Mire Laura felért a szobájukba, Nicolas már elkezdett csomagolni.

-Nic… - Laura döbbenten állt az ajtóban. –Te meg mit csinálsz?

-Indulunk haza. Gyerünk, pakoljál!

-De miért?

-Még meg mered kérdezni ezek után?

-Az istenért, Nic! Csak nem Fabrizio miatt?

-De igen! – Nicolas rácsapott a bőrönd tetejére. –Igen, miatta! Rohadtul elegem van ebből a srácból, és már herótom van attól, hogy mindenhol ott van! Leszállhatna már végre rólad!

-Te most féltékeny vagy?

-Miért, te nem lennél az a helyemben?! – nézett rá felháborodva Laurára Nicolas. –Ez a kis hülye ott ölelget, meg csókolgat téged, és akkor ne legyek féltékeny?

-Nincs köztünk semmi.

-Persze.

-De igenis ez az igazság! – jólesett ezt kimondani. Hiszen elvileg már nincs köztük semmi. Sőt, gyakorlatilag se. Ez a duett-dolog nem olyan volt. Mondjuk, olyan lehetett volna, ha nem löki el magától Fabriziót…

-Laura legalább ne hazudnál! Annyira nyilvánvaló, hogy ez a sutyerák rád van indulva!

-Nic, kérlek, hallgass meg…

-Miért hallgatnálak meg? Hiszen te se vagy teljesen ártatlan az ügyben!

-Micsoda??? – kérdezte Laura, pedig nagyon jól tudta, miről van szó.

-Duetteztél vele! Ráadásul egy olyan számban, amit nem lehet csak úgy elénekelni. Sentiments… Ehhez érzelmek kellenek! Mégpedig nagyon komolyak!

-Ezt te sem gondolod komolyan! Miért hiszed azt, hogy ehhez a számhoz érzelmek kellenek? Ez csak egy dal, könyörgöm! Nem szerelmi vallomás!

-Akkor hadd idézzek belőle: „Érzelmek… Semmi más, csak érzelmek… Megpróbálom elfeledni szerelmes érzelmeim… Újra itt érezlek, legbelül, a szívemben…” Ennyi elég, vagy mondjak még?

-Túlságosan felfújod ezt az ügyet.

-Nem érdekel. Pakoljál, és megyünk haza. Én egy percig sem maradok tovább egy épületben ezzel a kis majommal!

-Örülnék, ha végre meghallgatnál engem is! – fakadt ki Laura. –Mióta feljöttem, csak mondod a magadét, pedig aki a legérintettebb ebben az ügyben, azt hiszem, én vagyok!

-Akkor mondjad!

-Elegem van a hülye féltékenykedésedből! És tudod, már azt is nagyon utálom, hogy állandóan Fifit szidod…

-Fifi???

-Bocs, Fabrizio.

-Te becézed ezt a kis…

-Nem tökmindegy? – vonta meg a vállát Laura. –Most nem erről van szó!

-Most azt akarod mondani, hogy semmi alapja a féltékenységemnek?

-Sajnálom, ha te másként látod.

-Nem véletlenül látom másként.

-Nic! Ha lenne köztünk valami, én már rég nem veled lennék!

-Köszi, ez jólesett.

-Nem akartalak megbántani. De meg kell értened! Ha Fabrizióval kavarnék, akkor már vele lennék, és nem a te ágyadban töltöttem volna az egész napomat! A duettünkről meg annyit, hogy te is láthattad: nem én erőltettem ezt az egész Sentiments-dolgot. Fabrizio nyögte be, hogy énekeljek vele. Én mondtam neki, hogy ezt a számot nem akarom, de meg se hallgatott.

-Összepakoltál már? Tíz percen belül indulunk – mondta Nicolas, mintha meg se hallotta volna, mit mondott a lány.

-Te hallottad egyáltalán, miről nyomtam itt neked a szöveget?

-Igen.

-És semmi reakció?

-Miért, most erre mit mondjak? – vonta meg a vállát Nicolas.

-Mondjuk, elhihetnéd, hogy igazat mondok!

-Jó, elhiszem. De csak azért, mert szeretlek, és nem akarlak egy ilyen hülyeség miatt elveszíteni. Főleg egy ilyen kretén, mint ez a Fabrizio, nem állhat közénk.

-Akkor ez azt jelenti, hogy megbocsátasz? – kérdezte reménykedve Laura.

-Azt hiszem, egyszer az áldott jó szívem fog engem a sírba vinni…

-Jaj, Nic, imádlak! – Laura Nicolas nyakába ugrott, és össze-vissza csókolta. –Köszönöm! Nem is tudom, hogy tehetném jóvá ezt a duett-dolgot.

-Hagyjad, ez már lerágott csont. Nem kell túllihegni ezt a dolgot.

-Annyira rendes vagy – Laura lehajtotta a fejét, és mélységesen elszégyellte magát. Nicolas nem érdemli meg, hogy ilyen csúnyán bánjon vele. Most lett volna rá lehetősége, hogy elmondja… De ő gyáva volt, és inkább ismét hazudott. Ha most elmenne gyónni, a pap a szívéhez kapna…

-Visszamehetsz a fogadásra, ha akarsz. Én már szerintem nem megyek le. Megbízok benned, ezért merlek leengedni Fabrizióhoz.

-De én nélküled nem szeretnék lemenni.

-Menj csak le, lehet, hogy később mégis lemegyek.

Laura kiment a szobából, majd nekidőlt a csukott ajtónak. Ez meleg helyzet volt. Bár, lehet, hogy jobban tette volna, ha elmondja. Akkor viszont magának kellett volna megoldania a hazajutást, mert Nicolas nem vitte volna haza, az fix!

Mikor bement a nagyterembe, hirtelen azt hitte, rossz helyen jár. A terem zsúfolásig tele volt, alig tudta bepréselni magát. A tömeg ordított, sikítozott, igazi koncerthangulat volt. Mikor végre sikerült átverekednie magát az emberek között, megküzdött egy nagy fenekű nővel (aki nem átallott rálépni a lábára és hozzányomni a mögötte álló emberhez…Laura annyira behúzta a hasát, amennyire csak tudta – a gyomra már valahol a gerincénél volt…) és belekönyökölt a mellette álló hisztis libába, aki azóta fújt rá, mióta duettezett Fabrizióval, megpillantotta a tombolás tárgyát: magát, Fabriziót.

-Hadd halljam! – kiabálta a színpadról. –Danse avec moi! Ne csak én énekeljek!

-Danse avec moi! – zúgta a közönség.

-Je te veux si tu veux de moi! – énekelte tovább Fabrizio. Zene még nem szólt, tehát ez valószínűleg csak egy kis bemelegítő éneklés volt. –És most, hölgyeim és uraim… Következzen az imént idézett dal, Daniel Balavoine L’Aziza című slágere, melyet… Mi is a neved, cicám? – fordult oda a mögötte álló lányhoz Fabrizio.

-Charlotte – súgta a lány.

-Melyet Charlotte-tal fogok elénekelni… duettezni… Tehát következzen a L’Aziza!

„Petite rue de Casbah au milieu de Casa
Petite brune enroulée d'un drap court autour de moi
Ses yeux remplis de pourquoi cherchent une réponse en moi
Elle veut vraiment que rien ne soit sûr dans tout ce qu'elle croit”

Laura féltékenyen figyelte a Charlotte nevű lányt, amint mosolyogva riszálja magát Fabrizio oldalán várva, hogy ő is énekelhessen. Márpedig abból nem eszik!

„Ta couleur et tes mots tout me va
Que tu vives ici ou là-bas
Danse avec moi
Si tu crois que ta vie est là”

Laura valahonnan szerzett egy mikrofont és bekapcsolta.

„Ce n'est pas un problème pour moi
L'Aziza
Je te veux si tu veux de moi” – fejezte be Fabrizio a saját versszakát. Most következett volna Charlotte, de ekkor a terem végéből olyan csodálatos hangot hallottak, hogy a közönség kíváncsian hátrafordult és a terem két végébe húzódtak. Laura állt ott, kezében mikrofonnal, és mosolyogva énekelt.

„Et quand tu marches le soir ne tremble pas
Laisse glisser les mauvais regards qui pèsent sur toi
L'Aziza, ton étoile jaune c'est ta peau, tu n'as pas le choix
Ne la porte pas comme on porte un fardeau, ta force c'est ton droit”

Fabrizio nem hitt a szemének. Rettenetesen örült a lánynak, és azt se tudta, hová legyen, mikor Laura elkezdett a színpad felé sétálni, és már csak egy karnyújtásnyira volt tőle.

„Ta couleur et tes mots tout me va
Que tu vives ici ou là-bas
Danse avec moi
Si tu crois que ta vie est là

Ce n'est pas un problème pour moi
L'Aziza
Je te veux si tu veux de moi” – Fabrizio megfogta Laura kezét és felsegítette őt a színpadra. Ezt a versszakot már együtt énekelték, és egyre jobban belejöttek. A közönség tombolt, Charlotte pedig a színpad végében ült szomorúan.

„L'Aziza
Ta couleur tes mots tout me va
Danse avec moi
Que tu vives ici ou là-bas
Ce n'est pas un problème pour moi
L'Aziza
Je te veux si tu veux de moi
L'Aziza
Si tu crois que ta vie est là
Il n'y a pas de loi contre ça
L'Aziza
Fille enfant du prophète roi” – ismételték el még egyszer. Majd Fabrizio hozzátett még egy pár sort: -Il n’y a pas de loin, non, á toi! L’Aziza! Je te veux si tu veux de moi…

-…de moi! – csatlakozott hozzá Laura is, majd együtt fejezték be a dalt: -L’Aziza!

Zúgott a taps, meghajoltak, majd Laura megragadta a lehetőséget, hogy egy pillanatra elrabolja Fabriziót.

-Köszönjük szépen! Ha nem haragszanak, néhány pillanatra el kell búcsúzniuk Fabriziótól, mert van valami, amit most rögtön meg kell vele beszélnem. Megértésüket köszönöm!

Laura megfogta Fabrizio kezét, és lehúzta maga után a színpadról.