le arról a projektről?

-Nem, és nem is nyugszom addig, amíg vissza nem szerzem. Szeretném, ha beépülne a Promodhoz.

-Kém legyek???

-Ha így jobban tetszik… Mindenesetre már betelefonáltam a Dolce&Gabbanához, hogy adjanak magának egy kis kimenőt.

-Maga normális?! Mégis mi a francot intézkedik helyettem?

-Muszáj volt. Az idő pedig sürget. Úgy hallottam, munkaerőhiány van a Promodnál. Ez pedig egy vadonatúj projektnél nem túl jó…

-Szóval pályázzak meg egy állást a Promodnál?

-Látom, vág az esze, mint a beretva. Szóval: mit mond az ajánlatomra?

-Nem tudom.

-Ne habozzon túl sokáig. Ha nemet mond, keresek mást. De örülnie kéne annak, hogy először maga jutott eszembe. Pont maga, akit páros lábbal rúgtam ki.

-Igen, de csak azért engem kért fel, mert én állok kapcsolatban valakivel, aki a Promodnál dolgozik.

-Jól van. Én csak kedves akartam lenni, de ha nem vállalja, akkor beszélek mással. Van még pár jelölt. Jó estét!

-Ne! Várjon!

-Meggondolta magát?

-Talán… - Fabrizio gondolkodott egy kicsit. –Mennyivel emelné meg a fizetésem?

-Mondjuk 30%-kal. Megfelel?

Fabrizio egyből leült.

-Hogy megfelel-e??? Monsieur Douillet, vállalom a melót!

-Ez a beszéd! Holnap reggel várom az irodámban!

-Laura enned kell valamit!

-Nem kell.

-Legalább egy falatot.

-Nem vagyok éhes!

-De ez így nem lesz jó. Teljesen le fogsz gyengülni.

-Mit bánom én…

Nicolas megpróbált pár falatot belediktálni Laurába, de a lány szinte semmit nem evett. Mióta kiderült a vetélése, Laura lelkileg megszűnt létezni. Egész nap csak feküdt, lézengett a lakásban, és éhségsztrájkot tartott. Nicolas se ment be dolgozni, nem akarta egyedül hagyni a lányt ilyen állapotban. De sajnos úgy tűnt, a munkahelyén nem tudnak meglenni nélküle, így ez volt az utolsó napja a szabadságából. Nyugodtabban ment volna be dolgozni, ha tudja, hogy Laura jobb állapotban van. De így…

Másnap, mikor Nicolas már nem volt otthon, Laura egész nap nem kelt föl az ágyból. Csak feküdt, nézte a plafont, és csendben sírdogált. Ebből az állapotából végül a csengő erőszakos hangja zökkentette ki. Fabrizio látogatta meg.

-Buon giorno! – köszönt a lánynak, és meg se várva Laura válaszát, bement a lakásba.

-Nem vártam vendéget – mondta közönyösen a lány.

-Bocs a zavarásért. Csak… Gondoltam, megnézem, hogy vagy.

-Szarul.

-Az nem jó. Hoztam neked kaját.

-Nem vagyok éhes. Már Nic is megpróbált tömni az elmúlt napokban, de nincs étvágyam.

-Hát akkor ettől majd lesz! – Fabrizio letette a konyhapultra a pizzás dobozt és elkezdte kibontani. –Megpróbáltam lasagnát sütni, hogy hozzak neked valami olaszosat, de… Sajnos odakozmált, úgyhogy rendeltem pizzát. Extra sajtosat. Szereted?

-Aha – Laura halványan elmosolyodott. –Köszi.

-Szívesen. Úgy nézz rá, hogy ezt mind meg kell enned!

-De tényleg nem vagyok éhes. Nem tudok egy falatot se enni.

-Pedig direkt neked hoztam ezt az ízes, olasz specialitást. Hoppá! – Fabrizio egy pillanatra elakadt mondandójában. –Honnan jött a számra ez a szó, hogy „ízes”? Hiszen eddig úgy hívtam, hogy bendőtömő!

Laura felnevetett. Több napja ez volt az első alkalom, hogy nevetett.

-Jaj, de jó látni, ahogy nevetsz! – örvendezett Fabrizio. –Olyan szép vagy ilyenkor.

-Ne hozz zavarba… - pirult el Laura.

-Biztos, hogy nem eszel a pizzából?

-Nem is tudom. Tényleg jól néz ki – lépett közelebb Laura a pulthoz.

-De úgy számíts, hogy ez messze nem olyan, mint egy igazi olasz pizza! Finom, de a legjobb pizzát csak a mamma tudja csinálni. Ha szeretnéd, majd egyszer megpróbálok én is sütni neked, de nem garantálom, hogy nem ég oda…

-Semmi baj. Majd akkor is rendelünk egy ilyen klassz sajtosat – Laura megsimogatta Fabrizio karját. –Fifi, szeretnék bocsánatot kérni tőled.

-Miért?

-Amiért olyan hülyén viselkedtem veled a múltkor. Tudod, mikor a kórházból jöttem, és a kocsiban sírtam.

-Nem haragszom rád. Volt épp elég bajod, nem kellett volna még nekem is erőszakoskodnom veled, hogy mondj el mindent.

Ekkor Laurából ismét kitört a zokogás.

-Annyira fáj… - Laura hozzábújt Fabrizióhoz. A srác megsimogatta a lány haját.

-Tudom, Laura, tudom… Sírd csak ki magad.

De nem romantikázhattak sokáig, mert hirtelen ajtócsapódást hallottak, és Christian állt a konyhaajtóban. Laura és Fabrizio szétrebbentek.

-Nocsak! Megzavartam valamit? – kérdezte vigyorogva Christian.