-Oké, gondolkodjunk logikusan – mondta Laura nyugodtnak tűnő hangon, pedig belül majd’ felrobbant az idegtől. Begombolta a blúzát, és tisztes távolságban megállt Fabrizio előtt.

-Mondjad.

-Tételezzük fel, hogy az ajtót nem a huzat vágta be, hanem valaki meglátott minket. De ez csak egy feltevés! Tehát, ha tényleg megláttak minket, két lehetőség áll fenn: ha ez a valaki jóakaró, akkor nem fog visszaélni a helyzettel. Megkeressük ezt a valakit, és elhitetjük vele, hogy az egész nem az volt, aminek látszott. Gyerekjáték.

-És mit mondunk neki? Hogy beleesett valami a szádba, és én azt próbáltam kioperálni?

-Azt majd még kitaláljuk, hogy mit mondunk. De egyáltalán nem biztos, hogy így fog alakulni.

-Mi a másik lehetőség?

-Ha ez a valaki szívesen tesz keresztbe másoknak. Ebben az esetben azonnal Madame Valéryhez rohan és kitálal neki. Madame Valéry tíz percen belül behívat minket az irodájába, meghallgatja a mi verziónkat – ami megegyezik azzal, amit arra az esetre találtunk ki, ha valaki normális látott volna meg minket -, majd jól leordítja a fejünket, és kivág minket a francba.

-Nem hiszem, hogy Madame Valéry olyan, mint Monsieur Douillet.

-Fifi, a főnökök mind egyformák! Míg rendesen dolgozol, addig bűbáj veled mindegyik, de amint hibázol, egyből harapnak. Csak tudod, nekem most abszolút nem hiányzik, hogy kirúgjanak. Mit mondjak otthon Nicnek?

-Találj ki valamit.

-És mégis mit? Tuti kiderül az igazság.

-Ha ügyes vagy, akkor nem.

-Itt is két lehetséges verzió van. A-verzió: ahogy Nic hazajön Svájcból, egyből elmondom neki, mi történt. Kirúgtak a Promodtól, mert félmeztelenül smároltam az új igazgatóhelyettessel az íróasztalomon. Folyomány: Nic azonnal lapátra tesz. B-verzió: elmondom Nicnek, hogy kirúgtak, de kitalálok rá valami banális magyarázatot. Nic megsajnál, felhívja Madame Valéry-t, hogy visszakönyörögjön engem a céghez. Madame Valéry csodálkozva közli Nickel, hogy: „De hát Laura nem mondta el az igazat, hogy miért rúgtam ki? Rajtakapták, amint az új helyettesemmel csókolózott, félmeztelenül, az asztalon fekve!” Folyomány: Nic azonnal lapátra tesz. Tehát, melyik a jobb?

-Egyik se. De nem hiszem, hogy kirúgnak minket.

-Hol élsz te, a holdon?! – kérdezte Laura csodálkozva. –Egy ilyenért úgy kiraknak innen, hogy a lábad nem éri a földet! Ki kell derítenünk, ki látott meg minket.

-De honnan tudjuk meg, ki volt a kukkoló?

-Szétválunk, és körbejárjuk a céget. Mindenkivel beszélünk. Ha megtaláljuk, adunk neki egy doboz csokit, vagy mit tudom én, a hallgatásért cserébe.

-Feltéve, ha hallgat. Vagy csak elveszi a csokit, megköszöni, és másnap már tudja az egész cég, mit csináltunk.

-Ne legyél negatív. Optimistán álljunk a dologhoz! Megtaláljuk az illetőt, és lekenyerezzük.

-Csak egyetlen apró kérdés: mégis mit mondjak az embereknek?

-Jaj, istenem, olyan élhetetlen vagy! – Laura leroskadt a székébe. –Felnőtt ember vagy, nem rághatok mindent a szádba!

-Oké, csak azért kérdeztem, mert mégse állíthatok úgy oda a kollégákhoz, hogy: „Ciao! Véletlenül nem te láttál minket Laurával, amint az asztalon, félmeztelenül fetrengve smároltunk? Nem te voltál? Jaj, akkor bocsi!” Tuti szívás!

-Találj ki valamit! Légy kreatív.

-Csak úgy kíváncsiságból: te mit fogsz mondani?

-Nem mondom el, mert ellopod az ötletet.

-Dehogyis! Esküszöm.

-Na jó, ha annyira tudni akarod… Fogalmam sincs! – mondta durcásan Laura. –Reggel, mikor felkeltem nem számítottam rá, hogy nekem ma még különböző elmés hazugságokat kell kitalálnom az állásom megtartása érdekében!

-Akkor szépen nyugodjunk le, és találjuk ki együtt, oké? Elvégre, az még gyanúsabb, ha mind a ketten mást mondunk. Ha pedig valamelyikünk megtalálja az emberünket, akkor megcsörgeti a másik mobilját, jelzésként.

Végül erre nem volt szükség, mert ahogy kiléptek az irodából, egyből Marcba botlottak, aki gyanúsan vigyorgott. A srác éppen a helyére igyekezett vissza, amikor a párocska óvatosan elhagyta az irodát.

-Te is látod, amit én látok? – súgta oda Laura Fabriziónak.

-Marc? Ugyan már! Miből gondolod?

-Nézd meg, milyen képet vág! Tuti, hogy tud valamit.

-Megkérdezzük?

-Naná!

Laura felöltötte a legszebb mosolyát, és Fabrizióval az oldalán odasétált Marchoz. Marc rájuk nézett, és elvigyorodott.

-Sziasztok – köszönt nekik. –Hogy vagytok? Megy a meló?

-Megyeget – mondta Laura, majd ránézett Fabrizióra. –Neked is, ugye?

-Si, si, evero – bólintott a srác is.

-Oké. Akkor nem is baj, ha lazítotok néha… - mondta Marc kárörvendőn vigyorogva.

-Hát ja. Gyere csak be az irodámba, Marc! – Laura megfogta a srác gallérját, és berántotta az irodájába. Fabrizio követte őket, szétnézett a folyosón, látta-e őket valaki, majd bezárta az ajtót, és ráfordította a kulcsot.

-Most mi van? – nézett a lányra Marc. –Csak nem meg akartok vesztegetni?

-Ez könnyebben ment, mint hittem – mosolyodott el Laura. –Jól átlátod a helyzetet, Marc.

-Igen, híres vagyok az eszemről – Marc megvonta a vállát. –Éppen ezért fog megbukni ez a vesztegetős ötletetek.

-Miért??? – Fabrizio odaugrott Marc mellé, és megrázta a srácot.

-Hé, hé, hé! Ne rángass! Ha bántasz, akkor tuti, hogy megszívjátok.

-És ha nem bántalak, akkor nem szívjuk meg?

-Talán.

-Bővebben?

-Velem lehet tárgyalni – Marc felállt a székből, amiben eddig pöffeszkedett, és lazán elkezdett sétálni az irodában. –Tény, hogy megláttalak titeket, miközben… öhm… szóval „kapcsolatot építettetek”. De gondoltam, nem leszek szemét.

-Szóval van rá esély, hogy meg tudunk győzni arról, hogy ne köpj be minket Madame Valérynek?

-Ezt nem mondtam.

-Figyelj, Marc – Laura odasietett a sráchoz, és a kezébe nyomott valamit. –Tessék, itt van 80 euró, a hallgatásodért cserébe.

-Mondtam én egy szóval is, hogy pénz kell?

-Akkor meg mit kérsz?

-Hadd próbáljam ki én is veled, amit Fabrizióval csináltál.

-Te megvesztél?! – hökkent meg Laura.

-Poén volt – mondta Marc, majd elkezdett nevetni. –De láttad volna, milyen fejet vágtál…

-Rossz vicc volt. De mindegy, itt a pénzed, aztán nehogy valami kiderüljön, mert egyből hozzád futunk. Tudni fogjuk, honnan fúj a szél, ne aggódj.

-Kösz – Marc zsebre vágta a 80 eurót, és az ajtó felé indult. –Gondolom, mindent megbeszéltünk.

-Aha, elmehetsz – intett neki Laura.

Mikor Marc kiment, Laura leült a székébe, és az asztalra hajtotta a fejét. Fabrizio odaállt mellé, és megsimogatta a haját.

-Ezt megúsztuk – mondta halkan a lánynak.

-Várjál még. Majd ha eltelik egy kis idő, és nyugi van, akkor örülhetünk.

-Akkor várunk.

Hirtelen Madame Valéry nyitott be, és dühösen rájuk nézett.

-Na itt van a két jómadár! – visította. –Jó, hogy így együtt talállak titeket, mert így legalább egyszerre tudlak titeket elintézni!

-Mi… Mi történt? – nézett fel Laura.

-Nagyon jól tudod, mi történt! És talán a fiatalembernek se kell sokáig magyaráznom, miért vagyok itt!

-Ajjaj, Laura, azt hiszem, szarban vagyunk… - súgta oda Fabrizio Laurának.

-Képzeld, erre már én is rájöttem.

-Szóval, drágáim… - Madame Valéry csípőre tett kézzel állt előttük. –Regéljétek csak el nekem, mit műveltetek ti itt egy félórája?

-…

-Jól van, így is jó. Ez a csend beszédes volt. Remélem, nem kell búcsúbeszédet mondanom. Még soha nem volt olyan, hogy egyszerre két embert rúgjak ki. De lám, egyszer eljön ez a nap is! Pakoljatok, aztán ég áldjon titeket!

Madame Valéry kiment az irodából, és bevágta az ajtót. Laura ránézett Fabrizióra, aki döbbenten nézte a csukott ajtót.

-Azt hiszem, azt a 80 eurót vissza kéne kérni… - mondta végül halkan.

-Az a legutolsó. Először kinyírom ezt a kis genyót! – Laura felpattant az asztaltól, és kirohant az irodából.