Egy hét múlva Laura újra munkába állt, de örült neki, mert már egy kicsit unatkozott otthon. A munkával pedig legalább leköti magát, és nem gondol annyit a meg nem született kisbabájára. Még mindig fájt neki a magzat elvesztése, de megpróbálta azzal győzködni magát, hogy talán még nem jött el az ideje annak, hogy babája szülessen.

Mikor bement a Promodhoz, mindenki boldogan fogadta, és szerencsére senki nem kérdezősködött a vetéléséről. Laura útja először is a főnöknőjéhez vezetett, hogy bejelentkezzen: él és virul, jöhet a munka dögivel! Bekopogott, de még egyelőre várnia kellett, hogy Madame Valéry kinyissa az ajtót.

-Jó reggelt, Madame Valéry.

-Jó reggelt, Laura – főnöknője óvatosan behajtotta maga mögött az ajtót. –Tudod, most éppen vendégem van, így nem tudjuk megbeszélni a napi teendőket. De az asztalodra leraktam egy dossziét, amiben találsz egy pár szerződést, azokat kéne aláírnod.

-Értem. Akkor majd később még benézek.

Laura visszament az irodájába. Azon tűnődött, vajon ki lehetett az a szupertitkos vendég, aki Madame Valéry irodájában volt, és főnöknője miért csukta be az ajtót maga mögött. Egy idő után azonban teljesen megfeledkezett ezekről a „fontos problémákról”. Legközelebb fél tizenegykor hallott a főnökéről – pontosabban találkozott vele, amikor a nő bekopogtatott hozzá az irodába.

-Tessék – szólt ki a lány, fel se nézve aktuális munkájából.

-Bocsánat a zavarásért, de szeretnék neked bemutatni valakit.

-Oké – Laura még mindig nem nézett föl.

-Ő itt az új helyettesem, Fabrizio. Fabrizio, ő itt Laura, a női ruhaosztály vezetője.

-Buon giorno, signora – hallotta Laura az ismerős hangot. Rémülten nézett fel.

-Te??? – kérdezte elszörnyedve a lány.

-Te??? – nézett rá Fabrizio is.

-Ti ismeritek egymást? – Madame Valéry nem értett semmit.

-Á, nem – legyintett Laura. Tekintetét visszafordította az előtte fekvő szerződésre, és a papír aljára kanyarította a nevét. Keze remegett az idegességtől, így a vonal elég reszketeg lett.

-Akkor itt is hagylak benneteket, ismerkedjetek – Madame Valéry kiment az irodából, majd épphogy becsukódott mögötte az ajtó, Laura felkapott egy fél zacskó kekszet az asztaláról, és az ajtóhoz vágta.

-Megőrültél, Laura? – nézett rá Fabrizio a lányra. –Ezt a finom kekszet csak úgy hajigálod?

-Kettőnk közül nem én vagyok őrült, azt hiszem! – vágott vissza durcásan Laura.

-Most mi bajod van velem?!

-Az, hogy lenyúltad az állásomat! Úgy volt, hogy én leszek Madame Valéry helyettese! Már a levegőben lógott az előléptetésem, erre jössz te, és mindenbe belegyalogolsz!

-Álljunk csak meg egy szóra! Szerintem nem csak én tartozok magyarázattal! – Fabrizio nekidőlt a falnak, kezeit karba fonta, úgy nézte a lányt. –Méghogy eladó vagy! Persze! Röhögnöm kell!

-Miért? Most mondtam volna el, hogy „Tudod, Fifi, én a Promodnak dolgozom, és a hobbim, hogy fúrom a Guccit. Ja, hogy te ott dolgozol? Semmi baj! Megfúrlak téged is! Sőt, lenyúlom a projektet is!”

-Akkor azért írtad át olyan rémesre a prezentációmat?!

-Na végre, hogy leesett…

-Bazi nagyot csalódtam benned, azt ugye tudod? – Fabrizio nem akarta elhinni, hogy Laura tényleg hazudott neki. Az igaz, hogy ő se mondta el a lánynak, miért is van itt, de az más tészta. –Teljesen elvágtad magad nálam.

-Jaj, istenem! Most mi lesz velem? – Laura színpadiasan sóhajtozott és törölgette a szemét, mintha sírna. –Hát tudod mit? Baromira nem érdekelsz! Kitúrtál az igazgatóhelyettesi pozícióból, úgyhogy innentől kezdve nem állok szóba veled!

-Nem is baj, legalább nem kell attól félnem, mikor nyír ki engem a vadbarom pasid!

-Mi a franc bajod van Nickel? Ezerszer normálisabb nálad!

-Akkor mégis miért az én ágyamban töltötted a szabadidődet?

-Nem kell minden hülye kérdésedre válaszolnom.

-Majd én válaszolok: azért, mert én jobb vagyok nála!

-Még egy ilyen egoista dögöt, mint te vagy! – Laura lecsapta a tollat az asztalra.

-Muszáj sértegetned? Valószínűleg nem véletlenül választott engem Madame Valéry a helyettesének.

-Ja, persze…

-Biztos egyszer neki is levágtál egy ilyen hisztit.

-Hisztit?! – Laura arca kipirosodott. –Ez neked hiszti? Ez csak egy snassz kis veszekedés. De ha így folytatod, megtudhatod, milyen az, amikor hisztizek!

-Csoda, hogy Nic még veled van…

-Ezek után még azt mered mondani, hogy én sértegetlek? Megáll az eszem! Nagyon nagy a szád, most, hogy megkaptad a nekem szánt állást!

-Hányszor fogod még ezt elmondani?

-Ki vele, hogy kaptad meg az állást? – kérdezte Laura dühösen. –Csak nem lefeküdtél Madame Valéryvel?

Fabrizio megvonta a vállát.

-Uramisten, te hülye vagy??? – Laura nem tért magához. –Hogy feküdhettél le vele?!

-Nyugi már, csak szívattalak. Nem feküdtem le vele.

-Biztos?

-Kérdezd meg tőle, ha nekem nem hiszel.

-Akkor meg miért kaptad meg az állást?

-Mert olasz vagyok.

-Persze.

-Esküszöm! A főnököd odavan az olaszokért, nem tudtad?

-Nem… - Laura zavarba jött. Már jó pár éve itt dolgozott, de még nem sikerült rájönnie főnöknője gyenge pontjára – amit Fabrizio egyetlen óra alatt kiderített. Ez volt a legbosszantóbb.

-Akkor itt volt az ideje, hogy megtudd.

-De ez még nem jogosít fel arra, hogy visszaélve a helyzeteddel elhalászd előlem a lehetőséget!

-Nem éltem vissza a helyzettel! – védte magát a srác.

-Látom, már magadnak is bemesélted…

-Jól van, Laura – Fabrizio az ajtó felé sétált. –Nincs szükségem a te kispolgári nézeteidre. Mindig is a társadalom peremén éltem.

-Most meg úgy beszélsz, mint valami közhelyes régi film! Miért nem tudsz normális lenni?

-Ha normális lennék, soha nem jöttünk volna össze – Fabrizio kiment, és halkan becsukta az ajtót.

Laura csak nézett utána, aztán felkapta a kekszes zacskót, hogy ismét hozzávágja az ajtóhoz. Végül meggondolta magát, és visszatette az asztalra.