Onnantól kezdve Laura és Fabrizio fújtak egymásra. Nem beszélgettek, még a folyosón is igyekeztek elkerülni egymást. Pedig ez nem volt egyszerű, tekintve, hogy egy épületben dolgoztak. Értekezleteken is találkoztak, de feltűnően kerülték egymás tekintetét.

Laurának egyszerűen nem fért a fejébe, mit keres a Promodnál Fabrizio. Az eszébe se jutott, hogy a srác esetleg hátsó szándékkal jött a céghez. Nem értette, miért hagyta ott a Dolce&Gabbanát. Hiszen imádta azt a melóját, jó fizetése volt, közel volt a lakásához, elhalmozták ajándékokkal… Erre ez a „nem normális” csak azért lelép onnan, hogy őt bosszanthassa. Laura legalábbis így látta a helyzetet. Persze, valahol mélyen azért érezte, hogy Fabrizio nem akarta őt felhúzni, csak munkahelyet váltott. Az már Madame Valéry sara, hogy végül a srác kapta meg a helyettesi pozíciót, és nem Laura. De ez felettébb idegesítő volt!

Leginkább az bosszantotta a lányt, hogy Fabrizio úgy viselkedett vele, mintha a főnöke lenne. Dirigált neki, és ez Laurának nem tetszett. Pláne, hogy így szóba kellett vele állnia… Éppen ezen gondolkodott, amikor kivágódott az ajtó, és láss csodát, Fabrizio viharzott be az irodába.

-Emlegetett szamár – morogta Laura.

-Parancsolsz?

-Nem hozzád beszéltem. Magamban. Tudod, hogy hozzád nem szólok.

-Á, igen, persze. Csak azért jöttem, hogy megkérdezzem, elfaxoltad-e már a szerződést Milánóba.

-Miféle szerződést?

-Amit tegnap délután leraktam az asztalodra, és ráírtam, hogy „Sürgős!”.

-Ja, hogy azt te tetted ide? Azt hittem, a fénymásolós fiú szórakozik velem, ezért kidobtam.

-Uramisten! Hülye vagy?! – Fabrizio teljesen kiakadt. –Tudod, mennyi időmbe került, míg flottul összehoztam ezt a szerződést?!

-Majd megírod megint.

-Dehogyis! Te fogod megírni!

-Ó, én ilyenhez nem értek – legyintett Laura, és összekapcsolta egy iratkapoccsal az előtte fekvő terveket.

-Nem érdekel, addig nem állsz fel innen, amíg meg nem írod!

-Hát akkor még este is itt leszünk… - a lány elhúzta a száját.

-Akkor itt leszünk – bólintott Fabrizio, és kiment az irodából. Laura nyelvet öltött az ajtóra, majd durcásan hátradőlt a széken. Az előbb hazudott Fabriziónak. Tudta jól, hogy a szerződést a srác tette az asztalára, de jobban esett a szívének kidobni. Tudta, hogy ezzel nem csak a sráccal szúr ki, de nem érdekelte. Gondolta, majd csak lesz valahogy. A veszekedésük óta imádta szívatni „újdonsült főnökét”.

Azt hitte, ennyivel megúszta, hogy azt mondta, „bent lesznek még este is, megírni az új szerződést”. Nem gondolta, hogy a srác komolyan veszi ezt a gúnyos megjegyzését…

-Na, hazatelefonáltál már, hogy ma este bent éjszakázol? – lépett be Fabrizio a lány irodájába délután négykor.

-Hehe, jó vicc… - Laura fel se nézett, elmélyülten olvasott egy magazint.

-Komolyan kérdeztem.

-Nem, és nem is fogok. Még elolvasom ezt a cikket, aztán uzsgyi, és nem látsz holnapig.

-Nem mész sehová – Fabrizio elvette a lány elől az újságot.

-Hé! Add vissza! – Laura felháborodva nézett a srácra.

-Hm, érdekes cikk: „Minden pasi disznó!”

-Csak nem magadra ismertél? – kérdezte gúnyosan a lány.

-Egy ilyen beszólásért simán befenyíthetnélek.

-Milyen jogon?

-A főnököd jogán.

-Tudod, mikor vagy te a főnököm… - Laura elővett egy körömreszelőt. -Nekem továbbra is ugyanaz maradtál, aki voltál.

-Ki? A szeretőd?

-Ne légy hülye. Eléggé elszaladt veled a ló, de most mit csináljak? Nem vagyok az anyád, hogy megneveljelek.

Ekkor hirtelen benyitott Madame Valéry.

-Jó napot, fiatalok! – köszönt kedélyesen. –Ha gondoljátok, hazamehettek, mára vége a munkaidőnek.

-Köszönjük, de azt hiszem, mi bent éjszakázunk – mondta mosolyogva Fabrizio.

-Hogyhogy?

-Meg kell írnunk egy szerződést. Életbevágó fontosságú.

-Jól van, akkor jó munkát. Igyatok kávét, úgy jobban bírjátok majd az éjszakázást.

Miután Madame Valéry elment, Laura az asztalra borult.

-Te tiszta őrült vagy, Fifi! Hogy lehetsz ilyen szadista? Ma van Nic utolsó estéje, mielőtt elutazik Svájcba egy konferenciára, és össze akartunk bújni.

-Majd összebújsz velem a milánói szerződés felett.

-Nem lehetne holnap megírni?

-Kérdésben a válasz: nem! Te cseszted el, úgyhogy te is hozod rendbe.

-Jó, te meg majd a Nickel való kapcsolatomat hozd rendbe! Mert hogy azt meg te cseszed el éppen!

-Nem tudsz meghatni. Emeld föl a telefont, és tájékoztasd a barátodat, hogy sajnos nélküled kell töltenie az uccsó estéjét.

Laura kelletlenül hazatelefonált. Utálta magát érte, de Fabrizio hajthatatlan volt.

-Jaj, Nic! Annyira sajnálom… Nem én akartam, elhiheted. Csak Madame Valéry helyettese egy kis buzgómócsing, és szinte ideláncolt a székhez… Mondtam, de nem érdekelte! … Hogy micsoda? … Jaj, tényleg annyira bánt, hogy dolgoznom kell! De majd bepótoljuk. Ígérem… Jó, esküszöm! De tudod, hogy 6 hétig úgyse csinálhatjuk… Már két hét eltelt, mire hazajössz, már 3 hét. És akkor már túl leszünk a felén. … Jó utat, drágám! … Puszi. Szia.

A lány lecsapta a telefont, és átment Fabrizio irodájába. Közben már kiürült az épület, éppen csak néhány takarító néni lézengett a folyosókon.

-Megjöttél, Laura?

-Nem, ez csak egy délibáb, amit látsz.

-Gyere ide mellém, és kezdhetjük is.

Laura felsóhajtott, és odahúzott egy széket Fabrizio mellé. Abszolút nem érdekelte, hogy sikerül az a nyavalyás szerződés, csak minél hamarabb végezzenek vele. Észre se vették, hogy elszaladt az idő. Mikor ránéztek az órára, az már fél nyolcat mutatott.

-Hú, már ennyi ideje izzadunk ezen a szerződésen? – csodálkozott Laura.

-Repül az idő, ha kellemes társaságban töltöd.

-Na, ja… Kimegyek, hozok egy kávét.

-Hoznál nekem is?

-Aha.

Laura úgy tervezte, megszökik, de végül meggondolta magát. Hiszen akkor itt maradna a táskája is, benne a slusszkulccsal. Akárhogy is csűrné-csavarná, nem tudna lelépni. Úgyhogy inkább bevisz két csésze kávét, és mint a kisangyal, dolgozik. Az épületben sötét volt, csak Fabrizio irodájából szűrődött ki fény. Laura nem volt félős típus, ezért bátran sétált a sötét folyosón. Hirtelen óriási csattanást hallott a folyosó végén. Erre már ő is megrémült, és ijedtében kiesett a kezéből az egyik csésze kávé.

-A francba… - elnézett a folyosó végére, hogy mi lehetett ez, de koromsötét volt, és nem látott semmit. Gyorsan visszament az irodába, és letette az asztalra a megmaradt kávét. –Tessék.

-Kösz. Magadnak nem hoztál?

-De igen, csak kiesett a kezemből, és már nem mertem visszamenni másikért.

-Mi az, hogy „nem mertél”? Történt valami?

-Jaj, Fifi! Valami csattanást hallottam a folyosó végén.

-És megnézted, mi volt az?

-Dehogyis! Hát megbolondultam én? Mi van, ha valami betörő? Odamegyek és leüt!

-Ugyan már, Laura! Nincs itt rajtunk kívül senki – mosolygott Fabrizio. –Biztos csak felborult valami a folyosó végén.

-De nem néznéd meg, mi volt az? – kérdezte Laura remegő hangon. –Csak hogy megbizonyosodjunk arról, hogy tényleg nincs ott senki.

-Oké – adta meg magát Fabrizio, és kiment a folyosóra. Laura félősen követte.

Lassan haladtak a folyosó vége felé. Fabrizio azért, mert nem látott semmit a sötétben, Laura meg azért, mert rettegett.

-Fifi – suttogta a lány. –Nem kéne felkapnunk valami seprűnyelet, hogy ha esetleg valaki előugrana a sötétből…

-Jaj, Laura, hagyd már abba!

-De ha mégis…

-Ne féljél már! Mondom, hogy nincs itt senki.

Ekkor hatalmas robajt hallottak a sötétből. Laura ijedtében felugrott, Fabrizio pedig megtorpant.

-Ne mozdulj, Laura.

-Ne menjünk tovább, kérlek!

-Tapogatózz körbe, hogy van-e itt valami fegyverszerű akármi.

-Például? Partvisnyél meg ilyenek?

-Például.

Laura óvatosan kinyújtotta a kezét oldalra és körbetapogatózott. De a hideg falon kívül semmit nem érzett.

-Nincs itt semmi.

-Akkor így megyek – Fabrizio elindult a legmélyebb sötétbe. Laura azonnal elkapta a karját.

-Megőrültél? És ha megtámadnak?

-Kicsoda? Egy szellem? – Fabrizio kihúzta a karját Laura kezéből, és továbbment. De Laura ismét visszahúzta.

-Engem meg csak úgy itt hagysz?

-Ne gyere velem. Ha mégis van ott valaki, akkor inkább engem támadjon meg, ne téged. Hogy számolok el veled Nicnek?

-És mi van, ha pont erre vár a betörő, hogy egyedül hagyj engem?

-Nem lesz semmi bajod.

Fabrizio harmadjára is elindult, de ezúttal Laura beletörődött abba, hogy nem mehet vele. A srác eltűnt a sötétben, Laura pedig idegesen nekidőlt a falnak. Félt. Továbbra is kaparászásokat és csattanásokat hallott a folyosó végéről. De azzal nyugtatta magát, hogy ezek a hangok már biztosan a verekedésből származnak, ahogy Fabrizio kiiktatja a betörőt.

De a srác csak nem akart visszajönni. Mintha a hangok is elcsendesedtek volna. Laura idegesen rágta a körmét, és várta, hogy Fabrizio újra ott legyen mellette. Nem mert semerre se nézni, apróra összehúzta magát a fal tövében. Végül félóra múlva nagy tettre szánta el magát: elmegy megkeresni a srácot a sötétben! Nem egyszerű vállalkozás, de valamit tennie kell, mert fél egyedül.

Remegő lábakkal elindult hát a folyosón. Már majdnem elért a legvégére, amikor zajokat hallott, közvetlenül mellette kivágódott egy ajtó, és valaki ráordított. Laura felsikított, és egy hatalmasat bemosott a támadónak. Majd felkapcsolta a villanyt, és jött a hidegzuhany: Fabriziót sikerült kiütnie.

-Ezt miért kaptam? – kérdezte elhaló hangon a srác.

-Jaj, istenem! Ne haragudj! Csak úgy megijedtem, és azt hittem…

-Betört az orrom – Fabrizio keze tiszta vér lett, ahogy próbálta elállítani a vérzést.

-A francba… - Laura lehajolt a sráchoz, és ő is megnézte a törést. –Hát… Meg fog gyógyulni. Gyere, menjünk vissza az irodádba. Amúgy volt itt valaki?

-Nem. A fénymásoló beadta a törölközőt, úgyhogy annak volt ilyen hangja. Venni kell egy újat.