Miután Laura és Fabrizio visszakerült a Promodhoz, valamelyest megnyugodtak a kedélyek. Marc visszaadta a 80 eurót, és a barátjuk lett. Laura örült, hogy így elrendeződtek a dolgok, és nem kell magyarázkodnia Nicolasnak. Elhatározta, hogy most már tényleg véget vet a Fabrizióval való kapcsolatának. Ennyi volt és nincs tovább.

Mikor Nicolas hazajött, rögtön egy örömhírrel indított: egy hónap múlva ismét el kell utaznia, de ezúttal Laurát is viszi magával! Brüsszelbe kell mennie egy nagyszabású fogadásra, és úgy döntött, hogy nem hagyja itthon a lányt. Egy hónap… Az nem is olyan sok idő.

És valóban: villámgyorsan eltelt az az egy hónap. Egyik percben még készülődnek, a másikban meg már a kocsiban ülnek, és a belga főváros felé száguldanak. Laura nagyon izgatott volt, mert még soha nem járt Belgiumban. De főleg azért jelentett neki sokat ez az utazás, mert közben újra egymásra találhatnak Nicolas-val. És sikerült is…

Éppen „újból összemelegedtek”, amikor kopogtattak a hotelszoba ajtaján.

-Megyek, megnézem, ki az – mondta Nicolas, és kikelt az ágyból. Kinyitotta az ajtót: a recepciós férfi állt az ajtóban. –Igen?

-Elnézést a zavarásért, nagykövet úr, de van lent valaki, aki most rögtön szeretne beszélni Laurával. Azt mondja, iszonyú sürgős.

-Ki az?

-Egy úr, a kollégája.

-Értem. Szólok Laurának. Tíz percen belül lemegy.

Nicolas visszament a szobába, és megsimogatta Laura arcát.

-Ki volt az?

-A recepciós. Téged keresett. Állítólag itt van egy kollégád, aki beszélni akar veled.

-Ezt nem hiszem el! Hogy lehet képes idáig eljönni utánam?

-Hidd el, én se örülök neki. De azt mondja, sürgős. Menj le, intézd el gyorsan, aztán pedig siess vissza.

Laura még arra se vette a fáradságot, hogy rendesen felöltözzön. Csak egy köntöst vett fel, úgy ment le a recepcióra. Odalépett a pulthoz.

-Az előbb volt fent nálunk, hogy valaki engem keres. Hol van a látogatóm?

-Ott ül – mutatott a recepciós a hall másik végébe.

-Köszönöm – Laura odafordult, és elakadt a lélegzete. Fabrizio ült ott, és elmélyülten olvasott egy pletykalapot. –Ez nem igaz! – szaladt ki a lány száján. De már késő volt visszafordulni, mert a srác észrevette és hevesen integetni kezdett neki.

-Te meg mi a frászt csinálsz itt?! – kérdezte Laura ingerülten Fabriziótól.

-Jöttem hozzád.

-Megmondtam, hogy a hétvége alatt nem vagyok elérhető! Se munkaügyben, se magánügyben!

-Pedig most már meg kell hallgatnod, ha már idáig elbumliztam.

-Képes voltál követni Brüsszelbe? Mi ilyen fontos?

-A kettőnk dolga.

-Azt hittem, elég világos voltam a múltkor. Mondtam, hogy ennyi volt.

-Tudom, és meg is értettem. De tudod… Kéne tartanunk egy bónusz éjszakát.

-Egy mit???

-Bónusz éjszakát. Ez olyan, hogy a párok szakítás után összejönnek egyetlen éjszakára, és… De hát tudod te, miről beszélek!

-Tudom, de ki kell ábrándítsalak: a válaszom egyértelmű nem!

-Ne legyél már ilyen! – Fabrizio megfogta Laura kezét, és leültette maga mellé a lányt.

-Te amúgy mi a fenét gondolsz? Hogy szórakozásból szakítottam veled? Mondtam, hogy rendbe kell hoznom a kapcsolatomat Nickel. De ez nem fog menni, ha folyton a nyakamon lógsz! Ennek a hétvégének is azért örültem ennyire, mert ez egy jó alkalom arra, hogy újra egymásra találjunk. Erre jössz te, és mindenbe belegyalogolsz.

-Bocs. Nem tudtam, hogy nektek egy egész hétvégére van szükségetek ahhoz, hogy egymásra találjatok…

-Ne gúnyolódj már! – Laura elhúzta a kezét. –Különben is… Már sikerült bepótolnunk a lemaradást, most már csak a ráadás van…

-Hoppá, akkor azért vagy ilyen lengén öltözve? – nézett végig Fabrizio Laurán.

-Miért mit gondoltál? Hogy hobbiszinten szeretek köntösben mászkálni?

-Na, jó, zárjuk le ezt a témát. Utálom, ha Nicről beszélsz nekem, vagy arról, hogy miket csináltok. Ha meggondolnád magad a bónusz éjszakát illetően… - hajolt közelebb a lányhoz Fabrizio. -… a 212-ben vagyok…

-Micsoda??? – nézett rá a lány. –Te is kivettél egy szobát??? Itt?

-Aha. Ja, és ma este megyek a fogadásra is! Csini legyél.

Fabrizio felállt a fotelból, és elindult a lift felé. Laura megvárta, míg a lift elment, és csak utána indult vissza ő is. Annyira utálta, hogy Fabrizio mindig egy lépéssel előtte jár! Semmi kedve nem volt így elmenni a fogadásra.

Végül Nicolas meggyőzte, hogy mégis menjen el vele. Laura csinosan felöltözött, és eldöntötte, hogy bármi áron, de kerülni fogja Fabriziót. Egész este nem mozdul el Nicolas mellől, ez biztos! Minden rendben is ment, egészen addig, amíg el nem kezdődött a karaoke… Igen, volt ez is, mivel ez nem volt olyan szigorú, szabályok szerint működő fogadás. Nem kellett estélyibe öltözni, elég volt egy csinos koktélruha is.

-A következő számot te énekled – súgta oda Nicolas Laurának.

-Hogy mi van? – nézett rá a lány. –De hát én nem tudok énekelni!

-Dehogynem! Ráadásul te választhatod ki a számot, amit el akarsz énekelni. Tiszta jó.

-És te miért nem énekelsz?

-Mert én tényleg nem tudok. De te igen.

-Egy frászt. Az emberek visítva fognak kimenekülni.

-Na, vége a számnak! Te jössz!

-Én nem…

-De igen!

Laurának ki kellett mennie, fel kellett állnia arra a nyavalyás színpadra, és valami használható hangot kellett kipréselnie magából.

-Mit énekel, hölgyem? – kérdezte a zenekar vezetője.

-Nem is tudom… Ezen nem gondolkodtam… - válaszolta Laura tűnődve. Majd eszébe jutott valami. –Patrick Fioritól a Mon pays-t szeretném énekelni.

-Kitűnő választás!

A zenekar hangolt, majd belekezdett a dalba. Laura rettenetesen izgult, egész testében reszketett. Nicolas biztatóan rámosolygott, de a lány alig tudott valami mosolyfélét az arcára erőltetni.

„Je prendrai dans mes bagages
Tes soleils et tes nuages
Chaque saison de ta vie
Devient la mienne – kezdte Laura énekelni a dalt.

J’emporterai avec moi
Qui tu es, ce que tu vois
Je m’éloigne un peu
Mais tu le sais.”

Laura kezdett egy kicsit feloldódni. Örült, hogy ezt a dalt választotta, mert ez volt az egyik kedvence.

„Mon pays
C’est toi
Et ma terre
Est sous tes pas
Mon pays
C’est lá
Oú tu vis
Lá oú tu vas”

Ekkor Laura megpillantotta Fabriziót, amint a srác belép a terembe, és egyből ránéz. A lány hirtelen nem tudta folytatni a dalt, de mikor Nicolas intett neki, rögtön magához tért, és visszakapcsolódott kedvenc dalába.

„Je mettrai dans mes valises
Ces parfums qui me séduisent
Qui me font trouver ta peau
Quand je suis loin”

Laura levette szemét Fabrizióról, aki egy brandy kíséretében hallgatta a lányt, és megigézve bámulta őt. Ahogy vége lett a dalnak, Laura meghajolt, majd szinte lemenekült a színpadról. De ezzel még korántsem ért véget ez az este… A lány csak annyit látott, hogy Fabrizio megissza a maradék brandyt, feláll az asztaltól, odamegy a zenekarhoz, és valamit súg a vezetőnek. Az bólintott, intett a zenekarnak, akik egyből elkezdtek hangolni. Laura rémülten látta, hogy Fabrizio fent maradt a színpadon, és kajánul elvigyorodott.

-Az előbb egy csodálatos dalt hallhattunk egy még csodálatosabb lánytól – kezdett bele a mondókájába. –Ígérem, hallhatják még őt ma este.

-Ez meg mit keres itt?! – kérdezte Nicolas Laurától.

-Nem tudom… Fogalmam sincs…

-Ha nem haragszanak, előbb én fogok énekelni, de remélem, nem lesz szükségük dobhártya-műtétre… - folytatta a srác.

A közönség felnevetett, Fabrizio pedig rámosolygott Laurára. Majd visszafordult a zenekarhoz.

-Akkor maradjunk még egy kicsit Fiorinál! Én is tőle fogok énekelni egy számot, mégpedig az Il faut savoir-t! De ehhez szükségem lesz vokálra is… - nézett végig a közönségen Fabrizio. –Ki szeretne nekem segíteni?

A közönség hölgytagjai visongva rohantak a színpad felé.

-Meg is van a jelöltem. Nem is értem, miért kellett ezen gondolkodnom… Laura! Megtennéd nekem, hogy elénekled velem ezt a dalt?

-Mi… Mi…? – Laura holtsápadtan ült az asztalnál. Ez nem igaz… Ez csak egy rossz vicc…

-Gyere, Laura! Ne félj! Az előbb már bizonyítottál.

-Nic, én esküszöm, nem tudtam, hogy itt van… - fordult Laura barátja felé.

-Ezt majd később megbeszéljük – mondta Nicolas halkan, és elfordult a lánytól. –De most menj fel a színpadra a haverod mellé, mert képes, és botrányt rendez.

Laura lassan felállt a székről, és kivonszolta magát a színpadhoz.

-Ó, nagyszerű! – csapta össze a kezét Fabrizio. –Megérkezett a vokalistám! Akkor kezdhetjük is!

Laurának szinte ideje se volt arra, hogy felocsúdjon, a dal máris elkezdődött, ő pedig csak állt ott és rettentően haragudott Fabrizióra.

„Sur mon dos d'écolier
J'ai transporté des livres
Qui ont tout apporté
A ma rage de vivre
En regardant la mer
J'ai appris mon histoire
Chanter sera mon air
Ma sueur, mon espoir – Fabrizio már el is kezdte énekelni a dalt, és Laura magában megállapította, hogy egész jó hangja van a srácnak. De azért nem akart tőle teljesen elájulni.

Mire észbekapott, Fabrizio már a refrént énekelte, és rájött, hogy mindjárt vokáloznia kell. Lélekben felkészítette magát, és…

„Il faut savoir et le vouloirarder l'espoir est une victoire
Tous les parcours sont des sursis
Il faut savoir
Vivre sa vie – énekelte Fabrizio, majd ránézett Laurára, aki meredten nézte, mit szól vajon Nicolas.

-Vivre sa vie! – ismételte el Fabrizio, majd meglökte Laurát.

-Vivre sa vie! – kapott észbe a lány. Fabrizio megrázta a fejét, és tovább énekelt.

„J'ai reçu la musique
Comme un cadeau du ciel
Les mélos dits magiques
m'ont rendu la vie…- Fabrizio magához húzta Laurát, végignézett rajta a tipikus „úgyis leimádkozom rólad a bugyit”- nézésével, majd a következő szót olyan hangsúllyal mondta, hogy Laura legszívesebben egyből az ágyába ájult volna. -… Belle…

Laura elmosolyodott, de aztán ránézett Nicolasra, és elég volt egyetlen pillantás, hogy rájöjjön: le kell állítania magát, ha meg akarja menteni a kapcsolatát. A dal közben véget ért, és a végén ráadásként még egyszer elénekelték a refrént:

„Il faut savoir et le vouloirarder l'espoir est une victoire
Tous les parcours sont des sursis
Il faut savoir
Vivre sa vie

Vivre sa vie! – Fabrizio direkt jól megnyomta ezt az egy mondatot, és jelentőségteljesen ránézett Nicolasra, aki úgy tett, mintha nem venné észre ezt a rejtett üzenetet. Pedig…

-Vivre sa vie! – fejezte be Laura a dalt. Hatalmas tapsot kaptak, úgyhogy Fabrizio úgy döntött, nem engedi el a lányt, amíg nem énekelnek még egy duettet.

-A következő dal egy gyönyörű, szerelmes szám – konferálta fel. –A címe: Feelings. Vagyis franciául Sentiments.

-Nem, Fifi, ezt ne…- rázta meg Laura a fejét.

-Dehogynem!

-Nic miatt nem akarom…

-Hadd pukkadjon meg.

„Dis-lui,

Fais ca pour moi, dis-lui

Que les jours sans elle,

Me semblent moins long”  - Fabrizio elkezdte énekelni a dalt, így hát Laura nem tehetett mást: fent maradt ő is a színpadon, és megpróbálta kerülni Nicolas tekintetét.

„Sentiments,

Rien de plus que des sentiments,

En essayant d’oublier mes sentiments d’amour…” – folytatta Laura. Nagyon szép szám volt, de azért egy kicsit zavarta, hogy egy ilyen dalt kell énekelnie a barátja szeme láttára a szeretőjével…

Fabrizio az egész szám alatt szerelmesen nézett rá, és ez egy kicsit zavarba hozta a lányt. Megpróbált úgy énekelni, mintha semmi se történne, de ez egyre kevésbé ment. Fabriziót pedig nem túlságosan zavarta, hogy Nicolas árgus szemekkel figyeli őket. Sőt, mintha vérszemet kapott volna! A dal végén magához ölelte Laurát, és megcsókolta a nyakát. A lány villámgyorsan ellökte magától, de már késő volt: Nicolas felpattant az asztaltól, és kirohant a teremből. Laura letette a mikrofont, és barátja után rohant.

„Dis-lui…

Fais ca pour moi,

Dis-lui…” – énekelte tovább Fabrizio, olyan gyöngéden, amennyire csak tudta. Laura visszanézett az ajtóból.

-„Sentiments…” – énekelte együtt Fabrizióval. Majd lehajtotta a fejét, és kiment a teremből.